The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Van den Hul The Cliff Hybrid IC

Régen volt szerencsénk van den Hul kábellel találkozni, ezért elevenítsük most fel az ismeretséget egy igazi nyalánksággal, mégpedig a vadonatúj 3T sorozat egyik, interkonnekt tagjával, a Cliff Hybrid típussal, ami mind a vezetőjét, mind a felépítését tekintve jelentősen eltér a gyártó korábbi modelljeitől.

A kábelgyártásban igazi régi motorosnak számító van den Hul 25 év fejlesztési tapasztalatának és számtalan órányi intenzív zenehallgatás élményének a birtokában fejlesztette ki a 3T technológiát, amelyet, mint azt a neve is mutatja – True Transmission Technology, vagyis az Igazi Átviteli Technológia – valódi mérföldkőnek, sőt, nagyjából egy kvantumugrásnak megfelelő fejlődésnek gondol a korábban alkalmazott megoldásokhoz képest.

A teljesen új, többféle (persze titokban tartott) fém és egyéb (szintén titkos) nem fém összetevő amorf ötvözetéből álló különleges vezetőanyag kifejlesztése még 2009-ben kezdődött meg és 2010 augusztusában már be is mutatkoztak az első prototípusok a Hong Kong-i AV Show-on Jadis elektronikák közreműködésével. Decemberre aztán a nagyközönség számára is elérhetővé vált a Valley, a Rock Hybrid, a Hill Hybrid, a Cliff Hybrid és a Mountain Hybrid típusokból álló bemutatkozó választék, ami a különféle fórumokon érkező kommentek tanúsága szerint nagyon jó fogadtatásra talált a vásárlók részéről. A siker által felvillanyozott gyártó rövidesen kettő újabb koaxiális intekonnekttel, a River Hybriddel és a Sea Hybriddel bővítette a 3T családot, majd miután megoldották a magas impedancia problémáját is, jöhettek a hangfalkábelek, az Air, a Cloud és a Cumulus, így teljessé vált a sziklákból, hegyekből, vizekből, égből és felhőkből álló család.

A szimmetrikus felépítésű Cliff Hybrid interkonnekt egy négy 3T vezetőből álló, árnyékolás nélküli típus, ami így kiküszöböli a vezető és az árnyékolás találkozásából származó kapacitás problémákat.(Megoldani persze nem volt ilyen egyszerű az árnyékolás elhagyását, mint leírni.) Négy vezetője közül az egyik egy single 1×400 mikronos 3T vezető, a másik három pedig 11×150 mikronos szálakból áll. A Hybrid jelölésből következően a szintén a gyártó szabadalmának számító LSC (Linear Structured Carbon) réteg sem maradhatott ki belőle, ami mellett még egy szál ezüstözött réz földvezeték is található. (CS18)
A 11,3 mm átmérőjű szerkezet külső szigetelése a megszokott halogénmentes, homok sárga színű Hulliflex köpeny, ami stabil mechanikai védelmet nyújt az értékes vezetők számára.

A kizárólag gyárilag szerelve, teljesen új elegáns dobozban forgalomba kerülő kábel 0,8, 1, 1,2 és 1,5 méteres hosszokban kapható, aszimmetrikus verzióban vaskos ródium RCA dugókkal, szimmetrikus változatban pedig ezüstözött Neutrik XLR csatlakozókkal szerelve.

A Cliff az árát tekintve már bőven abba a kategóriába esik, amit egyesek szerint istenkáromlás kiadni egy kábelért (sőt, talán még egy egész kábel szettért is), azonban van egy rossz hírem ezen elveket vallók számára: a Cliff számos területen újat hoz az alsóbb kategóriákban megszokott sztenderdekhez képest és igenis működik. A különleges vezetőanyag dacára a bőréből természetesen nem bújik ki, így a karakterét tekintve igazi van den Hul, csak éppen még jobban kiteljesíti kisebb testvérei pozitívumait.
Az első dolog, ami megragad a hangjában, az a végtelen könnyedség, ami simasággal, lágysággal és kifinomultsággal párosul. Mélyei testesek és analógosan puhák, velük együtt a komplex megszólalás is kimondottan dús és telt, a közepei és a magasai pedig levegősek és barátságos tónusúak. Harsány vagy éles hangok vélhetően nemigen fognak rajta keresztül megszólalni, vagy legalábbis jól fel kell kötnie a gatyáját annak az elektronikának, aki ezt a fegyvertényt meg akarja próbálni. Az információk mennyisége egyértelműen nagyobb, ám ettől még a zene és az érzelmek maradnak előtérben, és a fő tulajdonság továbbra is a kellemesség lesz. A tér dimenziói kibővülnek, a zenészek és énekesek jobban „belakják” a rendelkezésükre álló helyet. Az apró halk hangocskák jobban kiemelkednek a háttérből, ezáltal a háttérkörnyezet is kidolgozottabbá válik, és néhol eddig rejtve maradt információk tűnnek fel benne. A Limehouse Blues bevezetőjében a nagyon jó hálózati kábeleknél tapasztalt „mintha többen lennének” érzetem támad, ezzel együtt minden valóságosabb és hihetőbb, a különféle motoszkálások hangjaitól egészen a beszédfoszlányokig bezárólag. A már említett könnyedségnek köszönhetően a hangok csak úgy hömpölyögnek a hangsugárzókból, olyan érzetet keltve, mintha az olcsóbb kábelek esetében valami még az útjukban állt volna, most viszont teljesen elpárolgott előlük. A selymes cinek kellően élénkek, a pop-rock zenék dinamizmusa szintén nagyon jó, a kábel kellemes karaktere ellenére a Cliffen áramló zenében is jól a húrok közé csapnak, ha kell.

A Cliff Hybrid a jól ismert és sokak által kedvelt van den Hul világ keretein belül maradva számos tekintetben látványos javulást hoz az olcsóbb típusokhoz képest, és előnyei a drágább elektronikákon természetesen még inkább hangsúlyossá válnak. Könnyedsége, természetessége és a jelenlét érzetet nagyban megnövelő testessége gyorsan lenyűgözi a hallgatót, hiszen egyből érezni, hogy ez a kábel teljesen mást nyújt, mint a megszokott típusok. Mondjuk a speciálisan hozzá készült RCA dugókkal már a látványa sem hétköznapi, csak elképzelhető, hogy a buci dugókat egyes készülékeken nehéz lehet bedugni, ha túl közel vannak egymáshoz az RCA aljzatok.

van den Hul The Cliff Hybrid
Ár: 300.000,- Ft (1 m szett)

Forgalmazó: Zebraudio Kft.
Tel: 1/213-9655, 30/210-0400