Doug Ferony 1985-ban érkezett Los Angeles-be éneklést tanulni, de amint most így két és fél évtized távlatában látható ez a költözés egy szépen felívelő karrier első lépcsője volt. Az énekes tehetségének és kitartásának köszönhetően viszonylag gyorsan „beépült” a művészeti szempontból rendkívül inspiratív közegbe, ráadásul az énekesi pálya mellett a filmes világban is kipróbálhatta magát (játszott pl. a Spiderman II című filmben is). A mostani lemezajánló szempontjából inkább az énekesi karrierje a lényegesebb. Ferony azt a vonalat igyekszik tovább vinni amelyiket hajdan Frank Sinatra, Tony Bennett és Dean Martin is képviselt. Produkciói a már klasszikusnak számító pop, rock, swing, jazz melódiákra épülnek.
Az énekes napjainkra Los Angeles egyik legkeresettebb énekesévé vált. A koncertfellépéseken túl rendszeres feltűnik a sugárzott médiában is. Sőt gyakran hívják rangos rendezvények (pl. az U.S. Open) nyitóünnepségére is, mint sztárelőadót.
Az énekes első albuma 1996-ban jelent meg This One’s For You címmel, amelyet két évvel később az I’m In Love With A Girl követett. A diszkográfia 1999-ben a Tim After Time című koronggal gazdagodott. Ferony 2007-ben elkészítette, az előadók életében „kötelezőnek” számító karácsonyi albumát (It’s Christmas). 2008-ban került a piacra az I Ain’t Got You, az idei évben pedig az It Had to Be You (The Lovers Cd)
Az új album repertoárját jól ismert lírai örökzöldek töltik meg, szám szerint 12. A kínálatban szereplő dalok többsége nagy eséllyel pályázhatna a „legtöbbször feldolgozott szerzemény” díjra (ha, lenne ilyen verseny). Az albumról – Ferony remek előadásában – újra hallhatjuk többek között az I Remember You-t (J. Mercer-K. Hayes), a Girl From Ipanema-t (Antonio Carlos Jobim), az I Thought About You-t (J. Mercer) és az I Had The Craziest Dream-et (Jimmy van Heusen). Nem vitás, hogy ezek a dalok egyszerű zongora kíséret mellett is remek szórakozást kínálnának. Azonban Ferony most is – akárcsak a korábbi lemezeinél – nagyban gondolkodik és ezért egész seregnyi muzsikus társaságában vonult a stúdióba. Az eredmény egy szép textúrájú könnyen megszerethető produkció, ami Ferony korábbi lemezeinek a megismerésére ösztönzi a hallgatót.
Közreműködnek: Doug Ferony / ének, Dena Derose / zongora, Steve Laspina /nagybőgő, Tim Horner /dobok, Rob Derke /tenor szaxofon, Tim Yedloutschnig /trombita, Clark Gault /harsona, Keith Slattery / piano, Nadav Snir Zeliniker /dobok, Ryan Berg / nagybőgő, Joe Mariany /klarinét, Idan Santhaus / fuvola, Joaquin Kimo Sola /konga, Christine MacDonnell / oboa, Rick Dolan / hegedű, David Keen / hegedű, Christina Liberis / brácsa, Clay Ruede / cselló.
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/8
Műsoridő: 50:49
Kiadó: Magánkiadás
Az előadó honlapja: www.dougferony.com

