The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Harman Kardon MS100

A szerteágazó Harman birodalom H/K márkája rendszerint klasszikus audio, AV komponenseket delegál mihozzánk tesztkészüléknek, de azért nem vesszük rossz néven, ha néhanapján egy-egy különc modell is becsúszik közéjük: ez alkalommal a forma-funkció-minőség háromszögben zsonglőrködő extravagáns kompakt audio rendszert van szerencsénk kipróbálni.

Az a bizonyos különcség persze elsősorban a külsőségekben nyilvánul meg, korunk formatervezőinek kedvenc elliptoid formáját vették elő a H/K dizájnerei is, a barátságos, szegletmentes alakzat láttán még a feng-shui híveinek is megremegne a keze, ha nem pont fekete lenne a készülék, de mit tehetnénk, most ez az uralkodó szín Harmanék háza táján. Ettől még jól mutat az éjsötét, magasfényű (és azért sem zongoralakk) ruhában a CD-receiver, megérdemli a gyakori törlőkendős ápolást a ferde síkban lenyesett tetőlap.

Mondjuk attól nem kell tartani, hogy egy könnyű porréteg befolyásolná a közepén elhelyezett kijelző olvashatóságát, a sötétített mezőben világító méretes, pontmátrixból kirakott három karaktersor remekül látható. Ebből a szempontból fontosabb a látószög, érdemes az MS100-at minél alacsonyabbra helyezni, ha messzebbről is kíváncsiak vagyunk az üzeneteire, bár a kanapén heverészve nagyjából a padlószinttel esik egybe az ideális magasság, vegyük úgy, hogy ez a szépség ára. Az elülső oldalt (előlapról itt nemigen beszélhetünk) ívre hajlított perforált lemezből alakították ki, a felső széleken elősejlik mögüle egy-egy 19 mm-es titánlemez-membrános csipogó, alattuk pedig valamivel halványabban a filcesített papírkónuszú mélysugárzó-pár 125 mm-es átmérővel, náluk nagyobbat aligha lehetne a kabinetbe gyömöszölni. Az elegánsan feltűnésmentes CD töltőnyílás talán még a kísérletezőkedvűbb gyerekek fantáziáját sem mozgatja meg, a jobb szél beszögellésében világító dekoratív kezelőszervek jó szolgálatot tesznek sötétben, kár, hogy rádióprogram-váltó nem kapott köztük helyet. A másik oldal alján kialakított terminálba pattinthatjuk a tartozék iPod dokkolót (ötféle adapter is jár hozzá), akinek tervei vannak vele, jó, ha számításba veszi a plusz helyigényt az egyébként sem valami keskeny készülékház mellett. Igen civilizált a hátsó fertály kialakítása is, a kidomborodó, fényes panelbe két reflextölcsért mélyesztettek, és csatlakozók is vannak itt szép számban.
Mire így körbejártuk az „amerikás” ébresztőórával  – 11:59 PM után 12:00 AM(?!) jön – és kikapcsolás-időzítővel is felszerelt MS100-at, nagyjából ki is derült, mit tud a kicsike: van benne FM rádiótuner (a középhullám kimaradt, nem is hiányzik senkinek, hacsak nem ott folytatja egyszer majd a Sláger), méghozzá a szelektívebb fajtából, már az egyszerű drótantennával is egész jó vételt produkál, de azért a gyengébb adók zajszintjének jót tenne, ha monóra lehetne kapcsolni. Természetesen RDS-es a vevő, ám a kijelzőn csak azt mutatja meg, amihez kedve van, és a hat programhely is meglehetősen szűkös manapság. Nagyobb probléma, hogy hangerejét nem igazán sikerült összelőni a CD-vel, nem győzzük majd visszahalkítani, ha a konzervről hirtelen átkapcsolunk némi élő hírhallgatásra. Az ilyen átváltásokat egyébként sem nagyon fogjuk erőltetni, minthogy a lejátszó bosszantó módon nem jegyzi meg, hol tartott a lemezen, rádiózás után kezdi szépen elölről az egészet. Pedig precíz holmi a CD egység, a tétovázás nélkül, gyorsan, olajozottan működő betöltőmechanika meg egyszerűen nevetségesen elavultnak mutat bármilyen tálcás megoldást.
Ha mindez még kevés lenne, sem kell aggódnunk, iPod hiányában sem vagyunk elvágva a külvilágtól, elöl, a fejhallgatóaljzat társaságában ott egy ugyancsak mini jack formátumú sztereó bemenetet, hátul pedig még egy ilyen, csak éppen trükkösen kombinálva egy optikai aljzattal (a megfelelő digitális kábel magától értetődően mellékelve). Jutott még ide egy normál (RCA) analóg sztereó bejárat, a maradék (a 24 V-os, kapcsolóüzemű Shenzhen külső tápegység és az antenna csatlakozóját leszámítva) mind jelforrás: egy szűrt kimenet aktív mélysugárzónak (szerencsésebb volna a vágást a szubládára bízni, mivel a frekvenciamenet nem szabályozható), két képkimenet meg kizárólag iPodos fotó-, videónézéshez. Szó volt korábban USB bemenetről is, de úgy látszik, ez végül lemaradt, legalábbis az európai változatról. Maradt még egy nélkülözhetetlen, a leírást megcáfolva szerencsére irányzék nélkül is működő távkapcsolónk a könnyebb, kisebb, gömbölydedebb és persze feketébb fajtából, kicsit túl sok egyforma, többfunkciós gombbal megszórva.

