A Love is Strange képében a közelmúltban egy olyan album került a piacra, amelynek az anyaga közel négy évig pihen valamelyik fiók mélyén. Ugyanis a lemezen található felvételeket 2006 tavaszán rögzítették egy sokhelyszínes spanyolországi turné során. De, nézzük, meg, hogy kik azok a muzsikusok akik a lemezen játszanak. Az albumot a gitáros legendának méltán nevezhető Jackson Browne neve fémjelzi. A muzsikus neve itthon is jól cseng az amerikai gitárzenét kedvelők körében. A gitáros már a hetvenes években belépett a lemezes előadók táborába. 1972-ben készítette ugyanis – az Asylum Records művészeként – a Jackson Browne című albumát. Azóta eltelt néhány évtized és a muzsikus diszkográfiája alaposan „meghízott”. A mostani dupla koncertalbumán a másik húzó név a szintén gitáron játszó David Lindley neve.
A két zenész egyáltalán nem ismeretlen egymás számára, hiszen már pl. az 1973-as For Everyman és az 1974-es Late for the Sky albumokon is együtt játszottak. A sok évtizedes munkakapcsolat és barátság egyfajta lenyomata ez az új kiadvány. A bő 100 perces anyagot hallgatva elcsíphetjük madridi, a barcelonai, a bilbaoi koncertek legizgalmasabb pillanatait. A repertoár főként olyan dalokra épül amelyeket Browne egyedül vagy éppen szerzőtárs(ak) bevonásával írt.A hihetetlenül gazdag dalkínálatból tényleg csak szemezgetni tudok. Ezért azt mondom, hogy aki hamisítatlan amerikai gitárzenét szeretne hallani, de csak „tesztelni” szeretné a lemez anyagát az feltétlenül hallgassa meg a Mercury Blues-t, a Sit Down Servant-et és a Running On Empty-t. Természetesen nem igazán van koncert „múltidézés” nélkül. Ez most sem történik másként és ennek megfelelően elhangzik a már említett „hőskori” lemezekről a For Everyman és a Late For The Sky is. Szükséges elmondani, hogy nem egy olyan produkcióról van szó amelyben két ember egy-egy szál gitárral kiáll a színpadra és játszik / énekel. Ugyanis a két zenész munkáját számos muzsikus „támogatta”. Közülük főként a tabla-n és cajon-on játszó En Vivo Con Tino kell kiemelni különleges előadásáért.
Az amerikai zene mellett a keleti kultúra előtt „tisztelgő” számok is megjelennek a kínálatban. Ilyen pl. a Looking East című kompozíció. Mivel ilyen sok gyökérből táplálkozik a páros zenéje ezért lesz a végeredmény egy ezer színben pompázó szőttes.
Közreműködnek: Jackson Browne/ gitárok, fidula, David Lindley/ gitárok, En Vivo Con Tino/ cajon, tabla, Javier Mas /banduria, Kiko Veneno / ének, gitár Charlie Cepeda /gitár, Luz Casal /ének, Carlos Nunez /fütty, Raul Rodriguez
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/9
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Műsoridő: 49:24 + 57:26
Kiadó: Inside Recordings
Honlap: www.jacksonbrowne.com valamint www.davidlindley.com

