The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Cambridge Audio Azur 550C, Azur 550A

A Cambridge Audio annak idején alsóbb kategóriás, ám kívül-belül igen tisztességes sztereó készülékekkel alapozta meg hírnevét, mígnem pár éve, az Azur széria útjára bocsátásával elkezdett multimédiás prémiumgyártói babérokra pályázni, és az utóbbi időkben több, egészen komoly audiofil elektronikával hívta fel magára a figyelmet, eljött hát az idő, hogy a fejlesztésekben megszerzett tapasztalatokkal felvértezve ismét letegye névjegyét a belépő szintű géposztályban.  

Az Azur család legfrissebb, 550/650 típusszámú modelljei ugyan nem az abszolút alapot jelentik, de amíg meg nem érkeznek a 340-esek utódai, őket, az 550-es jelzésű CD játszó-integrált erősítő párost – amihez még az AM/FM tunert is illendő hozzászámítani – kell a kezdő szintnek tekintenünk. Mondjuk alapnak valóban feltűnően igényesek lennének készülékeink, de a gusztusosan klasszikus külső és kivitel ezen az árszinten is kimagasló. A centi vastag szálcsiszolt felületű alumínium előlap lekerekített sarkait már túlnyúlást nem hagyva követi a szépen lakkozott kasztni, az apró betűs szürke feliratok diszkréten a háttérbe olvadnak, egyszóval makulátlan látványt nyújt a kettős, és persze azt sem hihetjük, hogy a gyártó beérte a külsőségek pofozgatásával.

550C

Ha úgy vesszük, a lejátszó különlegességnek is beillik manapság, hiszen egyre ritkább, hogy egy CD játszóban fajtiszta audio CD futómű dolgozzon. Míg több, nagy múltú high-end specialista a beszerzési költségek szorításából ügyesen erényt kovácsolva tálalja, miért is teljesít egyszer csak jobban a CD-ROM vagy DVD meghajtó, addig Cambridge-ben vették a fáradságot, és saját, fajtiszta, halk és gyors CD mechanikát fejlesztettek, amit merevítő keretbe foglalva szerelnek a készülékbe. (Nem példa nélküli hóbort ez Angliában, apró manufaktúra létére az Exposure sem átall saját maga futóművet gyártani, de megérdemel egy méltató félmondatot a finom mozgásával prémiumkategóriát idéző lemezfiók is.) A meghajtó megkapta az ugyancsak házon belül készített szervo 3. generációs, új, felületszerelt csipkészletes változatát, ami a fókuszálás, a sávkövetés, a lézer energiájának dinamikus, valósidejű szabályzásával segít minimálisra csökkenteni a beolvasáskor keletkező digitális zajt. Nagypontosságú órajel-oszcillátor biztosítja a precíz időzítést, a szintén friss, még rövidebb jelúttal büszkélkedő, kétoldalas, felületszerelt dac szekcióba ugyanazt a Wolfson 8740 ic-t építették, amit a 740C-be is, igaz, vele és a 650C-vel szemben csak egyetlen darabot. Jó érzés az alacsony zajú toroid trafót a tápellátás hátterében tudni, a környezetvédelemért pedig az 1 W alatti fogyasztású készenléti áramkörrel teszi meg a magáét a gyártó, amivel ki is érdemelte az Energy Star presztízs-plecsnit.

A külső magasztalásán már túl vagyunk, azt viszont kívülről nem látni, hogy a változásokat, mint pl. a finom átmenettel hajlított fedőlemezt, a kétrétegű, csillapított lábakat a rezonanciakontrol (is) indokolja. Igényes, a réginél sokkal látványosabb a pontmátrixos kijelző, megjelenik rajta a CD-text és a setup menü, amiben a lejátszás automatikus indításáról, a tétlenségi kikapcsolásról dönthetünk, és választhatunk a dac ic kétféle szűrési opciója között. A hátlapról sem hiányzik semmi elvárható, ide értve a csatlakozók aranyozását, az IEC tápaljzatot és a mechanikus hálózati kapcsolót is.

550A550A

 Bár alapvetően maradt a megszokott struktúra, az integrált erősítő jóval elegánsabb kiállású darab elődjénél, mi tagadás, a szemérmetlenül csillogó fémfelületek megteszik hatásukat. Az esztergált forgatógombok különösen vonzzák a szemet és a kezet, ami a főhelyre ültetett, nagypontosságú Alps potmétert kezelő, motoros mozgatású hangerőszabályzónál rendben is van, kicsinyített másait, a túl szorosra vett, éles peremű balansz- és hangszínszabályzókat viszont nagyon nem kívánja a humanoid ujjbegy, talán ezzel a húzással akarnak leszoktatni az általunk sem javallott használatukról, mindenesetre a korábbi, kevésbé csinos tojásdad kezelőszervek messze kényelmesebbek voltak.

Változatlanul 60 W a teljesítmény, a tervezők inkább a kapcsolást és az összetevőket finomítgatták, új polipropilén jelkondenzátorokat, a kényes helyeken elektrolit kapacitásokat kapott az 550A. Újak a nagyáramú, bipoláris Sanken végtranzisztorok, amelyek áramigényét túlméretezett toroid trafó biztosítja, az üzembiztos működésért pedig kifinomult, ötszintű védelmi rendszer felel, ami még véletlenül sem engedi, hogy egyenfeszültség jusson a hangsugárzókra, megakadályozza a kimeneti fokozat veszélyes túlmelegedését, ügyel rá, hogy a végtranzisztorokra jutó áram és feszültség mindig a biztonságos tartományban maradjon, megakadályozza a bekapcsolást rövidre zárt kimenettel, és ha akarjuk, automatikusan visszaveszi a hangerőt, ha túlvezérlés miatti jeltorzítást észlel. Vonalszintű bemenetből összesen hatot kínál erősítőnk, a hordozható médialejátszókat előlapi analóg bemenettel támogatja, van két felvétel- és egy előfok-kimenetünk, az RCA aljzatok mellett a két pár, egymástól függetlenül kapcsolható hangsugárzó kimenet fémfelületei is aranyozottak az egyszerű szorítócsavar alatt. Itt is érvényes az 1 W alatti készenléti fogyasztás, egy valamit viszont nem reklámoznak a CA marketingesei: eltűntek a hátlapról az Incognito/A-BUS csatlakozók, így a multiroom alkalmazásról ezúttal le kell mondanunk.

