The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

SME 10/A lemezjátszó

Most, hogy a világ még mindig a foci VB lázában él, engedtessék meg nekem, hogy onnan vegyem a hasonlatot: "a tökéletes 10-es". Számtalanszor láthatjuk, hallhatjuk, hogy a 10-es számú mez viselőjét megkülönböztetett figyelem és tisztelet övezi, akár sok-sok évtizedre visszamenőleg is. Gondoljunk csak Puskás Öcsire, Pelére, Zicora, Maradonára, Riverára vagy a maiak közül Rivaldora. De ne ijedjenek meg, természetesen most nem a futballról lesz szó, azonban a megkülönböztetett figyelem az SME 10/A-nak is kijár. Ken Kessler, a kitűnő és ismert szakíró is röviden csak így jellemezte ezt a hanglemezjátszót: "a perfekt 10/A". Na de, mielőtt még teljes elfogultsággal vádolnának, megpróbálom összefoglalni, mi is az alapja e fenti megelőlegezett bizalomnak.

Kezdjük tehát a legelején. Elvitathatatlan tény, hogy e három betű: SME, fogalommá lett mind a Hi-fi, mind pedig a High-end világában. Talán kevesen tudják, hogy a kezdőbetűk a Scale Model Engineering rövidítése, mivelhogy -- nem fogják kitalálni -- a cég eredetileg hajómodellek (!) tervezésével és építésével foglalkozott. A pontosítás kedvéért nézzük meg a térképen, hol is található az SME? Nos, elárulom: a helyszín Anglia, pontosabban a Sussex grófság-beli Steyning városkája. És most kérem engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek a cég alapítóját, Alastair Robertson-Aik-man urat. ő volt az, aki 1959-ben gondolt egy nagyot és megtervezte, majd megépítette az azóta legendássá vált SME hangkarok első verzióját, a Series 3009-es típusjelűt Jogosan kérdezhetnék: "De mi köze a hajómodelleknek a hanglemezjátszáshoz?" Igazuk van: semmi! Akkor mégis: "Hogy került a csizma az asztalra?" A válasz egyszerű, és talán sejthetik a kedves olvasók: Aikman úr ugyanis megszállott hifista volt. Ifjú kora óta szenvedélyesen gyűjtötte a hanglemezeket, és érthető módon igyekezett azokat minél jobb hangminőségben reprodukálni. Az akkori "hangkarpiacon" azonban nem talált igazán kedvére valót, így született meg az elhatározás, melyet tett követett, az eredményt pedig hamar megismerhette a világ. Először természetesen a maga szórakoztatására készített néhány példányt, de ahogy az már lenni szokott, jöttek a haverok, a vége pedig az lett, hogy a hajómodelleket felváltotta a hangkarok fejlesztése és gyártása. A siker óriási volt, az SME 3009 és annak 12 collos változata, a 3012-es hamar népszerű és keresett cikké vált a hi-fi piacon. A hangkarok felépítéséről, műszaki jellemzőiről most nincs mód bővebben értekeznünk, mindazonáltal alkalmasint megérnének egy misét. Azoknak a kedves olvasóknak, akiknek volt már szerencséjük közelebbről is megismerkedniük valamelyik példánnyal, meggyőződhettek arról, hogy egy rendkívül precíz finommechanikai remekműről van szó, akár az elvi felépítését, akár a kivitelezés magas színvonalát vizsgáljuk. Aikman úr ugyanis korán felismerte, hogy az ötvenes évek második felétől gyártott -- gyakran már sztereó -- mikrobarázdás hanglemezek minőségi reprodukciója nem csak kiváló hangszedőket, hanem megfelelő minőségű hangkarokat is megkíván.


