Életkorát tekintve az ’50-es évei elején járó komponista-muzsikus, Anthony Branker tapasztalt művésznek számít. Muzsikusként olyan nagyságok oldalán játszott eddigi pályafutása során, mint pl. Kenny Barron, Benny Carter. Az elmúlt évtizedek során fellépőként szinte a világ minden jelentősebb jazz fesztiválján is megfordult. Az Anthony Branker & Ascent névre hallgató együttesét 2004-ben alapította. A zenekar debütáló albumát (Spirit Songs) a Jazz Újságírók Szövetsége a 2006-ban megjelent jazz kiadványok közül a top 10-be sorolta. A formáció második albumát (Blessing) 2009-ben a szakma ismét a legjobbak közé sorolta. Most elkészült a folytatás, ami hasonló reményekkel kezdte meg a (zene)piaci szereplését.
A Dance Music bő egy órás műsorában 10 szerzemény kapott helyet. Valamennyi számot a Branker komponálta, a vokális darabok szövegét pedig Kadri Voorand írta. A fúvós domináns produkcióban az instrumentális tételek vannak túlsúlyban. Közéjük négy vokális mű ékelődik. Így mind a két tábor találhat kedvére való csemegét a repertoárban. Az instrumentális jazz kedvelőinek a lendületes The House of the Brotherhood of the Black Heads-et, a kellemes vokálra vágyóknak pedig az Asking Answer-t ajánlom a szíves figyelmébe.
Összességében elmondható, hogy Dance Music egy üresjáratoktól mentes, minden ízében élő jazz produkció. Anthony Branker vezetése mellett olyan album készült, ami joggal követelhet magának helyet az otthoni jazz kollekciókban.
Közreműködnek: Kadri Voorand / ének, Tia Fuller / alt szaxofon, Ralph Bowen / tenor és szoprán szaxofon, Clifford Adams Jr. / harsona, Jonny King / zongora, Kenny Davis / bőgő, Adam Cruz / dobok, Freddie Bryant / gitár
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Műsoridő (Total Time): 64:18
Kiadó: Origin Records (USA)
Honlap: www.anthonybranker.com

