The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Rozsnyói Péter Trió: Pain of an Angel

A zongorista, Rozsnyói Péter 2004-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. 2006-ban és 2007-ben Montreux-ben képviselte hazánkat, 2007-ben Ablakos Lakatos Dezső ösztöndíjat kapott. Ugyanabban az évben, Veszprémben Prima-díjat nyert. 2012 óta a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ egyik tanára. Zenei munkássága a jazz mellett Bach műveinek szenvedélyes interpretálására épül. 

Rozsnyói az elmúlt évek során számos zenekarban (Kőszegi Imre Trió, Winand Quartet) kapott bizonyítási lehetőséget. A saját trióját, még az iskolás évei alatt alapította. A zenekarában Orbán György bőgőzött és a néhai Mohay András dobolt. A bemutatkozó albumuk 2010-ben jelent meg „Autumn Witch” címmel. A debütáló anyag olyan sikeresnek bizonyult, hogy a trió sorra kapta a nemzetközi meghívásokat. A 2014-es év a tragédia éve volt az együttes számára, ugyanis egy autóbalesetben elvesztették dobosukat, Mohay Andrást… Egy ideig úgy tűnt, hogy a szomorú esemény a trió végét is jelenti, hiszen a tagok nem csak munkatársak, hanem jó barátok is voltak. Aztán a dobos, Csörsz Zoltán felbukkanásával felcsillant a trió életben maradásának reménye. Olyannyira, hogy a tavalyi év végén a boltokba került új albumuk a „Pain of an Angel”. A lemez repertoárjában, 50 perces játékidő mellett 7 szerzemény kapott helyet – valamennyit Rozsnyói jegyzi szerzőként. A lemezre érthető módon rányomja a bélyegét a jó barát elvesztése, ezért az egész repertoárt melankolikus hangulat lengi körül. Talán még pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy melankolikus és filozofáló hangulatú, hiszen a muzsikus filozofál és a hallgatóságot is erre ösztönzi. Vannak olyan zenék, dalok, amelyek igazán mélyen érintenek meg minket, amelyek a szívünk mélyéhez, a lelkünkhöz szólnak. Rozsnyói kompozíciói is ebbe a kategóriába tartoznak. A legbensőbb gondolatai tolmácsolásához - Orbán György és Csörsz Zoltán személyében – kitűnő társak voltak a segítségére. Túlzás nélkül állítható, hogy a tavalyi év egyik legjobb magyar jazzlemeze a „Pain of an Angel”. Olyan kiadvány ez, ami azoknak szól, akik a „fület kellemesen simogató” jazzt szeretik.

Érdemes figyelemmel kísérni Rozsnyói honlapján a „koncert” menüpontot és elcsípni valamelyik fellépését, ugyanis személyében egy olyan kivételesen nagyszerű művészt láthatunk a színpadon, amilyen csak nagyon ritkán születik. Ő az, aki teljes hittel, alázattal és odaadással él a zenéért, a művészetért. A kétségbe vonhatatlan tudásán kívül különleges erénye a kisugárzása, mélyen átélt, szuggesztív zongorajátéka, varázslatos előadóművészi egyénisége.

Közreműködnek:
Rozsnyói Péter – zongora
Orbán György – bőgő
Csörsz Zoltán - dob

A lemezen található számok listája:

01. Little Song 8:47
02. Song for my Grandpa 8:29
03. Monk 3:56
04. Heartbeat of a Friend who is no more 6:32
05. The Beginning 7:48
06. Pain of an Angel 6:09
07. Pop Song 7:34
  Összidő: 49:18

Hifi

További cikkeink

Multimédia

További cikkeink

Szépen gyarapodik a MusicCast „birodalom”, lassan csak a képzelet szabhat határt a Yamaha termékekkel kiépíthető multiroom rendszer...

A JBL legkisebb hordozható BT hangszórója – a GO – is megérett a modellfrissítésre, a nyár beköszöntével már elérhető az utód GO 2. Az időzítés nem...

A leginkább a sztatikus sugárzókkal egybefonódott imázsú Martin Logan az utóbbi évek során számos egyéb készülékkategóriában is öregbítette a...

A Denon 2014 óta van jelen a vezeték nélküli (Bluetooth) hangszórók pacán, azóta az Envaya családból már két modellel is megismerkedtünk egy-egy...

Házimozi

További cikkeink

A Denon HEOS sorozatában debütált AVR mindezidáig nem létező készüléktípusként a multiroom rendszerek nyújtotta rugalmasságot ötvözi a házimozi...

2017 nyarán került a szakboltok polcaira a Denon felfrissített házimozi receiver sorozata, köztük a középkategóriás modell, az AVR-X3400H, ami most...

Vadonatúj soundbar sorozattal „támadta meg” a piacot Karácsony előtt a JBL. A négy modellből bárki kiválaszthatja a számára megfelelő darabot igénye...

Zene

További cikkeink

Az idén 40 éves gitáros, Scott Dubois keresett művésznek számít a new york-i jazzvilágban. A muzsikus és a német ACT Music kiadó néhány évvel...