És itt most egy kis közbevetés. Ki ne ismerné a másik híres-neves céget, az amerikai Shure fivérek által alapított és elsősorban mikrofonokat és hangszedőket gyártó társaságot? Nos, a Shure kezdettől fogva arra törekedett, hogy a korabeli pick-upokra jellemző magas -- akár 50-150 mN (5-15 gramm) közötti -- tűnyomást mind alacsonyabbra szorítsa, biztosítva ezáltal a megfelelő követési képességet, és mind a tűk, mind pedig a hanglemezek élettartamának növekedését. Törekvéseiket siker koronázta, a hatvanas évek elején már a 20 mN-os (2 gramm) álomhatár alá tudták redukálni a tűnyomóerőt, miközben a hangszedőik követési képessége is kiváló maradt. Később azután ebből "sportot űztek", és időről-időre megjelentek a mind nagyobb és nagyobb engedékenységű pick-upjaik. (Idősebb "audiofülek" bizonyára jól emlékeznek a Hi-track, Super-Track Plus, majd a V-15/III-as, /IV-es, /V-ös modellekre, melyeket úgy hirdettek, hogy nincs az a nagy kivezérléssel vágott hangbarázda, amelyet az ő hangszedőik torzításmentesen ne tudnának lekövetni. A Shure pick-upok hangzásáról persze a mai napig megoszlanak a vélemények, a követési képességük nagyszerűségét azonban mindenkor elismerték.) Nos, ezekhez -- és természetesen más gyártók hasonlóan nagy engedékenységű MM hangszedőihez is -- szükség volt egy megfelelő hangkarra. Így találkozott a kereslet a kínálattal, vagyis így jött létre a két cég közötti "házasság" is, mely azután hosszú évtizedekig tartott. Aikman úr tehát több mint 40 esztendeig csak a hangkarok fejlesztésével, tökéletesítésével foglalkozott. Modelljeit számos kiváló futóműveket gyártó cég -- például a Thorens, Garrard, Micro-Seiki, Luxman, Pink Triangle, Oracle, stb. -- is előszeretettel szerelte fel saját masináira. Az 1960 és 1980 közötti időben pedig szinte konkurencia nélkül képviselték a legmagasabb igényeket. A folyamatos fejlesztés eredménye lett -- többek között -- a Series V-ös hangkar is, amely világviszonylatban ma szintén elismert típus. Az, hogy az SME valami nem mindennapit produkált, hogy öt évtizeden át az elsők közt tudott maradni, nyilvánvalóan bizonyítja, hogy termékei komoly, megfontolt tervezés és átgondolt, precíz kivitelezés eredményei. Csak zárójelben, csendben jegyzem meg, hogy az SME 1962-2002 között közel harminc különféle, magas szintű, nemzetközi műszaki elismerést, innovációs díjat "gyűjtött be".
Remélem, elnézi nekem a kedves olvasó, de fontosnak tartottam mindezeket előrebocsátani, hiszen az SME történetéről keveset ismerhet a magyar "audiofül", másrészt e neves cég hazai debütálása is megkívánja ezt.

Térjünk hát vissza mai kis dolgozatom főszereplőjéhez, és ismerkedjünk meg alaposabban az SME 10/A hanglemezjátszóval! A SME 10/A tulajdonképpen a cég legkisebb és legfiatalabb konstrukciója. Aikman úr még 1991-ben -- több mint harmincévnyi hangkar gyártási tapasztalatot követően -- rukkolt elő a "nagy dobással". Ez pedig nem volt más, mint egy repülőgépanyahajó-méretű és -tömegű futómű, mely már az első pillantásra is félelemmel vegyes tiszteletet ébreszt a jámbor szemlélőben. "Talán az egykori hajómodellek utáni nosztalgia jegyében?"- kérdezhetnék tréfásan, a valóság azonban egészen más. Aikman úrnak -- képzelhetik, hogy az említett három évtized során látott és hallott néhány futóművet -- volt tehát ideje, hogy megérlelje magában mindazokat a gondolatokat, melyek alapján megtervezte a fent említett első hanglemezjátszóját: a Model 30-ast. E típus azonban mintegy 11.500 fontba került, amely összeg a ködös Albionban is kisebbfajta vagyonnak számít. Hogy szélesebb "audofül-körök" is hozzáférhessenek eme innovációhoz, 1992-ben napvilágot látott a Model 20, majd 1999-ben az SME 10-es hanglemezjátszó. Még mielőtt bárki arra gondolna, hogy Aikman úr aprópénzre váltotta volna tehetségét, gyorsan elmondom, hogy a Model 20/A (SME Series V-ös hangkarral szerelve) valamivel 4.000 font feletti, a Model 10-es pedig közel 2.700 fontnyi összeggel könnyítheti meg a tisztelt vásárló pénztárcáját. (És ugye még ez utóbbi összeg sem nevezhető éppen aprópénznek.)

