The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Denon DVD-3910

Akárhogy is nézzük, 850 ezer jó magyar forint nem kis összeg egy formátumokra immunis AV lejátszóért, még ha a non plus ultra modellrõl van is szó, ennyibe kerül ugyanis az elõzõ számunkban bemutatkozott Denon csúcsgép, a DVD-A1XV. Ha a gyártó által képviselt stílus és színvonal kedvünkre való, de reménytelenül sokkal hibádzik a büdzsé, lépjünk egy fokkal lejjebb a hierarchiában, és még mindig nem lesz elviselhetetlenül súlyos okunk a könnyhullatásra.

Ha képesek vagyunk némiképp visszafogni az igényeinket, érdemes egy pillantásnál többet is vetni a (tengerentúlon DVD-5910-nek hívott) nagymenõ kisebb, de még mindig nem éppen jelentéktelen külsejû testvérére. A kicsit több mint 3 centivel laposabb kasztni szembõl nagyon hasonlít a felmenõjére, bár ez nem a DVD-3910-nek szóló kitüntetõ gyártói figyelem jele, hiszen a Denon teljes lejátszó-sorozata nagyon egységes arculatot kapott. Ettõl azonban még kifejezetten terebélyes a készülék doboza, ráadásul gombkiosztása is megegyezik az A1XV-jével, tehát a komfortérzetet egyáltalán nem éri csorba. Az ezüstös színárnyalat anynyira uralkodó lett úgy általában a szórakoztatóelektronikában, hogy mára a fekete kivitel szinte különlegességszámba megy. Szerencsére ez a szín is éppolyan jól áll a lejátszónak, sõt, aki elõnyben részesíti a rejtõzködõ stílust, annak akár még jobban is tetszik így. A színnél persze sokkal fontosabb a kifogástalan mûködés, de ezen a téren sem merül fel kompromisszumgyanús körülmény, a 3910 remekül használható, precíz és kezes masina, amely természetesen a mûsorformátumokra (DVD-A/V, CD, SACD, VCD, MP3, WMA, JPG) nézve sem válogatós. Finoman mozgó, rezgéscsillapított tálca húzza jó mélyre a lemezt a készülék gyomrába, így már tényleg csak minimális motorzaj juthat ki a meghajtóból. Távvezérlõbõl szinte egyformát kapott a két legdrágább modell, a szabvány Denon képernyõmenüben mindent a megszokott helyen találunk, a kiváló kijelzõn a karakterek pedig még nagyobbnak is tûnnek.

Biztosan vannak, akik felrónák számára az A1XV-vel szembeni jó 10 kilós súlyhátrányt, ám az árnyékolt, 3 dobozra osztott váz így is igen masszív, tömegközéppontját pedig igyekeztek minél alacsonyabbra helyezni. A diszkrét áramköri topológia nem lehet kérdés, az egymástól elszigetelt audio és videó áramkörök mellett saját tápegység dukál a digitális blokknak is. A gyártó bevallása szerint az alkatrészeket különös gonddal válogatják, így a minõség elvileg nem múlhat a különválasztott váltottsoros és progresszív feldolgozás miatt megkettõzött, mindkét üzemmódban 4-szeres túl-mintavételezéssel dolgozó 216MHz/12bit-es videó DA átalakítón, sem a csatornánként telepített 192kHz/24bit-es audio DAC-okon. Digitális képbemenettel ellátott megjelenítõt birtokló kiváltságos felhasználót mindez nem különösképpen hat meg, csakhogy õ meg a 480p/576p, 720p, 1080i skálázásnak örülhet, és választhat a HDMI komponens és RGB adás között is. Ha egyéb szolgáltatásaiban is összevetjük a nagytestvérrel, pár további különbség is világossá válik, a DVD-3910 nem dicsekedhet pl. Silicon Optix-féle i/p konverterrel (be kell érnie Faroudja DCDi-vel), és az AL24 Plus jelfeldolgozás elõl is hiányzik az Advanced jelzõ. Ilyeneken morfondírozva gondoljunk elõbb a jó félmilliós árkülönbözetre, majd értékeljük a gesztust, hogy nem vonták meg a kiterjedt képbeállítási lehetõségeket, a személyre szabható Pure Direct Mode-ot vagy mondjuk a HDCD kompatibilitást. Persze a hátlapot megszemlélve azért nehezebbé válik az elvonatkoztatás, nem mintha valami is hiányozna innen (gyakorlatilag a manapság használatos valamennyi analóg és digitális jelet szolgáltató kép- és hangcsatakozó rendelkezésre áll a panelen, túlnyomó többségük szépen aranyozva), az A1XV hátsó fertályának profizmusával mégsem versenyezhet.

