Nem is volt oly rég, hogy a Sennheiser bemutatta csúcskategóriás fejhallgatóját a HD 800-at, de a szaklapok és a közönség már szinte minden aspektusból kielemezte az eszközt. Most nem egy újabb teszt következik, de az írás mégis a HD 800-hoz kapcsolódik. A német cég illetve annak ázsiai leányvállalata az audiophile lemezeiről híres Stockfish Records-ot kérte fel arra, hogy a fejhallgatóhoz egy igazán „ütős” tesztlemezt készítsen.
A távolkeleti felkérésre egy főcím nélküli, de alcímében „For The Optimal Sennheiser HD 800 Experience” elnevezésű korong készült, míg az európai piacra pedig egy másik SACD született, a Heart The Difference.
Nem meglepő módon, a lemezeken a kiadó legnagyobb sztárjai szerepelnek, az Ázsiába szánt tesztlemez repertoárja pedig Sara K kompozícióira lett kihegyezve. Hallhatjuk tőle a Stars-ot és a Turned My Upside Down-ot és a Chris Jones-szal közösen előadott Stop Those Bells-t is. Az említetteken kívül Steve Strauss (Mr. Bones) és Christian Willisohn (Caruso) is szerepel a műsorban. Az európai korong már több szereplős, ugyanis Beo Brockhausen-től Chris Jones-ig, Sara K-tól a Steve Strauss-ig és a The Bassface Swing Trio-ig már egy „egész csapatnyi” Stockfish sztár szerephez jut a produkcióban. Bár a fenti lemezek kifejezetten a HD 800-as tesztelésére születtek semmi sem akadályozza meg a zenebarátokat abban, hogy a felvételeket az audiorendszerük egyéb elemeinek a tesztelésére (is) használják. Az olyan számok, mint a kicsit jazz-es, líra I Love Paris (The Bassface Trio) vagy a Caruso (Christian Willisohn) gyorsan megmutatják, hogy „mit tudnak” pl. a hangfalaink. A lemezekről hiányoznak a hasónló kiadványokon megszokott, különböző jellegű „beállító jelek”, amit kapunk az „csak” tiszta zene, ahogyan a kiadó jelmondatában is szerepel: Closer to the Music. A német kiadó „füle”, Günter Pauler ismét remek munkát végzett, ő vitathatatlanul az egyik legjobb a ma élő szakemberek közül a lemezvilágban.
Honlap: www.stockfish-records.de

