The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Advance Acoustic MCD-404, MAP-308

Viszonylag fiatal társaság az Advance Acoustic, alig több mint 15 éve fogtak hangsugárzók építésébe Toulouse-ban, első elektronikáikat csak 2002-ben készítették, és igen hamar figyelemreméltó hazai sikereket arattak velük, 3 évvel később már az IFA-n állítottak ki, ma pedig közel 40 országba exportálnak. Sikereiket a masszív konstrukciókkal általában nem összeegyeztethetően kedvező áraiknak, és persze az ütős hangnak köszönhetik, de figyelmes és hűséges olvasóinknak ez nem újság, hiszen hazánkban is jó ideje jelen vannak, lapunkban egy feltűnő külsejű integrált erősítővel szerepeltek pár éve. Természetesen azóta sokat változott, tovább bővült a kínálat, amiből ezúttal egy egészen különleges párost mutathatunk be.

advance-map-308_g4_1

MAP-308

Nem szívbajosak a franciák, ha nyersanyagról van szó, hatalmas kasztnit építettek második legkomolyabb integrált erősítőjüknek (is), de esélyesebb, hogy megkapta a hajdani MAP-305 (HFP70) házát, hiszen ránézésre minimális köztük a különbség, méreteik, tömegük is megegyezik. Nem úgy szolgáltatásaik, bár ennek az európai viszonylatban brutális test kombinált, fekete-natúr, széleken 10, a kezelőfelületen 17 mm vastag alumínium előlapján nem sok nyoma akad. Először persze mindenkinek a két méretes Deprez indikátor ragadja meg a figyelmét, amik akár kellemes analóg nosztalgiát is ébreszthetnének, ha a többi lámpával együtt a divatos, ám retinaizgatóan élénk kék fény helyett valamilyen barátságosabb árnyalatban derengnének. Ez egyébként a tervezők fejében is megfordulhatott, és az ilyen érzékeny szeműek szerencséjére világításkapcsolót is elhelyeztek a hátlapon. Már nem készül ugyanazon a típusszámon normál és DA változat, mint a MAP-305 idejében, a 308-ashoz mindenképpen jár az Analog Devices 192kHz/24bit-es konverter és az 5 digitális bemenet, visszajelzőjük változatlanul a dB-ben és W-ban skálázott, 8 ohmos terhelésre kalibrált kivezérlésjelzők között sorakoznak, viszont nem utal rá semmi, hogy esetleg a CD szabványtól eltérő digitális jelet is fogadnának. Változatlan a kezelőszervek létszáma, továbbra is a megvilágított, motoros, ALPS potmétert forgató hangerőszabályzó uralkodik, de a fekete háttérben végre elrejtettek egy fejhallgató csatlakozót is. A lényeg most is hátul rejtőzik, ahol a PC-nek szánt mini jack-kel együtt már 6 analóg bemenet várakozik, köztük a phono, ami itt is kapcsolhatóan MM/MC rendszerű, a digitálisok közül ezúttal az AES/EBU sem hiányzik, az előerősítő ki- és végerősítő bemenet közé már nem kell a kapocs, a tetszetős, alumíniumszelvényből kanyarított, kellemesen selymes tapintású távkapcsolóról választhatunk az integrált és az elő/végfok üzemmód között. A legjelentősebb mégis az a kis Amp Mode kapcsoló, amivel AB rendszerről amolyan A osztály-szerűre állítható át a végerősítő bipoláris tranzisztorok vezérlése a kimenő teljesítmény első 20 W-jának erejéig. Belül katonás rend uralkodik, az egyes szekciókat árnyékoló válaszfalak határolják, megakadályozva a zavarjelek terjedését, a súlyos, 600 VA-es toroid trafót igyekeztek a tömegközéppont közelében elhelyezni. Nem szóltunk még a speciális készüléklábakról, a gyártó sem igen reklámozza őket, valószínűleg mégsem haszontalan és nem utolsósorban igen látványos kellékek.

