Mathias Eick: Scala
A többszörösen díjazott trombitás Mathias Eick és az ECM Records mondhatni gyorsan egymásra találtak, Eick 23 éves korában egy ECM kiadványon - Jacob Young Evening Fall című korongján - mutatkozott be, ezt követően pedig még számos produkcióban szerepelt. A 2007-es évben jött el számára a várva várt pillanat, elkészíthette a bemutatkozó albumát a német lemezcégnél. A The Door címet viselő korong – szellemiségét tekintve – mindenképpen előképe az új lemeznek, a Scala-nak
A nyolc számot magában foglaló repertoár a címadó Scala-val indul. A mű megírásához egy régi Sting melódia a ’Shape of My Heart’ jelentette az inspirációt Eick számára. A folytatásban az Edinburgh-ot hallhatjuk. A kompozíció születése igazán érdekes, ugyanis azt Skóciában írta Eick. Eddig ebben nincs semmi különleges, viszont a komponáláshoz a norvég komponista, Edward Grieg művei és a szintén norvég, szaxofonos Jan Garbarek mágikus játéka adta az inspirációt.
A June egy kellemes harmóniájú és fénnyel teli akárcsak egy nyári nap. Az Oslo-ban a norvég fővárosról igyekszik egy hiteles zenei képet festeni Eick. A XXI. század pulzálása éppen úgy megjelenik ebben a műben, mint ahogyan a skandináv életérzés is kifejezésre jut.
Az album közepén kapott helyet a Joni című szám, amelyet a szerző a nagy kedvencének Joni Mitchell-nek címzett.
A Biermann annak a háznak a neve volt amelyet Eick Oslo-ban bérelt. Sok szerzeménye ennek az épületnek a falai között született. Ez a szám egyfajta hála az ódon falak által adott inspirációért.
A The Day After című számmal ugrunk néhány évtizedet az időben. A mű „táptalaja” az 1974-es keltezésű Jarrett/Garbarek produkció a Belonging. Érdekes ahogyan Eick a közel négy évtizeddel ezelőtti gondolatokat átemeli a mába. A repertoár az Epilogue című kompozícióval ér véget.
A Scala című lemezen keresztül egy nagyon kreatív és kísérletező kedvű muzsikust ismerhetünk meg, aki remek zenészeket maga köré gyűjtve készítette el új produkcióját. Minden szempontból figyelemreméltó produkció.
Közreműködnek:
Mathias Eick - trombita
Andreas Ulvo - zongora
Audun Erlien – elektronikus basszusgitár
Torstein Lofthus - dobok
Gard Nilssen - dobok
Morten Qvenild - billentyűsök
Tore Brunborg tenor - szaxofon
Sidsel Walstad - szájharmonika
Külső megjelenés (art and design) 10/10
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/10
Kiadó: ECM Records
Honlap: www.mathiaseick.no
eickA többszörösen díjazott trombitás Mathias Eick és az ECM Records mondhatni gyorsan egymásra találtak, Eick 23 éves korában egy ECM kiadványon - Jacob Young Evening Fall című korongján - mutatkozott be, ezt követően pedig még számos produkcióban szerepelt. A 2007-es évben jött el számára a várva várt pillanat, elkészíthette a bemutatkozó albumát a német lemezcégnél. A The Door címet viselő korong – szellemiségét tekintve – mindenképpen előképe az új lemeznek, a Scala-nak
A nyolc számot magában foglaló repertoár a címadó Scala-val indul. A mű megírásához egy régi Sting melódia a ’Shape of My Heart’ jelentette az inspirációt Eick számára. A folytatásban az Edinburgh-ot hallhatjuk. A kompozíció születése igazán érdekes, ugyanis azt Skóciában írta Eick. Eddig ebben nincs semmi különleges, viszont a komponáláshoz a norvég komponista, Edward Grieg művei és a szintén norvég, szaxofonos Jan Garbarek mágikus játéka adta az inspirációt.
A June egy kellemes harmóniájú és fénnyel teli akárcsak egy nyári nap. Az Oslo-ban a norvég fővárosról igyekszik egy hiteles zenei képet festeni Eick. A XXI. század pulzálása éppen úgy megjelenik ebben a műben, mint ahogyan a skandináv életérzés is kifejezésre jut. Az album közepén kapott helyet a Joni című szám, amelyet a szerző a nagy kedvencének Joni Mitchell-nek címzett. A Biermann annak a háznak a neve volt amelyet Eick Oslo-ban bérelt. Sok szerzeménye ennek az épületnek a falai között született. Ez a szám egyfajta hála az ódon falak által adott inspirációért. A The Day After című számmal ugrunk néhány évtizedet az időben. A mű „táptalaja” az 1974-es keltezésű Jarrett/Garbarek produkció a Belonging. Érdekes ahogyan Eick a közel négy évtizeddel ezelőtti gondolatokat átemeli a mába. A repertoár az Epilogue című kompozícióval ér véget.
A Scala című lemezen keresztül egy nagyon kreatív és kísérletező kedvű muzsikust ismerhetünk meg, aki remek zenészeket maga köré gyűjtve készítette el új produkcióját. Minden szempontból figyelemreméltó produkció. 

Közreműködnek: 
Mathias Eick - trombita
Andreas Ulvo - zongora
Audun Erlien – elektronikus basszusgitár
Torstein Lofthus - dobok
Gard Nilssen - dobok
Morten Qvenild - billentyűsök
Tore Brunborg tenor - szaxofon
Sidsel Walstad - szájharmonika

Külső megjelenés (art and design) 10/10
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/10
Kiadó: ECM Records
Honlap: www.mathiaseick.no
Oszd meg ezt a cikket.
FaceBook  Twitter