The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Rega Planet / Mira

A 2000-es év volt a Regánál az az időpont, amíg hallgatta a műanyag kinézetű, bordázott öntvény készülékházait érintő kritikákat és fazont váltott. Tizenkét évnyi szolgálat után nyugdíjazta a sokak szerint kissé már avas, két félből összecsavarozott dizájnt, és ezzel együtt műszakilag is felfrissítette az öregecske elektronikákat.
Az új módi szerint készült darabok közül az első CD játszó és erősítő némi késéssel most hozzánk is megérkezett, mi pedig az új készülékek mellé a megmaradt tagokat összerántva úgy döntöttünk, összeállítjuk a tavalyi rendszert, ami majd korrektül megmutatja, vajon a megváltozott külső mellett sem elhanyagolható technikai fejlesztések milyen hangminőségbeli változásokat eredményeztek.

Külsőleg a 2000-es sorozatú készülékek letisztultabbak és finomabb vonalvezetésűek, s bár nem annyira egyediek, mint elődeik, így legalább sokkal többek számára nyújtanak otthon is elfogadható látványt. Elegáns, húzott alumínium készülék házaikat díszítő elemként középütt homorú tetőlappal dobták fel, ami finom ívben találkozik a hármas tagolású, süllyesztett imbusz csavarokkal rögzített előlappal. Az új technológiának köszönhetően a felület sokkal jobb minőségű, s a porszórást követően is finom tapintású, ellentétben az előző változatok kissé durva felületeivel. Kerekebb lett a CD játszó továbbra is kézzel nyitható tetejének vonalvezetése, kukucskáló ablaka pedig sötétített üvegből készült. Nem növelték viszont a display eddig is kifogásolt méretét, de legalább az információ mennyiség csökkentésével javították átláthatóságát. A készülék belvilágában stratégiai fejlesztéseket hajtottak végre. Módosították a felültöltős mechanikát és új futóművet építettek be, ami elődjéhez hasonlóan szintén a Sonytól származik a kijelzővel együtt. Típusa CDM 145BL 5BD25. A digitális jelek analóggá alakításáról teljesen saját fejlesztésű 24 bites Delta-Sigma IC 40 DAC gondoskodik saját tápegységről táplálva, levéve a gondot a fő toroid transzformátor válláról, amely így egyik tekercséről a kijelzőt, a másikról az audio áramköröket látja el energiával. Javult a helyzet a csatlakozások terén is, mert bár az audio kimenetek továbbra sem érdemelték meg az aranyozást, legalább a digitális repertoár kibővült Toslink optikai változattal, a fix hálózati kábelt elhagyva pedig már lehetőség nyílik speciális típusok alkalmazására is.
Kezelőszerveinek számát tekintve a Planet CD abszolúte a minimalisták élbolyába tartozik, de az új Mira egy gombjával (hálózati kapcsoló), és egy potméterével még rajta is túltesz. A minimalizmus ezen szintjének elérését a Rega új ötlete tette lehetővé, mellyel a hangerőszabályzót és a bemenetválasztót zseniálisan egy szerkezetbe integrálták. Hagyományosan tekergetve a jó minőségű racsnis Alps poti hangerő szabályozóként funkcionál, (Electronic Volume Display-LED által indikált szintek, melyek egyenként 5 finom lépcsőből állnak), míg benyomva már válogathatunk is a Phono ill. az öt nagyszintű bemenet között.
Az erősítő teljesítménye a prospektus adatai szerint 8 Ohmos terhelésen 2x61Watt, melynek előállításáról 150 Wattos Sanken darlingtonok gondoskodnak, túlméretezettségüknek köszönhetően meglehetősen kényelmesen. Áttérve a Mira hátlapjára, a forrás bemenetek mellett Tape Link és pre out, ill. main in csatlakozókat találunk, utóbbiak révén ez a készülék mind elő, mind végerősítőként használható, ill. bi-amp rendszer is kiépíthető. A felhasznált RCA aljzatok a csavaros, banándugót is fogadó hangsugárzó kimenetekhez hasonlóan hétköznapi típusok, a hálózati kábelek terén viszont a Planethez hasonlóan itt is nyitva áll a pálya a specialisták gyártmányai előtt.
Az átfogó design-váltásnak a régi, kissé darabos formájú Solar rendszer távvezérlő is áldozatul esett, azonos nevű utódja modern stílusú, hosszúkás alakú, kézhez álló szerkezet lett. Gombjainak elrendezése átlátható és logikus, a legfőbb kezelőszervek kurzor-, ill. enter-  szerű stílusa már a DVD játszók világát idézi, napjaink trendjeit és a Rega óvatos házi-mozi tapogatózásait ismerve valószínűleg nem véletlenül.

Hangminőség
Hangsugárzók tekintetében még mindig a Jura korszakban járunk, változatlan a kábelezés is, az elektronikák azonban a vadonatúj, 2000-re datált típusok. Megszólaltatva a rendszert, már első blikkre jóval mérsékeltebbnek tűnik a múltkor kifogásolt enyhén magasba húzó karakter a felsőközepek környékén. Megmaradt viszont a dinamikus, lendületes stílus, melyben ezúttal nem tapasztalható izgágaság. A környezet informatív, emellett diszkrét, a sok apró zörej, háttérhang és neszezés egyáltalán nem tolakodóan jelenik meg. Jóval lineárisabb frekvencia átvitel mellett a hangzás általánosságban kultúráltabbá vált, így a szaxofon szóló nem annyira virtuóz ugyan, de nem is feszegeti a rikoltozás határait. A hang gyors, a tempó friss, új elemként a szervezettség jelenik meg, melynek eredményeként a megszólalás fel-sőbb osztályba tartozónak hat. Igazi szólót játszik a vibrafonos is, hangszerének hangja laza és könnyed, bejárja a rendelkezésére álló teret. Apropó tér! A színpad mélység hasonló, a hangszerek viszont tagoltabban helyezkednek el, s megnőtt a színpad magassága is, így a dobozok viszonylagos alacsonysága sem zavaró momentum többé. (már akinek eddig az volt)
Kifejezetten hangsúlyosabbá vált a mélytartomány is. Határozottak a belépések, a basszushangszerek hangja követhetőbb és testesebb. Sodró tempójú klasszikus zene megszólaltatásakor a hangfolyam csak úgy hömpölyög a hangsugárzókból, de a figyelem így is kiterjed a szólistára, aki mindig vezető szerepben játszhat. A hangok simák, letisztultabbak, mint korábban, több bennük a természetesség és a semlegesség, mint a kissé idealizált fény és csillogás. A tökéletes párhuzam érdekében sokat kritizált (moslék V.A.) Mary Black lemezünket feltéve egyből feltűnt a felvétel lágysága. Nem annyira konkrét és feszes, mint a múltkor, inkább az érzelem - mint e felvétel fő erénye - kerül jobban előtérbe, de a hangokat így sem fenyegeti az elkocsonyásodás veszélye - a gitárhúrok határozottan pengenek, a dobok testesek, a kellemes hangú harmonika pedig könnyedén körbelengi a teret.

Ajánlás
Az új komponensek megőrizve lendületüket és frissességüket, kultúráltabb és természetesebb hangúvá váltak, s ez a minőségi növekmény mindenképpen többet ér, mint az a pluszösszeg, amit az árcédulájuk mutat.