MCD404MCD-404

Nem minden specialista vélekedik egyformán a digitális futómű és DA átalakító viszonyáról, van, aki szerint már csak a jelszinkron miatt sem érdemes leválasztani a konvertert a közös órajelről, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hifi aranykorában igen nagy tekintéllyel bírtak a szeparált digitális műsorforrások. Az Advance Acoustic nem foglal állást a vitában, inkább a kezünkbe adja a döntést: nála bármelyik variáció kipróbálható, hiszen DA konverteres erősítő mellett „sima” integráltat (és persze külön elé-végfokot), hozzájuk hagyományos CD játszót, külön futóművet és (elektroncsöves) DAC-ot is kínál, belőlük ki-ki összeállíthatja a legszimpatikusabb rendszert. Rég láttunk már közelről fajtiszta futóművet, ezért egyáltalán nem vettük rossz néven, hogy a digitálisan is integrált erősítő mellé a leginkább hozzáillő társat, a gyártó egyetlen önálló CD mechanikáját kaptuk meg. A házba belepillantva is nyilvánvaló köztük a rokonság, „háromszobás” berendezkedéssel választották el egymástól a főbb részegységeket, a tápellátásra különös gondot fordítottak, három egyenrangú toroid trafó szolgálja ki az elektronikát, a fémvázas, felfüggesztett meghajtót kétrétegű, 6 mm vastag keretre rögzítve szigetelték el a környezeti vibrációktól, a kiolvasást Sanyo lézeregységre bízták. Megjelenésben is kiválóan összeillő párost alkot a két modell, az egyen-előlapon az egyszerű, kék fényű, szegmensekből kirakott karakterekkel tájékoztató kijelző alatt a lemezfiók alaposan megfontolja a parancsot, mielőtt kinyílna, ám ha elszánta magát, a lemaradást villámgyors, de stabil, egyenletes sebességgél kipattanva hozza be. A beolvasás már újra komótos, ám a valódi gondot inkább a válogatóssága okozza: nem sikerült számára lejátszásra érdemesnek vélt hibrid SACD-t találni, és volt írt CD is, ami kifogott rajta, MP3 tesztre nem került sor, de a HDCD mellett elvileg támogatja a formátumot. Megszokott kiosztású kezelőszerv-hatosa kissé megtöri a szimmetriát, parancsaikra végre nélkül reagál a halk meghajtó, ezért is sajnálhatjuk, hogy gyorskeresésre az előlapról nincs mód. A távvezérlő a gyári fotókat cáfolva nem alumínium, hanem szimpla fekete műanyag, könnyű, lapos, egész szépen formált testtel, jól használható, kár, hogy nem fér hozzá az erősítő alapműveleteihez. A készülék hátlapján természetesen csak digitális kimeneteket találunk, abból viszont mindhárom elterjedt szabványút, rajtuk kívül mindössze egy trigger bemenetet és földeletlen IEC hálózat aljzatot helyeztek el feszültségválasztóval és tápkapcsolóval.

