The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Isotek Premium, Elite, Gemini, MiniSub

Áprilisi számunkban már megismerkedhettünk az Isotek céggel, és némi ízelítőül mindjárt két termékével is, most pedig tovább lépve újabb négyet veszünk górcső alá. Közülük a hálózati elosztók mind minőségben, mind árban kicsit magasabb kategóriát képviselnek, érdemes hát odafigyelnünk rájuk.
Addig már a múltkor is eljutottunk, hogy nem mind áram, ami a falból jön, a vezetékek sajnos rengeteg zavart is összeszednek, melyek, ha nem teszünk ellenük, bizony bele is kerülnek a berendezéseinkbe. Hatásukra aztán romlik a felbontás, nő a zaj, gyengül a hangminőség, ergo minden hifista legnagyobb bánatára csökken a hangélmény minősége. Ahhoz, hogy ezt a kárt elkerülhessük, speciális tápkábelekre, és elosztókra van szükségünk, például az Isotek választékából.


A tápellátási rendszer tuningja alapesetben mindig a speciális hálózati kábelek "bevetésével" kezdődik. E témakörben az Isotek négy típust ajánl, melyek közül most kettőt, az alapszintű Premiumot és az egygyel felette lévő Elitet hallgatjuk meg. Konstrukciójuk nagyban hasonlít egymásra, az áram mind a két típus esetében oxigénmentes rézvezetőkön folyik, csak éppen az Elite esetében a vezetékek még egy speciális hőkezelési eljáráson is átesnek. Vezetőiket stabil PVC borítás védi, melyet az RFI zajokat hatékonyan kiszűrő galvanizált fémből készült földelt árnyékolás követ. Kettejük közt a leglényegesebb különbség a készülékoldali csatlakozókban rejlik, ugyanis míg a Premiumot egy standard minőségi darabbal szerelik, addig az Elite a specialista Furutech FI-15-G típusát kapja.

A két elosztó közül a Gemini a MultiWay típusok után következik a hierarchiában, a készülék kivitelű Mini Sub azonban már az Isotek csúcsmodelljei közé tartozik. A Gemini külsőre nem sokban különbözik a már tesztelt Multi-Way elosztóktól, - a robosztus alumínium ház ezúttal is tekintélyt parancsol - a belsejében viszont már az exkluzív Polaris-X. technológiával készülő GII minőségi szintű egység lakik. Hasonlóan a "kisebb" testvérhez 2, 4, 6 és 8 komponenst fogadó verzióban készül, melyek táplálásához maximálisan 2300 W teljesítmény szállítására képes. 


