A sokat látott muzsikusokból álló amerikai jazz formáció létrejötte a ’80-as évek végére tehető. Akkor néhány zenész (Jim Rotondi, Eric Alexander és Joe Farnsworth) - akik ilyen-olyan felállásban már korábban is játszottak együtt – feltették a klasszikusnak számító „mi lenne ha?” kérdést. A kérdésre a válasz a One For All megalakulása volt. Amelynek tagjai olyan, nálunk is jól ismert muzsikusok oldalán tűntek fel az elmúlt évtizedek alatt, mint pl. Lionel Hampton, Art Blakey, Chick Corea, Ray Charles, Louis Hayes, George Coleman, Benny Golson, Chet Baker, Freddie Hubbard, Elvin Jones, Jackie McLean és Kenny Barron.
A zenekar a bemutatkozó albumát a Too Soon To Tell-t 1997-ben készítette el az amerikai Sharp Nine Records zászlaja alatt. Egyébként mind a mai napig ennek a kiadónak a kötelékében tevékenykednek. Legutóbbi lemezük, a Return of the Lineup borítóját is Sharp Nine logo díszíti.
A repertoár gerincét a zenekari tagok által komponált művek alkotják, méghozzá szám szerint hat. Ehhez illeszkedik két külsős anyag, a But Not For Me (George & Ira Gershwin) és a Dear Ruth (Cedar Walton). De, ezek már nem a klasszikus változatban szólalnak meg, ugyanis a csapat szaxofonosa áthangszerelte őket.
A repertoár két legfigyelemreméltóbb tétele a Treatise for Reedus és a Road to Marostica. Az előbbit David Haseltine írta a fiatalon elhunyt jazz dobos, Tony Reedus emlékére. Az utóbbival a szextett egyik alapítója, Eric Alexander csempészett egy kis latinos hangzást a lemezre.
A Return of the Lineup azoknak szól akik a műfajon belül szeretik az olyan produkciókat amelyekben fajsúlyos szerep jut a fúvós szekciónak.
Közreműködnek: Eric Alexander /tenor szaxofon, Jim Rotondi /trombita, Steve Davis / harsona, David Haseltine /zongora, John Webber /nagybőgő, Joe Farnsworth /dobok
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Műsoridő: 54:32
Kiadó: Sharp Nine Records
Az előadó honlapja: www.sharpnine.com