No, de komolyra fordítva a szót: a három típus közös jellemzője - akárcsak az SME hangkaroké - a letisztult, szinte kortalan design és a már említett rendkívüli precizitás. A 10-es modell kerek formai jegyei azonban némileg eltérőek a két nagyobbik testvér szögletes megjelenésétől. Továbbá, míg a "fivérek" négy-pont alátámasztásúak, addig a 10-es csak három lábon, helyesebben "lábfejen" áll. Nézzük át együtt az SME 10/A sematikus tervrajzait! (Érdeklődőbb természetű kedves olvasóink most leemelhetik a könyvespolcukról az angol-magyar műszaki szótárat is…) Jó néhány részletre érdemes odafigyelni, vizsgálódásunkat kezdjük tehát a szerkezet legalján! Először a fent említett három, kerek - közel 5 cm átmérőjű - lábazatot láthatjuk, melyek szendvicsszerkezetűek, és az alátámasztáson kívül az egész futómű vízszintbe állítását is itt kell elvégezni. A szendvics egy Sorbothane nevű, ragacsos polimerből áll, melyet egy vörösrézötvözet-foglalatba ágyaztak. Ez finommenetes csavarorsón keresztül csatlakozik a 30 cm átmérőjű alvázhoz, mely alumíniumötvözetből készült. Ezen találhatjuk a motorblokkot, melynek anyaga úgyszintén alumíniumötvözet, és amelyen három ponton, csavarorsók segítségével állítható be a motortengelyen lévő szíjtárcsa és a 27 cm átmérőjű alaptányér palástjainak párhuzamossága. A működéséből fakadó zaj pedig hihetetlenül alacsony, a lemeztányér felületén már nem is lehet kimutatni! (Analóg hanglemezjátszókat vizsgálva régóta használok egy orvosi "alapműszert", mely minden doki nyakában ott lóg: a fonendoszkópot. Segítségével pontosan nyomon követhető minden - a hallható hang tartományába eső - rezgés útja, így tökéletesen behatárolható azok helye, illetve eloszlása is.) Bizton állíthatom, soha nem találkoztam még ilyen csendes működésű motorral hanglemezjátszóban. Az alaplapra szintén három, henger alakú pilléren támaszkodik a szub-sasszi, mely - az alvázhoz hasonlóan, de attól némileg eltérő összetételű - alumíniumötvözet. Ez a három pillér egy speciális olaj-levegő csillapítást tartalmaz. Feladata természetesen a megfelelő izoláció további biztosítása. A 2,5 kg tömegű, "T"alakú szub-sasszi magában foglalja a lemeztányér csapágyrendszerét, és ide kell felszerelni a hangkart is. Nos, a csapágyház is tartogat némi érdekességet: a Sno-Cone-like fantázianevű, 3 coll átmérőjű csapágytengely magas fényű kemény-krómozása és mikronnyi pontosságú felületi megmunkálása a levegőt szinte teljesen kizárva helyezkedik el a csapágy hüvelyében. Ez utóbbi belső fala különlegesen megmunkált, önmagába visszatérő, spirális vályút tartalmaz, mely segítségével a kenőolaj egyenletes felületi elosztását biztosítja. Az ún. csapágyfeszültség finombeállítása is elvégezhető a csapágyház alsó részén található szabályozó segítségével. Az alap- vagy ún. munkatányér a peremkerületén körbefutó, lapos keresztmetszetű szíjjal kapcsolódik a motor tengelyén lévő tárcsához. Gondolhatják, maga a motor sem egy egyszerű darab: robosztus felépítésű, nagy nyomatékú, egyenáramú táplálású erőforrás. Vezérlése is különleges: egy 8 bites, mikroprocesszoros egységről van szó, mely túl azon, hogy a fordulatszámtól független nyomatékot biztosít a motornak, a közel 4 kg tömegű tányért szinte azonnal a névleges sebességre gyorsítja. A nyomatékmaximumot hídba kapcsolt MOSFET-es áramkör biztosítja. Talán mondanom sem kell, a különálló tápegység tartalmazza a futómű irányításához szükséges kapcsolókat, illetve a funkciók indikációit. Három gombot találhatunk a ferdén kialakított - és így kényelmesen hozzáférhető/látható - kezelőfelületen. Ezek szabályozzák a stop/start, illetőleg a sebességválasztás funkcióit. A futómű egyébként 33,1/3 és 45 percenkénti fordulatszámú hanglemezek