The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

arcus Finest Class CD/DVD 200, Amp 200, PowerAmp 200

Bár õszintén megvallva mindezidáig nem csengett ismerõsen az arcus név, már a szimpla tény, hogy a német gyártó 1973. óta építgeti különleges készülékeit, is elegendõ, hogy felkeltse az érdeklõdésünket. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy olyasvalamit kínálnak házimozi témában, amit az általunk ismert jelentõsebb cégek közül gyakorlatilag senki más, talán még érthetõbb, miért is kerülhettek egyszerre figyelmünk középpontjába.

Nem lehetetlen, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban mûködõ arcus fejlesztõit megérintette a véleményfórumokon gyakran felvetõdõ kérdés, nevezetesen, hogy létezik-e olyan megfizethetõ többcsatornás AV rendszer, amely a magas színvonalú surround hangzással egyenértékû sztereó teljesítményt nyújt. Kevés kivételtõl eltekintve ugyanis azt tapasztaljuk, hogy még a komolyabb házimozi erõsítõk sem remekelnek, ha csak két csatornát kell megszólaltatniuk. Úgy tûnik tehát, hogy leginkább itt, az erõsítésnél van a kutya elásva, de azért a lejátszót sem szabad egy könynyed kézlegyintéssel elintézni. Ám mielõtt még a gyógyírt hozó készülékhármas bármely tagjához hozzányúlnánk, nézzük meg kicsit alaposabban a külsejüket, már csak azért is, mert mi sem minden nap látunk ilyen finomságokat.