Hangminőség

Papírforma szerint AES/EBU összeköttetéssel, az erősítőt A osztályba kapcsolva kell a legjobb hangot kapnunk a rendszertől, és nem is csalódunk, Andrea Bocelli kíséretével együtt kiterjedt, erőteljesen áradó, kitárulkozóan nyílt előadással örvendeztet meg, dinamikus, tele van energiával, közben mégis barátságos, kifinomult, választékos és tiszta. A termetes tenor nagyon hangsúlyos jelenlétű, uralja a színpadot, pazarul zeng, érces, akár a harsona, nem tűr ellentmondást, inkább drámában erős, a líraibb részeken is meglehetősen határozott kiállású, nem óvatoskodja el a dolgát. Abszolút meggyőző a nagyzenekari hangzás, alaposan megtölti a teret, kényelmes, tágas a színpadkép, igen szemléletes a megjelenítés, intenzív a térélmény, kiváló a pozicionálás, ideális játéktérhez jutnak a szimfonikusok. Pontos, hiteles a hangkép, alaposan részletez, finoman szétválnak a hangszerek mellett még a népes férfikar énekhangjai is, a klarinétszóló alatt a dallam szépen kiegészül a billentyűzet és az ujjak halk koppanásaival, szóval kimondottan életszagú az előadás. A halk szakaszok érzékenyek, kifejezők, a dinamikán a felfejlődő tuttik sem fognak ki, könnyedén lendül mozgásba a gépezet, a kivezérlési csúcsokat magabiztosan tartja, az üstdobok rendesen megremegtetik talpunk alatt a padlót, alapos munka, nem hagy kívánnivalót maga után. A Pawnshop-album meglepően diszkréten szól, az iméntiek fényében ennél jóval élénkebb, figyelemfelkeltőbb előadásra lehetett számítani, visszafogottak, óvatosak, de még így is igen alaposan kidolgozottak a szólisták. Még a nagybőgő a legélénkebb köztük, de ő sem nehezül el, inkább a tempóra és a dallamra koncentrál, amiért tulajdonképpen dicséretet érdemel. Kevésbé tetszetősek a magasak, gyakran fénytelenek a felső végek, ha meg elkapják a fonalat, keményen szikráznak, nincs bennük könnyedség. Stinggel rokonszenvesebb a játék, újra erőteljes, súlyos ütemű, nagyon hatásosan dobban a lábdob, remekül kattan az ütő a pergő peremén, ritmikából jelest érdemel, de a kiváló ének és a gitár is, bár most sem igen lágyulnak el, viszont nem is kíméletlenek. A magassáv sajnos nem nagyon változott, köszöni, megvan, de emlékezetest nem alkot. Metallicával egyértelműen túl sok érkezik a közepekből, túlbuzgóságában igencsak felpaprikázza magát, hiába kőszikla a basszus, valahogy nem egységes, nem áll össze az egész.

Persze lehet, hogy csak a bekapcsolt A osztályú vezérlés miatt ilyen túlfűtött a hangulat, AB-re váltva valamivel halkabb, egyúttal visszafogottabb a megszólalás, de a részletezés is megcsappan, mintha zavarosabb lenne a hangkép, bizonytalanul hullámozni kezdenek a szólóhangszerek, a kísérők némelyike bújócskázásba kezd, szerintem a hangminőség oltárán nyugodtan feláldozhatók a high bias módban elfűtött wattok. Végezetül még meg kell ejteni legalább egy gyors próbát az analóg vonali bemenettel (persze csak miután visszaállunk class A-ra), ám az eredmény nem túl biztató, mintha nem jönne jól ki a francia az olasszal, vagyis az AA Paganinivel, az összhatás az imént tapasztaltak alá megy, mintha betömné valami a szaxofon torkát, halk, ingatag a muzsika, fényét vesztette a vibrafon, a cinek inkább csak zakatolnak, jobb sorsra érdemes állandó referencialejátszónk kiábrándítóan versenyképtelennek tűnik a futómű mellett.

Ajánlás

Rendkívül jó képességű duót állított ki az Advance Acoustic, így együtt erősek igazán, a teres, dinamikus és mélyen részletező hangzás hívei lelkesedni fognak értük, a lágy romantikázásra vágyó közönség meg valószínűleg úgyis máshol keresgél. A megszólalás mellett a kivitellel, a túlméretezetten masszív építésmóddal is sikerrel férkőzik bizalmunkba a gyártó, amihez az erősítő esetén még a sokoldalúságot is feltétlen hozzá kell venni, a MAP-308 bárhol kapóra jöhet, ha többféle – analóg és digitális – műsorforrást kell egy kézben összefogni.

Forgalmazó: Limar Audio