lejátszására alkalmas. A nyomógombok felett öt darab zöldszínű LED mutatja a fő áramforrás üzemmódját, az indítás, illetve a választott fordulatszámot, végül pedig annak pontos meglétét (lock). (A power on/off kapcsoló a tápegység hátoldalán található, csakúgy mint a hálózati biztosítékkal egybeépített csatlakozóaljzat is, melyet földelt hálózati kábellel kell a hálózati feszültséghez kapcsolni.) Ez utóbbi érdekessége, hogy a futóműbe integrált érzékelő - PLL (phase-locked loop) -- segítségével fordulatonként 120-szor (!) méri a sebességet, és egy kvarc-referenciával összehasonlítva, szükség esetén korrigálja azt. A motorvezérlés sajátossága még az a lineáris fékrendszer is, mely a stop gomb megnyomását követően egy lemezfordulaton belül megállítja a lemeztányért. Apropó, lemeztányér! Ennek tömege valamivel több, mint 4 kg, anyaga szintén alumíniumötvözet, és a nagyobb testvéreken található tányérokhoz hasonlóan ennek a felületén is találhatunk egy nagyon finoman rovátkolt - apró bemélyedésű, koncentrikus köröket tartalmazó, mustársárga színű - speciális borítást. (Az említett apró bemélyedések leginkább egy régi 78-as fordulatszámú, normál gramofonlemez barázdáinak méreteihez hasonlíthatóak.) Elmaradhatatlan kellék a hanglemez-leszorító is, mely egy nagyobb pogácsához hasonlít, és csavarmenettel kapcsolódik a lemeztányér tengelyéhez. Az SME azt tanácsolja a mindenkori boldog tulajdonosnak, hogy felhelyezvén a hanglemezt három, egymástól egyenlő távolságra levő ponton érintsék meg annak szélét, és így győződjenek meg a felfekvés egyenletességéről. Az eredmény függvényében pedig változtassák a leszorító erőt. Az SME 10/A teljes tömege egyébként 16 kg, alapkiépítésben pedig a Model 10-es típusú hangkart tartalmazza, melynek geometriája némileg eltér az egyéb SME hangkarok hasonló paramétereitől. Lehetőség adódik azonban bármelyik más SME hangkar montírozására is. És ha már az összeállításnál tartunk! Két igen fontos - és példaértékű - tényezőre hívnám fel becses figyelmüket. Az egyik a csomagolás, amely egyszerű ugyan, de annál hatásosabb védelmet nyújt a szállításnál, a másik - talán még fontosabb - tény, hogy a futómű és a hangkar összeállításához, montírozásához szinte minden kellék - beleértve az illusztrált, részletes szerelési és kezelési útmutatót, valamint a szükséges szerszámokat is - megtalálható a csomagban. Az SME 10/A-t meglehetősen bonyolult felépítése ellenére is nagy biztonsággal lehet installálni, természetesen a türelem és megfontoltság szintén szükséges "kellékek". A bevezetőben idézett Ken Kessler szerint "szédületes hülyének" kell ahhoz lennie valakinek, hogy elfuserálja az összeállítást és a beindítást. Itt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy Kessler úr iménti kijelentése sokkal inkább hízelgés akar lenni az SME praktikus nagyszerűsége és korrektsége iránt, mely természetesen nem is vitatható. Másfelől pedig a mindenkori tulajdonos teljes odaadására, szakmai felkészültségére és a beállításhoz szükséges egyéb, gyárilag nem mellékelt kiegészítő eszközökre - mérőlemezek, a hangszedő montírozásához szükséges finommechanikai szerszámok, tűnyomásmérő, stb.… - apellál. Még egy kis apróságra hívnám fel a figyelmet: a hangkar nyugalmi állapotában, a hangszedő vonalában láthatunk egy kis "fémkorlátot". Ez természetesen a pick-up, illetőleg a tű védelmét szolgálja. Rendkívül egyszerű, de hatásos megoldás az esetleges külső behatásokkal, sérülésekkel szemben. Tudnunk kell, hogy mint a fotókon is láthatjuk, a hanglemezjátszónak nincs teteje. A gyár mellékel ugyan egy "szoknyaszerű", áttetsző, antisztatikus műanyagból készült porvédőt, de annak fel- és lehelyezését nagy körültekintéssel kell végezni.