Gyakorlatilag mindhárom elektronikát ugyanabba a magas fokú minõségérzetet nyújtó, vastag falú, szinte tömör fémnek ható, tökéletesen megmunkált alumíniumházba költöztették. Lehet, hogy a gyártó csak a szócséplést elkerülendõ hagyja szó nélkül a helytakarékos, kompakt konstrukciót, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy még egymásra pakolva sem nagyon éri el a készlet magassága egy átlagos receiverét. Telitalálat volt a finoman hullámzó "oldalbordákkal" szélesíteni a kasztnit, amelyekre ugyan csak az erõsítõkön van funkcionálisan szükség, de a lejátszón is éppolyan kiválóan mutatnak. A teljes nevén Finest Class CD/DVD 200-nak szólítandó készülék nevébõl következõen az ilyen típusú lemezekre rögzített hang- és képtartalmat - DVD-V, (D/S)VCD, fotó és audio CD, MP3 formátumot - játszik le. A lemezt ügyesen a ház belsejébe majd' félig becsúsztatva kell a vékony tálcára helyezni, amely határozott mozgással továbbítja a megszokottnál jóval mélyebben, s talán ezért is teljesen hangtalanul dolgozó meghajtó felé. A kiolvasást saját konstrukciójú, szabadalmi oltalom alatt álló, speciálisan stabilizált optika végzi, amely a kiolvasási körülményektõl, nehézségektõl függetleníti a lézerfény intenzitását, növelve az egység élettartamát, nem beszélve a hang- és képminõségrõl.
Az igazi különlegesség a készülékben a formátumok kezelésével kapcsolatos. A DVD játszók többségében a CD lejátszás csak mint egy bónusz opció mûködik, nem igazán megnyerõ minõséggel. Az Arcus nevében nem véletlen a CD/DVD megjelölés, az alapvetõen korrekt mechanika mellett ugyanis két különálló jelfeldolgozó egység dolgozik, vagyis egy CD és egy DVD játszót kapunk a pénzünkért egy dobozban. Hab a tortán, hogy CD hallgatásakor a DVD áramkörök lekapcsolódnak - és fordítva - így egymás mûködését a legkisebb mértékben sem zavarják!
Más szempontból ugyan, de szintén a különlegesség kategóriába tartozik a méretes, kikapcsolható, 150×35-ös felbontású grafikus kijelzõ, amelynek ráadásul a teljes felületét felhasználják a megjelenõ számok és szimbólumok, messze olvashatóbb képet nyújtanak a bevett megoldásoknál. A mély benyomást tevõ körítésen túl a funkciókat tekintve DVD játszónk konvencionális darab, amelynek konfigurálása illõen szép, szintén grafikus és színes kezelõfelületen végezhetõ el, javarészt problémamentesen, egyedül a hangsugárzó-távolságok (fedélzeti 5.1-dekóderes típusról lévén szó) beállítása vet fel súlyos kérdéseket, amelyekre sajnos a kezelési útmutató sem ad semmilyen választ. Hátsó panelén a szokásos és elvárható csatlakozókon túl sosem lehet tudni alapon még egy progresszív VGA kimenetet is elhelyeztek, HDMI-t viszont nem. Könnyû fogású, konszolidált távkapcsoló jár a lejátszóhoz, de használhatjuk az erõsítõvel kapott alumíniumtestû kommandert is, amely ugyan sokkal karakteresebb, de kevésbé kényelmes.
arcusamp2.jpgÉs ezzel el is érkeztünk a rendszer központi elemeként szolgáló Amp 200-hoz, amely surround hangprocesszor, 6.1 csatornás elõerõsítõ és sztereó végerõsítõ egy személyben. Ez utóbbi tulajdonságában különbözik leginkább a hétköznapi házimozi erõsítõktõl, vagyis külsõ segítség nélkül csak egyetlen pár hangsugárzót képes megszólaltatni. Elõlapja sem tipikusan házimozis, a lejátszóhoz képest csak a fiók tûnt el, a gombok közül négy átalakult lámpává, és a kiválasztott bemenetet jelzi, bár igazán elegáns az lenne, ha forrásválasztó gombként is mûködnének a világítótestek. Megmaradt a remek kijelzõ is, amely "normál" és kikapcsolt állapotán kívül vagy tucatnyi grafikus effekttel képes szórakoztatni azt, akire ilyen kóros mértékben hatott autórádiójának egérmozija. Azonban mint annyiszor, a lényeg most is belül lakozik: a sztereó és AV áramköröket teljesen különállóan alakították ki, ha tehát bármilyen oknál fogva csak a két frontcsatornára jut jel, a többieket kezelõ szekció készenlétre válthat, hogy a sztereó feldolgozást a lehetõ legkevesebb zavar terhelje. Amennyire csak lehet, a további fõdarabokat is elválasztották egymástól, az analóg és digitális részegységek saját tápegységet kaptak. A készüléket toroid trafó táplálja, stabil mûködését komplex védelmi rendszer szavatolja. Dekóderfronton nagyjából minden a normális rend szerint alakul, a lényeges 5-6.1-es Dolby és DTS formátumok mind ismertek, sõt, még MP3 lejátszót is használhatunk az USB bemeneten. Ha már itt tartunk, bemenetbõl nem kapott túl sokat az erõsítõ, mindössze két analóg sztereó és három digitális forráskészülék csatlakoztatható egyszerre, a legnagyobb hiányosság azonban a többcsatornás bemenet elhagyása, nagy kár, hogy lemondtak azokról a vásárlókról, akik DVD-A/SACD lejátszójukat nem csak sztereóban hallgatnák.
arcusamp.jpgLépjünk tovább a PowerAmp 200-ra, amely egy négycsatornás végerõsítõ, méghozzá az okosabb fajtából, mivel beállíthatjuk úgy, hogy bejövõ jel hiányában úgy egy perc türelmi idõ után készenlétre kapcsoljon. Társaihoz hasonlóan felettébb impozáns, ám kissé ellentmondásos egy berendezés õ, a csatornánkénti 2 pár - egyébként elsõ osztályú - banánaljzat (ami az Amp 200-hoz hasonlóan 4 ohmnál nagyobb impedanciájú hangsugárzókat fogad) léte még csak-csak megmagyarázható (bár furcsa, hogy pont a frontcsatornák kettõs kábelezésére nincs ilyen kézenfekvõ lehetõség), az viszont már ennyire sem tiszta, hogy miért van szükség összesen 4 pár bemenetre, mi a logika a jobb-bal besorolásban, és fõleg, hogy honnan fognak ezek mind jelet kapni.