Hangminőség
Nem illúzióból, inkább csak a szokás hatalma miatt csusszant elsőként a jól bevált Beethoven-album a lejátszóba, nem ért hát meglepetésként, hogy erősen küzd a rendszer a nehéz műfajjal, a szóló hegedű még nem is rossz, a sok hangszerrel viszont már nem bír el, összetömörödik a középsáv. Hatalmas felüdülés ehhez képest a Pawnshop-beli jazzkoncert környezete, ahol már hangszerek játszanak, kellemes a szaxofon, barátságos a klarinét, és az ígéretes mélyközép-sugárzó kialakításnak is egyértelműen hallható jelei vannak, kimondottan tisztességes a basszus, intenzív és ritmusos a nagybőgő, még az aktív szub sem hiányzik a háttérből. Tiszta, egyenes a hang, egészen élénk a magassáv, kellően fémes és a fedettsége sem vészes. Hibátlan a fegyelmezettség, nyugodtan tolhatjuk a 30-as skála végéig a hangerőt – ami magasabbra ér, mint hinnénk –, egyenletes az átvitel, zavartalanul, torzításmentesen szólhat a muzsika, és nem is gerjed, nem rezonál semmi, igen jól sikerült összerakni a dobozkát. Egyvalamire viszont semmi esetre sem számíthatunk: sztereó hangzásra, hiszen a hangszórók távolsága minimális, Geneva Lab-féle trükkökkel pedig nem készült a H/K. Váltunk is inkább Stingre, hogy kiderüljön, valami ilyesmire való leginkább az MS100, megbízható, tisztességes „popperként” kapja el a ritmust, van füle-farka, vagyis alja, közepe, teteje a hangnak, a basszusért ismét külön dicséret jár. Ha szigorúak vagyunk, lehetne persze tisztább, modulálatlanabb is a felső sáv, az énekhang belebonyolódik kissé az s, sz hangzókba, és a középtartomány sem a legkifinomultabb, ám így is szórakoztató, hangulatos a megszólalás, és akkor sem lehet gond, ha egy kis hangoskodásra vágynánk. Térbeliségre természetesen itt sem gondolhatunk, viszont rendkívül jól szórja a hangot a rendszer, legyünk bárhol, akár mögötte, ugyanolyannak halljuk a zenét, csak a hangnyomás változik a távolsággal. Bryan Adams Unpluggedjával az ízes akusztikus popba is belekóstolhatunk, az ének kiváló, elfogadhatók a gitárok, a ritmushangszerek élénkek, szóval nem maradunk teljesen koncerthangulat nélkül, de a túlzottan steril magasakkal most sem leszünk teljesen kibékülve. A gépezet azonban jó bokszoló módjára, hogy így emlékezhessen rá, most a végén, a Tubular Bells II-vel üti ki a kritikust, simán szériatartozékként kellene mellékelni hozzá az albumot, csak úgy emlékeztetőképpen, mire is képes valójában. Itt aztán végre valóban tiszta, sőt, sziporkázó a magassáv, a fergeteges mélyek pedig valami méretes padlón álló hangsugárzópárt láttatnak a lelki szemekkel, egyszerre valósággá válnak a gitárok, szédületesek a szintik, az effektek, mintha még némi térhangzás is beszűrődne a zenébe, nem hinném, hogy lenne a demózására alkalmasabb téma Oldfield mester keze munkájánál.

Ajánlás
Úgy tűnik, piaci rést fedezett fel a H/K az MS100-zal, jelenleg ugyanis nem nagyon találni vele igazán összemérhető készüléket, de még csak osztályba sorolni sem egyszerű dolog. A mini kategóriából kissé felfele kilógva van nagyjából az ő súlycsoportja, de ott a minőségibb holmik között a hagyományos dobozforma komponensek uralkodnak, kompakt mikrohifinek egyszerűen túl nagy, szimpla iPod dokkolóvá meg nagyon nem lenne korrekt lefokozni. Ha ez utóbbi szolgáltatást nem nézzük, a valaha oly népszerű „music center” feladatát látja el, csak épp jóval gusztusosabb formában és különb minőségben annál, ami ehhez a rossz emlékű kifejezéshez tapad. Már csak az értékelhető sztereó hanghatás hiánya miatt sem lehet szó arról, hogy vérbeli hifi eszköznek nevezzük, ám ezt leszámítva hangja több mint tisztességes, a funkciói pedig roppant egyszerűen használhatók. Aki rosszul van a kábel szónak már a hallatán is, és különben sem akar mást, mint kellemes időtöltést rádió, CD (, iPod) hallgatással a mindennapokban, viszont fontos számára a külalak, amiért fizetni is hajlandó egy keveset, annak gyakorlatilag névre szólóan címezte az MS100-at a H/K. Persze csak ott bujkál a bűnösen telhetetlen gondolat az emberben, hogy ha iPoddal a zsebben meg is vagyunk USB bemenet nélkül, azért csak nem lenne rossz wifin rádiózni...