Végül az igazi ínyencfalat természetesen a Mini Sub, ami már komponens-formát kapott, tehát a többi berendezés közé, illetve alá is tehetjük az állványra, ezért érdekességképpen még a teherbírását is megadták, a specifikáció szerint egészen pontosan 20 kilónyi "vasat" tehetünk rá. Vastag alumínium előlapjába belegravírozták a nevét, és pontosan középen találunk egy kellemes kék fényű LED-et is, a hátlapján pedig az aljzatok sorakoznak, szám szerint 6, melyekből a gyártó ajánlása szerint az első kettőt célszerű a nagyobb áramfelvételű egységek - pl. erősítők - csatlakoztatására használni, míg a további négybe mehetnek a jelforrások kábelei.
Míg az olcsóbb elosztókban a közös szűrést alkalmazzák, addig a Mini Sub esetében mind a hat kimenet egyedi szűrőáramkört kapott, mely megoldás előnyeként nem csak az eljárás hatékonysága nőtt meg, hanem a különböző teljesítményigényű komponensekre specializálást is jóval precízebben lehetett megoldani. A gyakran túlterhelt, zsúfolt hálózatból érkező túlfeszültség elleni védekezés részeként az egység komoly feszültség stabilizátorral rendelkezik, melynek fontosságát az audio/video eszközök érzékenységét ismerve azt hiszem, nem lehet eléggé hangsúlyozni. A szintén GII. technológiát alkalmazó Mini Sub minden alkatrésze minőségi, kipróbáltan hosszú élettartamú fajta, s a gondos tervezők az ezüsttel forrasztott központi PCB lap RFI elleni védelméhez pedig még egy belső Faraday kalitkát is kialakítottak.   
Már a Premium is karakteres változást hoz életünkbe, nyílt tere, és a részletek mennyiségének növekedése már az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik. A lecsengések precízebbek, a halk részeknél is melengetőek a mélyek. Beethoven IX. szimfóniájának monumentális nyitányában a vonósok összeszedettek, a mélytartomány pedig megadja a mondandó kellő nyomatékát. Jobb az egyensúly, jazzen gazdagabb a zongora, és a színpadot is átrendezi kissé, az énekesnő közelebb kerül hozzánk. A baszszusgitár mélyei lejjebb mennek, itt-ott talán ki is emelődnek, de ez gusztus dolga is, nekem tetszett, amit hallottam. Popzenén a tiszta magasak tűnnek fel először, a szintetizátorok pedig szinte elringatnak. Összességében jólfésültség jellemzi a hangzást.
Amint az Elite-re váltunk, a hatás fokozódik, a Beethoven szimfónia 1963-as felvételén még a mesterszalag alapsúgását is hallom. Tovább növekszik a színpad és a tér, az előadás plusz lendületet nyer, a lecsengések, és visszhangok pedig a jobb jelenlétérzetet hozzák el nekünk. Egy másik komolyzenei felvételen csillogóbbá válik az énekhang, és a dinamikán, valamint a mélyek pontosságán érezhető az előrelépés. Átlátható, üdítően friss a hangkép. Jazzen a sziporkázó cinek, az igazán remek ritmus, és a fülsimogató mélyek győznek meg arról, hogy nagyon nem mindegy, milyen csatlakozóval szerelnek egy kábelt. Gyorsabbá válik a hang, ha lehet ilyet mondani, megnő a rendszer életkedve. Nevéhez híven, ő valóban a legjobbak közé tartozik, akár egy eminens diák.
A Gemini meghallgatása után a kontrasztosság, a drámaiság, és a feszültség további növekedéséről tudok beszámolni. A legapróbb részletek is értelmet nyernek, a Beethoven szimfónia felvétele kapcsán pedig kezdek gyanakodni, hogy ez mégsem készülhetett '63-ban. A hangosabb részek szinte robbanásszerűek, de egyáltalán nem fülsértőek. A színek újabb árnyalatokat mutatnak, jobb a felbontás, a hangulatok kidolgozottabbak. Jazzen a zongorista leütéseinek ereje széles skálán mozog, érezzük a beleélést, csakúgy, mint a dobos játékán, a füstös éjszakai bár fáradt fülledtségét pedig a tarkónkon. Egy másik felvételen a "játéktér" szélesedik tovább, és jó ízű, könnyű nyári koktélként hat ránk a muzsika. Popon tán a műfajból adódóan nem hoz nagy változást, de a részletek azért csak egyre sokasodnak. A Gemini egy biztos pont lehet rendszerünkben, ő a tartóember, az unterman, aki szép csendben teszi a dolgát.
A Mini Subról csak a legjobbakat lehet mondani, hiszen az Isotek cég fejlesztéseinek legjavát tette bele a dobozba. Herbert von Karajan itt már akkora lendülettel vezényli a Berlini Filharmonikusokat, hogy jaj annak, aki melléjátszik! Kezdem egy koncertteremben érezni magam, és hát az egész audiofil műfaj itt kap plussz jelentést, amikor a reprodukált zene megközelíti az egyszeri, és megismételhetetlen élő előadás hangulatát. Óriási a dinamika, hangosabban hallgatható a rendszer torzulás nélkül; s furcsa, de bujább, burjánzóbb a hangzás. Nehéz kritikusan hallgatni, mert a hátára vesz, és visz magával. Jobb lenne simán csak élvezni a zenét, és nem fülelni. Jazzen egy szomorkás dal nyomán legszívesebben kérnék egy italt, és belefojtanám bánatom. (Ha tud úszni, kérnék még egyet…) Itt már nem annyira a hangminőség, inkább a jelenlétérzet javul. Popzenén sem találok semmi kivetnivalót, a teszt jókedvű éneklésemmel ér véget. A Mini Sub igazi professzor, ő osztja az észt, és persze az áramot.

Ajánlás
A sokak által tévesen misztikus elemeknek minősített hálózati eszközök létjogosultsága megint csak bizonyítást nyert, tehát a kérdés változatlanul nem az, hogy érdemes-e ilyesmire költenünk, ha igazán jó eredményre törekszünk, hanem hogy mennyit. Aki kevesebbet tud rászánni a fejlesztésre, első lépésben egy jól megválasztott kábellel is sokat dobhat a hangzáson, de minél drágább a rendszer, (és persze a delikvens a kedvező változásokon fellelkesülve minél jobban belemerül a dologba), annál inkább érdemes a költségesebb berendezések megvásárlásán gondolkodni, melyeket a kábelekkel kombinálva természetesen további javulást érhető el.