Korán sem lehet azt mondani, hogy a különleges zenei világot képviselő, ír származású előadó, Julia Feeney – lemezkiadás szempontjából - túlságosan elkényeztetné a rajongóit. Ugyanis az énekes-dalszerző Pages címet viselő albumára négy évet kellett várniuk. A 2005-ös debütáló koronghoz (13 Songs) hasonlóan az új produkció is igazi "hand made termék". A lemezen található valamennyi dalt Feeney írta, komponálta, hangszerelte és a produceri feladatokat is magára vállalta. Ezenkívül az anyag művészeti tervezését is ő végezte. Az eredmény talán még az előzőnél is gazdagabb hangzásvilágú album.
A Feneey által képviselt zenei stílus meglehetősen nehéz kategorizálni. Ha el tudunk képzelni egy klasszikus zenei alapokon nyugvó zenei világot amelyben ír zenei elemek éppúgy felbukkanhatnak, mint ahogyan musical-es momentumok, akkor beléptünk a Feneey-féle „dimenzióba”. Egyedisége miatt nehéz őt bármelyik ismert előadóhoz is hasonlítani. De, ha mindenképpen „társítani” szeretnénk hozzá egy közismert nevet, akkor elsőként Enya nevét említeném. Bár kétségtelenül sok a kettőjük között a különbség is, de az általuk megteremtett hangulatvilág nagy rokonságot mutat (ez különösen igaz a Love Is A Tricky Thing és az Impossibly Beautiful című számokra).
Az ajánló végén olvasható a stáblista a közreműködő művészekről, amelyből kiderül, hogy Feneey a „monumentális” zenei világa megvalósítása érdekében – gazdasági válság ide vagy oda - nem fukarkodott a muzsikusok meghívásával. Aki meghallgatja a lemezt az hallani fogja, hogy ez nem egy öncélú nagyzolás volt a részéről – a lenyűgöző végeredmény önmagáért beszél.
Csak egyetlen negatív észrevételt fűzhetek a Pages címet viselő albumhoz. Ez pedig a játékidő hossza. Akár merről is nézem egy ilyen minőségű produkcióból ez a 35 perc bizony nagyon sovány műsoridő. Az énekesnő hangját sokkal hosszabb ideig is szívesen hallgatná az ember. Remélhetőleg a következő album megjelenéséig nem kell ismét éveket várni.
Közreműködnek: Julie Feneey /ének, Pieter André Swanepoel/ hegedű, Diane Daly /hegedű, Kenneth Rice/ hegedű, Louis Roden / hegedű, Ioana Petcu Colan /hegedű, Oonagh Keogh / hegedű, Clíodhna Ryan/ hegedű, Maria Ryan /hegedű, Mark Coates Smith /brácsa, Cían Ó Dúill/ brácsa, Edward Creedon /brácsa, Ben Rogerson /cselló, Richard Angell/ cselló, Mercedes Caroll /nagybőgő, Aisling Ennis/ hárfa, Vourneen Ryan/ fuvola, Lauren Weavers /oboa, Ramon Wodkowski/ klarinét, John Hearne/fagott, Simon Menin /trombita, James Palmer/ vadászkürt, Jocelyn Lightfoot/vadászkürt, Michael Marshall /harsona, Ger McDonnell /ütősük, Stephen Kelly /ütősök.
Külső megjelenés (art and design) 10/10
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Műsoridő: 35:39
Kiadó: szerzői kiadás
Honlap: www.juliefenney.com