Mindkét gépezethez a folyamatosan csiszolgatott Navigator távkapcsoló aktuális változatát kapjuk, a gömbölyded altestű, alumínium kezelőfelületű egység kifogástalanul elegáns, ráadásul pár perc után már régi, megszokott darabként használjuk, nem vitás, ez a műfaj egyik legjobban eltalált távvezérlője.

Hangminőség

Szép sima, selymes hangon szólalnak meg a filharmonikusok, a részletek aprólékos feltárása helyett inkább a hangulat jelenik meg előttünk. Nem mintha fogyatékos lenne a felbontás, nagyon is pontosan rajzolja a rendszer a hegedűt, egészséges, életerős, ezzel együtt finoman kecses a hangszer. Teljes a kíséret, jól megtölti a levegőt, ám itt már nem igazán válnak ki az egyéniségek, az együttes jelenlét, az átérezhető atmoszféra dominál helyettük. Nem kimondottan hangsúlyos a téralkotás, az egységes és folytonos hangkép elbírna még némi tagolást, a szólista ugyan szépen kidomborodik, a háttérben viszont nem dúl valami nagy küzdelem a kiemelkedőbb pozíciókért. Dinamikában nagyjából az elvárhatót hozza a CA páros, az egészen halk, mégis jól kivehető szakaszok után magabiztosan fejlődnek fel a tuttik, szépen kiteljesedik a nagyzenekar, cseppet sem zavarodik össze a hangkép, de a túl nagy hangerővel nem árt vigyázni, a kivezérlési csúcsokba bele-belereccsent az erősítő. Andrea Bocelli Verdi-dalai makulátlanul tiszták, kifinomult tenorunk nem kiabál, nem ropogtatja a szavakat, talán visszafogott is kissé, de így legalább jó hangosan is komfortos a hangzás. Hangszeresen is nagyon megfogott, átható az előadás, leginkább romantikusnak lehetne mondani, a drámai részeket könnyed tálalásban kapjuk, nemigen rázkódunk meg a feszültség terhe alatt. Persze ettől még el tudnánk képzelni valamivel fajsúlyosabb kíséretet is, nyomatékosabb mélyenergiák, vészjóslóbb üstdobok teljesítenék ki igazán a jelenlétérzetet. A Pawnshopban remek ritmusok alakítják a hangulatot, könnyed a hangvétel, igazi örömzenélésen kapjuk a bandát. A könnyedség azonban ismét együtt jár a könnyűsúlyúsággal, egyértelműen ott vannak a bőgőfutamok, a lábdob, de nem mondhatni, hogy elnehezítenék az megszólalást. Laza, konfliktuskerülő karakter lengi körül az egész előadást, amolyan popos ízt kap a koncert, ahol a hangszeres remeklésnél fontosabb a fesztelen szórakoztatás. Nincsenek élek, tüskék, még az egyébként élénk, tisztán csengő magassáv is elfelejt szurkálódni, egyszerre azon kapja magát az ember, hogy újabb és újabb számokat hallgat végig, ami bizony ígéretes dolog a hosszú távú kapcsolatra nézve. Stinggel váratlanul masszív, magabiztosan energikus a hang, már-már ütős, de közben teljesen tiszta, torzítatlan, ráadásul a hangerővel is lehet játszani, sikerül kifogástalanul eltalálni az arányokat. Egységes és tempós a zene, kiegyensúlyozott az átvitel, halkan a háttérben és jól felhangosítva egyformán kellemes, most kezd világossá válni, hogy pont efféle stílusra hangolhattak a CA tervezői. Deep Purple-t hallgatva csak erősödik a sejtés, ki hitte volna, hogy vadulni is képes a lánc, érces az ének, hasít a gitárszóló, izmos a basszus, igen tisztességesen összeáll a produkció. Kifejezetten élvezetesek az akusztikus részek, míg a hangot felemelve feszes, telített a játék, fimon kis zúzdát ad elő, a féktelen tombolástól ugyan megóv az abszolút kontroll, de múló dobhártyafájdalomra ettől még lehet számítani.

Ajánlás

Az a különleges az Azur 550 páros hangjában, hogy igazából nem mutat semmi bombasztikust, amire felkapnánk a fejünket, viszont a hétköznapi, barátságos kellékekből kialakít valami olyan összhangot, eltaláltságot, amitől egyszer csak elégedetten csettint az ember: ez igen, most aztán összeállt a kép. Igaz, ez az érzés könnyebb műfajokon teljesedik ki, de azért a klasszikusoktól sem kell féltenünk a rendszert. A külső és a megépítettség minősége is „csak” annyiban jelent kuriózumot, hogy jóval magasabb árkategóriában is tökéletesen megállná a helyét, ezért is érezhetjük, hogy a CA-tól valódi és feltehetően tartós tárgyi és eszmei értéket kapunk a pénzünkért.