 

Hang és kép
Mozin kicsit mélytónusú, lágyan formált, érzelemdús párbeszéd adja meg az alaphangot, ami a közvetlenül felette és alatta lévõ lejátszó (A1XV, 2910) karakterének ismeretében egyértelmûen meglepetés, mégpedig a legkellemesebb fajtából. Társaival ellentétben nála inkább az emóció, mint a kínos részletezés dominál, ami elsõ hallásra is igen kellemes, hosszútávon pedig nagyon kényelmes a fülnek. Ez a jóindulatú, messze nem idealizált stílust eredményezõ hozzáállás mindvégig egyértelmûen jelen van a filmben, szépen kidolgozott, de emellett megfelelõen nagyívû kísérõzene gondoskodik a hangulatról, amely, ha kell, monumentálissá válva teljesíti ki a csúcsjelenetek súlyát. Az érzelmi szálat megfogó elõadásmód még akciókban is jól csapódik le, a tömény, telített hangtér megfelelõen tágas is, így teljesen kiforoghatja magát a jelenet, mégsem érezzük úgy, hogy egy tûzijátékszerûen látványos, de éppolyan értelmetlen effektpufogtatással akarnának elkápráztatni. Szép példát kapunk rá, hogy a nyugodt, letisztult, túlfényezettségtõl mentes magassáv tökéletesen megállja a helyét surround környezetben is, de még a középtartománynak sem kell eszelõsen vérengzve harapnia a pulzusszám kiadósabb feltornázása érdekében. A képet figyelve is elsõsorban pozitívumok látszanak érvényesülni, leginkább a gyönyörû, életerõs színvilág fogja meg a nézõ tekintetét, alapbeállítások mellett kifogástalan a színegyensúly, kellõen kontrasztos és világos a látvány. Ha mégsem így lenne, a setup-tól függetlenül hozzáférhetõ és akár ötféle változatban elmenthetõ videó paraméterek - persze kellõ óvatossággal végzett - állítgatásával jól korrigálható a megjelenített kép. A mozgásábrázolásról csak jót lehet mondani, a gyárilag lassított felvételek és a rázós kézikamerás snittek egyaránt hatásosak. A közelképek részletezettsége elsõrangú, nagyobb távolságból viszont kevésbé aprólékos a felbontás, ilyenkor a felületek már nem olyan plasztikusak, és az arcok sem egyértelmûen felismerhetõk, ám annyira nem szõrözhetünk, hogy a sötétebb felületek egészen enyhe zaját, alig észrevehetõen bizonytalanabb rajzolatát is szóvá tegyük.
Sztereóban magabiztosan erõteljes, tiszta és nyílt hangon zenél, továbbra is figyelemreméltó hangulatot teremt, azonnal megkedvelhetõ barátságos stílusa, friss ritmusa. Kimondottan jó az egyensúly, annak ellenére, hogy alul most izmosabb, mint az imént volt aktív szubbal. Részletezésben is kellõen alapos, fõleg a közepek kidolgozása miatt érdemel elismerést, a gyöngyözõ klarinét és az ellenállhatatlanul közvetlen énekes egyformán elemében van. Bár szépen különválnak a hangszerek, a térábrázolás mégis kevésbé látványos, a színpadkép kissé sík jellegû. Ha igazi dinamikát szeretnénk hallani, ne fosszuk meg magunkat némi nagyfelbontású mûsoranyagtól sem, amelyet még intenzívebben, színesebben és változatosabban prezentál a lejátszó. Nem mindig nyilvánul meg enynyire gyorsan és egyértelmûen a DVD-A és az SACD felsõbbrendûsége, ám most egyértelmû a minõségi ugrás, rengeteg olyan, idáig rejtve maradt finom árnyalat jelenik meg, amitõl kerekebb lesz a zene. Zavarba ejtõen teljes a magassáv, levetkõzi maradék csiszolatlanságát is, közben felfokozódik a közvetlenség, a kiterjedt mélységû színpadon közelebb mozdul a zenekar, az idáig is tökéletesnek hitt ritmus még gördülékenyebbé válik, ilyenkor lehet csak igazán sajnálni, hogy a kiadók valójában még mindig nem kötelezték el magukat igazán egyik új formátum mellett sem.

 

Egy igen jól sikerült kompromisszum eredményének tûnik a DVD-3910, amely egyértelmûen megkülönböztethetõ két szériaszomszédjától: hangja minden tekintetben érettebb, teljesebb, mint a 2910-é, de produkciója távol áll az A1XV hidegfejû perfekcionizmusától is. Noha mindez már ízlés kérdése, még az sem lehetetlen, hogy a zenekedvelõ házimozisták számára inkább õ lesz a befutó, még ha pontosságban és képminõségben egyértelmûen el is marad az óriás mögött.