Hang és kép
Nagyon konkrét, erõteljesen fókuszált a megjelenítés, úgymond "szekcionált" a színpadkép, a megszokottnál határozottabban elválnak egymástól a csatornák, az ének szigorúan csak középrõl, egyetlen pontból szólhat, és az egyes hangszercsoportoknak is megvan a maguk jól definiált helye, a rezesek számára például kizárólag a jobb csatorna van kijelölve. A jelenségnek van egy markáns "tértágító" hatása, nemcsak oldalirányba, de hátra is egészen kitolódnak a határok, ami alaposan kiterjedté, levegõssé teszi a hangteret. A hangkarakter messzemenõen józan és pontos, túlzásokkal éppúgy nem találkozunk, mint visszafogottsággal. Hangulatilag nem húz egyik irányba sem a neutralitás arany középútjáról, nem érzelgõs és nem is technokrata, a semleges, natúr hangzás kedvelõi nem fognak csalódni benne. Persze mindez nem jelent halvérûséget, abszolút élõ a koncerthangulat, a kicsit mélyre hangolt, de magabiztosan tiszta ének mögött hasonlóan realista kíséret gondoskodik a szórakoztatásunkról. Alapvetõen egyenletes az átvitel, a basszus energiaszintjét témától és kivezérlési szinttõl függetlenül kiválóan eltalálja a rendszer. Így van ez a középsávval is, de csak egy bizonyos szintig, a hangerõ maximumát közelítve mindinkább kiemelkedik, harapóssá válik a szólista, normál terhelésnél azonban alapos felbontású, pontos ritmusú, egyszóval kimondottan erõs zenei produkcióban van részünk. A remek részletezés akciómozin is megmarad, a jelenlétérzetet hitelesen elõadott effektek fokozzák, a hangulatot hatásos, monumentálisan erõteljes zenei témák formálják. Ha arra van szükség, hatalmas energiát képes megmozgatni az erõsítõpáros, erõlködéstõl mentesen gyors, súlyos és stabil a hang, ráadásul ezúttal a közepek is jobban türtõztetik magukat. A térbeliség most egészségesen teljes, az alaposan kitágult, de közben imponálóan telített hangmezõ kényelmes is egyben, nem közvetlenül az arcunkba kapjuk az eseményeket, és a távolságarányok is jól érvényesülnek.
Pár szóban a képminõségrõl is meg kell emlékeznünk, pedig ami a koncertfelvételt illeti, a látványvilág meggyõzõereje valamivel szerényebbnek bizonyul. Nem érezni túlvilágítottnak a színpadot, alapbeállítások mellett mégis túlexponáltnak látjuk az igen világos árnyalatokat, a fehér ing szinte kiégeti a vásznat, redõi eltûnnek. Reflektorfényen kívül, egyenletesebb fényviszonyok mellett aztán helyreáll az egyensúly, normalizálódik a kontraszt, nem vonja el semmi a figyelmet a mozgásokat kimondottan stabilan követõ, jószerivel zajmentes, élõ plasztikájú, beszélõ perspektívájú felvételekrõl.
Végül jöjjön a sztereó teljesítmény, ami miatt legfõképpen szemet vetettünk az arcus szettre. Nos, CD-t téve a lejátszóba egyszer csak lekapcsol a PowerAmp, és marad a két frontsugárzó: körülbelül ennyi, amit észreveszünk a formátumváltásból, egyébként mintha mi sem történt volna, teljesen hangjánál, stílusánál marad a társaság, fel sem merülhet a másodosztályú kétcsatornás hangminõség gondolata. Szinte nem is érdemes tovább részletezni a megszólalást, az imént használt jelzõk kerülnek újra elõ; határozott, erõteljes, de túlkapásoktól mentes a stílus, figyelmes a részletezés, szép sima az átvitel. Aztán mégiscsak szembeötlik valami új, lehet, hogy a jazzbanda igen aktív ütõsei miatt, de a magasak még teljesebbnek, kifinomultnak tûnnek. Kiváló szólistának bizonyul a szaxofon, erõs a torka, de nem harsány, mintha pontosan tudná, meddig lehet elmenni; aztán pontosan így viselkedik a nagybõgõ is, mindvégig hömpölygés nélküli, telített mélyhullámokat terít. Nagyzenekart elõvéve még jobban megrázza magát a basszus, meg-megrengeti a szobát, majd a rendkívül jó lendülettel, nagy kedvvel játszó hegedû veszi át a fõszerepet, aki tökéletes érzékkel alakítja a darab hangulatát, hol lírai, hol játékos, hol mélázó, hol meg virgonc az elõadásmódja. A legapróbb részletekig a versenymûbe látunk, ugyanakkor áthatóan energikus, szinte karizmatikus a hangzás, amely végre hagyományos sztereó láncok mellett is megállja a helyét.

Ajánlás
El kell ismeri, az arcusnál mûködõképes, praktikus, ráadásul szemrevaló megoldást találtak a nívós házimozi és sztereó összeházasítására, ezúttal valóban jól hallható, sõt mi több, teljesen meggyõzõ jegyei vannak a "pure audio" kialakításnak. Maradt még bõven olyan szolgáltatás a kelléktárban, amire nem jutott szó, a lényeg azonban, hogy olyan, a maga nemében egyelõre egyedülállónak tûnõ hiánypótló kétlaki rendszert ismerhettünk meg, amely sokak érdeklõdésére számot tarthat.