Nem véletlenül jellemeztem úgy a főcímben az Indiana államból származó énekesnő-dalszerző-muzsikus, Krista Detor-t, hogy „egy énekesnő csodaországból”. Mert akár az előadó „történetmesélős” előadásmódja, akár pedig a lemezborítók képvilága irányából közelítek a témához, azt kell, hogy mondjam, Detor pontosan olyan mintha Lewis Carroll jól ismert művéből, Az „Alice Csodaországban” hasábjairól lépett volna ki.Az énekesnő a „lemezes” pályafutását 2004-ben a Dream in a Cornfield című albummal kezdte. A debütáló korongot két évvel később a Mudshow követte. A harmadik Detor lemez – Cover Their Eyes címmel 2007-ben jelent meg. Ebben az évben a szóló produkció mellett egy másik nagyon érdekes projektben is részt vett, két muzsikus társával (Carrie Newcomer és Tim Grimm) együtt egy XVIII-XIX. századi szerző, Scott Russele Sanders 50 rövid „egypercesét” felhasználva készítettek egy zenei albumot, amelynek a Wilderness Plots címet adták.
2008-ban az énekesnő teljesítette a „kötelező kört” vagyis elkészítette a saját karácsonyi albumát. Ez egy olyan feladat, amely elől az előadók többsége nem menekülhet el.
Azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Detor itt is a saját útját járta és a nem a megszokott recept szerint alkotta meg a The Silver Wood-ot. Ugyanis nem a számtalanszor előadott ünnepi örökzöldeket porolta le, hanem helyette saját szerzeményekkel töltötte meg a repertoárt.A legújabb Krista Detor album – a szintén meséket idéző című – Chocolate Paper Suites az idei év tavaszán jelent meg Európában (és érdekes módon csak augusztusban fog a piacra kerülni a tengerentúlon).
Az énekesnő albumainak a közös vonása, hogy valamennyi gazdagon hangszerelt, sok muzsikust megmozgató produkció (pl. a legutóbbi lemez stáblistájában is több mint húsz művész szerepel). A Krista Detor által képviselt zenei világot nehéz kategorizálni. Az énekesnő saját magának kreált egy különleges folkos-bluesos-jazzes világot, amelyik az évek során a „védjegyévé” vált.
Azt bátran kijelenthetem, hogy aki meghallgatja az énekesnő egyik lemezét (lehet ez gyakorlatilag bármelyik, mert minőség szempontjából nagyon kiegyensúlyozott a diszkográfia) és szereti az ilyenfajta zenei csemegéket az bízvást kíváncsi lesz a többi hanghordozóra is. Az énekesnő kicsit „fáradt”, füstös hangjának és közvetlen előadói stílusának köszönhetően gyorsan megkedvelteti magát a hallgatóval.Nem ülhetünk ölben tett kézzel a bizonyos sült galambra várva, mert az énekesnő mögött nem dolgozik hatalmas média gépezet, ami a helyünkbe hozza őt. Ezért arra sem számíthatunk, hogy majd valamelyik hazai kereskedelmi adón hallhatjuk őt.
Ha szeretnénk felfedezni a Detor-féle csodaországot, akkor nekünk kell utána mennünk és beszerezni a lemezeit. Aki nem csak időtöltésre vágyik, hanem igazi kikapcsolódásra vágyik annak igazán jó „befektetés” lesz egy Krista Detor korong. Honlap: www.kristadetor.com és www.myspace.com/kristadetor valamint www.myspace.com/wildernessplots

