Most eljött ennek is az ideje, ám szerencsére formalingőz, szike és csipesz nélkül láthattam munkához. Bár régen volt kezemben Beyerdynamic füles, mégis ismerős érzés volt megérinteni őket. A DT-440-es és DT-990-es formája hasonlít a felmenőkre, és egymásra is, valamint viseletük is hasonlóan megnyugtató és kényelmes. A 990-es ráadásul – a tájékoztató tanúsága szerint – kategóriájának legkönnyebb darabja, így érthető, hogy kíváncsi voltam a hosszú távú használat tapasztalataira. Nem okozott csalódást, akár órákig is rajtunk lehet zsibbadó arcbőr, és kipirult fülcimpa nélkül, ám a 440-es kicsit nagyobb tömege sem megterhelő. Mindketten nyitott felépítésűek, a kagylóik kör alakúak. Fejpárnáik műbőrből készültek, míg a fülpárnák a 440-es esetében valamiféle szintetikus, plüss-szerű, a 990-esen pedig igazi plüss borítást kaptak. A fejpántokhoz a 440-esen műanyag tartóelemek kapcsolják a kagylókat, melyek külső felszínén ugyancsak műanyag, lyukacsos felület található. A 990-esnél alumíniumlemezből készült a tartóelem, melynek élei lehetnének legömbölyítettebbek is, személyes véleményem szerint elegánsabb megoldással is kirukkolhattak volna a tervezők. A kagylók külső felszínén lamella-szerű rajzolatot látunk. A hang „szökése” kifelé értelemszerűen jelentős, és a konstrukció sajátosságaiból fakadóan a külvilág zajai is könnyen behatolnak a zenetérbe. Vezetékeik egyenesek, hosszuk elegendő (3m), végük egy 3,5 mm-es aranyozott jackdugót hordoz, melynek külső menetére illeszkedő, ugyancsak aranyozott 6,3 mm-es adaptert is kapunk tartozékként. A 990-eshez kissé retró hangulatú műbőr hordtáska is jár, belül masszív, ruganyos szivacsborítással.
DT-440
Komolyzenén rendkívül világos, levegős, ám helyenként kissé fémes hangszínekkel indít. Hangja gyors, de nem sietős, ritmusa pontos, dinamikája jó, bár mélyekből többet is elviselnék. Vonósai szépek, lágy esésűek, de a hirtelen cintányérok meglehetősen szikrázóra sikerednek. A szólóének fényes, és lehetne közelebbi is. A kórus szépen zeng, a hangszerek összeszedetten szólalnak meg. Jazzen jól körülírt hangszerhangokkal, és nagy térben szerepel, ám a nyitott fülesek sokszor megúszós karaktere helyett sokkal koncentráltabb prezentáció az övé. Az énekhang fiatalabbnak hat a valósnál, és a zongora is kissé felhangolt érzetet kelt. Poposan jazzes muzsikán a mélyek egészen kikerekednek, ám némi fojtottságot még mindig érzek. Nagyon fegyelmezett basszusához átlátható középtartomány párosul sok-sok részlettel, melyet a magasak méltóképpen fejelnek meg. Popon, diszkós, funky-s hangulatokon tudják a mélyek igazából kifutni magukat, egyértelműen jobb, kerekebb produkciót nyújtva. Bon Jovi klasszikusa a Keep the Faith aztán rendbe teszi az alsó végeket, a basszusgitár döngöl, ahogy kell, és a felső tartomány sem esik túlzásba. Határozottan élvezetes a műsor, és gyorsan rájövök, hogy fejet rázva jóval nehezebb gépelni… 
DT-990
Már a felvétele is más érzést ad, mint a 440-es, a komfort sokkal kifejezettebb, a párnák puhasága igazán kényeztető. A varázslat itt még nem ér véget, Verdi Nabucco-ja sokkal erőteljesebben indul, méltóságteljes fúvósai, és hatalmas dinamikai csúcsai jól odacsapnak, a drámai hangulatra nem lehet hát panasz. A fémesség itt is jelentkezik, de sokkal kevésbé direkt módon, és a mélyek tömege is jobb egyensúlyt ad a hangképnek. A kórus távoli zúgása nagy térben tud szétoszlani, ám a koncentráltság kontra lebegésben itt is az előbbi attitűd dominál. Jazzen teljes valójában megrajzolja a zongorát, melynek apró rezdüléseit remekül közvetíti. Az énekhang közelebb kerül a valóshoz, ám még mindig túlságosan jóindulatú a hozzáállás, így a meglehetősen dohányos hang karcos rekedtségét helyenként pironkodva fedi el. A mélyek ha nem is dübörögnek, mégis a már említett kontroláltság mellett igazi nyomatékot adnak a mondandónak. Popzenén - megfelelő anyagon - alaposan hengerel, eközben nem feledkezik meg az objektivitásról sem. Nem ragadtatja el magát, azért kicsit mégis átadja magát a zene sodrásának. Tempósabb darabon nem kérdéses a lábbal dobolós végeredmény, míg egyensúlya pillanatnyi megingást sem enged. Dögös, teres, jól átgondolt megszólalással rendelkezik, ami azonban nem megy át felesleges modorosságba, kimódoltságba. Feszes tempó, és ütős ritmika jellemzi rockzenén, és egy kicsi lazaságot is megenged magának, ami kifejezetten jót tesz az egyébként is kellemes bizsergéssel, feszültséggel teli légkörnek. Határozottan jó a húzása az előadásnak.
Ajánlás
A Beyerdynamic fülesei igazán jó benyomást tettek rám, mind a kivitelüket, mind a hangminőségüket tekintve. A DT-440-es vitathatatlan erénye a rendkívül pontosan definiált tér, és a rengeteg részlet, ám leghatásosabbnak a könnyedebb műfajokon, illetve a fémzenei irányzatokon éreztem. A DT-990-es más tészta, kevésbé érzékeny a zenei stílusokra, a melankolikus merengéstől a vad dühöngésig mindent hitelesen ad tovább hallgatójának, ahogy az egy komoly, nagyszerű minőségű fejhallgatóhoz illik.