Most, hogy nagyjából átnéztük az SME 10/A konstrukcióját, ideje bekapcsolni a futóművet, és feltenni néhány hanglemezt. Elöljáróban el kell mondjam, hogy két különböző helyszínen, eltérő akusztikai körülmények között és két különféle összeállítású rendszerbe illesztve vehettem "fülügyre" az SME 10/A-t, melynek hangkarjába előzőleg a Benz Micro Glider L2-es típusú hangszedőjét montíroztam. A lánc további részei az egyik helyszínen - az SME magyarországi forgalmazójának bemutatótermében - a következők voltak: fono előerősítő: Lukaschek PP I, előfok: Conrad Johnson PV 12, végerősítő: Conrad Johnson Premier 11, hangsugárzók: Martin Logan Odyssey. Interconnect- és hangfalkábelként Nordost Walhalla típusokat használtam. A másik helyszínen, "házi körülmények" között az alábbi berendezések alkották a rendszert: fono előerősítő: Linn Linto, előerősítő: Mark Levinson 380 S, végerősítő: Mark Levinson 33 H, hangsugárzók: Revel Ultima Salon és Nordost Walhalla kábelek. Hanganyagként klaszszikus zenét és akusztikus jazzt választottam. A végén kezdem: amit hallottam, pusztán megerősítése volt néhány korábbról ismert, angol és amerikai szakíró tollából származó elemző kritikának. ők is az SME 10/A abszolút következetességéről, hitelt érdemlő állandóságáról, magával ragadó, precíz, részletező hangképéről beszéltek. Az SME 10/A a zenét teszi hallhatóvá és más semmit, csupán a zenében rejlő lelket, a ritmust. Valóban annyira szelíd és békés hangképet ad, hogy a hanglemezen keresztül az analóg hangtechnika nagyságát képviseli. Ilyen szempontból is igen "veszélyes" lehet a CD-re, hiszen az SME 10/A megfosztja a CD-t talán egyetlen előnyétől -- a távirányítás nyújtotta kényelmen túl -- a számok (track-ek) közötti csöndektől, hisz zavarba ejtően nagy csendeket tud produkálni. Feltűnő volt számomra még a kifinomult, egyenletes és feszes mélyhangátvitel, az óriási sztereó színpad. Ráadásul a 10/A modell is hamisítatlan SME: finom részletek, folyamatosság, rendkívül alacsony zajviszonyok jellemzik. A két eltérő rendszerben pedig szinte ugyanúgy működött: nem tudtam eldönteni, melyik tetszik jobban. Talán gyanús lehet a kedves olvasónak, hogy mivégre ez a nagy lelkesedés, hisz "minden jóban van valami rossz", és nehezen hihető, hogy épp az SME 10/A lenne kivétel. Nos, én - bár keveset hallgathattam - igazán nem tudtam belekötni. Azazhogy mégis van egy "bibi". Nevezetesen, hogy nem az én szobámban muzsikál ez a szerkezet.
Jelen kis értekezésem vége felé átnéztem a mellékelt fényképeket is. Tudom, hogy a szépség - sok egyéb tulajdonsággal, jelzővel együtt - meglehetősen relatív, mi több igen szubjektív fogalom. Azonban mégis úgy gondolom, nehezen találnánk olyan kedves olvasót, akinek ne tetszenének ezek a fotók. Hát még a valóság! Úgyhogy nyugodtan kijelenthetem, az SME 10/A nemcsak kiváló hanglemezjátszó, hanem magas szintű esztétikai élmény is.
Végezetül hadd dicsekedjem egy kicsit: volt szerencsém, hogy több ízben is összeállíthattam és installálhattam a SME10/A-t, sőt a "középső fivér" 20/A-t is. (Ez utóbbival a közeljövőben talán szintén megismertethetem az érdeklődőket.) Nagy élmény volt számomra "kézbe venni" két ilyen fantasztikus műszaki berendezést, melyeknek minden alkotóeleme a manapság oly ritkán tetten érhető, átgondolt, klasszikus mérnöki gondolkodást, a gondos, időtálló kivitelezést sugározza. Köszönet érte Alastair Robertson-Aikman úrnak!