Az amerikai származású jazz zongorista, Bob Gluck zenei pályafutását nem akármilyen fordulatok jellemzik, életének volt egy olyan szakasza amikor hátat fordított a muzsikálásnak és rabbiként intenzíven a vallással kezdett el foglalkozni. Ez az időszak egészen 2005-ig tartott, amikor újra a fekete-fehér billentyűk jutottak kiemelt szerephez az életében. A saját nevét viselő triójával 2008-ban készítette el az első lemezét, amelyik a brit jazz kiadó az FMR égisze alatt, Sideways címmel került a piacra. A kiadvány szakmai körökben és a hallgatóság soraiban is nagy visszhangot keltett. Tény, hogy mind a két említett csoportot erősen megosztotta. Ez vélhetően nem lesz másként a hivatalosan májusban megjelenő új hanghordozóval sem. A Returning-nak vélhetően legalább olyan „zajos” fogadtatása lesz, mint az elődjének.
Az 55 perces korongon 8 szerzemény kapott helyet, többségük a zenekarvezető saját szerzeménye. Mindössze a repertoárt záró Something Quiet megalkotásába szállt be Gluck mellé a trió másik két tagja, Michael Bisio és Dean Sharp is.
Gluck még, ha szeretné sem tudná letagadni, hogy hajdan mely művészek munkái terelték őt a jazz műfaj felé. Ugyanis pl. Ornette Coleman, Keith Jarrett, Herbie Hancock és Miles Davis szellemisége érezhetően jelen van az elhangzó felvételekben.
A Returning című lemez formájában egy hatalmas teret nyitó és energiától duzzadó produkciót ismerhet meg a hallgató. Gluck esetén szinte sohasem beszélhetünk nyugodt játékról, ugyanis a zongorája a gyors és a féktelenül száguldó „minősítési határok” között mozog.
A repertoárból mindenképpen érdemes meghallgatni a közel 12 perc terjedelmű címadó kompozíciót, a Returning-et, amelyben igazán összeérett formáció képét mutatja a trió. A másik izgalmas felvétel a Vertigal, amely struktúrájában nagy hasonlóságot mutat az egyik nagy példakép, Herbie Hancock Crossing című lemezén található, Sleeping Giant című számmal.
Nem lehet azt mondani, hogy a lemez minden pillanata első hallgatásra azonnal befogadhatónak bizonyul. De, többszöri hallgatásra a titkokról fellebben a fátyol…
A free jazz kedvelőinek mondhatni kötelező anyag a Bob Gluck Trio új albuma.
Közreműködnek: Bob Gluck / zongora, Michael Bisio / bőgő, Dean Sharp / dobok
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/8
Előadás (performance): 10/8
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Műsoridő (Total Time): 54:55
Kiadó: FMR Records (Nagy Britannia)
Honlap: www.electricsongs.com

