Ron Jackson egy remekül összeállított trióval felvett lemeze, a Burning Gums egy időben – október elsején - fog megjelenni a szintén itt taglalt Flubby Dubby című koronggal. Jackson úgy álmodta meg a mostani formációját, hogy abba Hiroyuki Matsuura személyében egy japán származású dobos és egy magyar basszusgitáros került. Utóbbit nem nagyon kell bemutatni a hazai, vájt fülű zenehallgatóknak, hiszen Norbert Marius Magyarországon született. 1987-ben már a Berklee College-ban szerezte meg diplomáját, 1988 óta pedig New Yorkban él és koncertezik, de nemcsak ott, hanem szerte a világban.A formáció jórészt saját szerzeményekre építkező repertoárja 9 kompozíció kapott helyet. Mindössze két – de, nem akármilyen - mű érkezett külső forrásból. Az egyik egy Benny Golson klasszikus, a Killer Joe, a másik pedig a Miles Davis által jegyzett So What.
Annak ellenére, hogy debütáló albumról és friss formációról van szó, jól látszik a triót alkotó muzsikusok egymásra hangoltsága. Norbert Marius finom basszusa adja az alapot Jackson mesteri improvizációihoz, a képet Hiroyuki energikus dobolása teszi teljessé.
Az album egy ízes, brazil gyökerekből táplálkozó számmal nyit (Samba de Quejio). Az ezt követő művet - az Expert of Tina Number III-at – nyugodtan nevezhetjük Jackson másik szerzeményének a Technophile-nak (a Flubby Dubby című szintén új albumról) a testvérének is, ugyanis gondolatvilág és kreativitás szempontjából könnyen rokonítható a két kompozíció egymással. Nehéz lenne kedvence(ke)t választani ebből a repertoárból, de az biztos, hogy a Mangrove DoReMi-t, a Madras Parallel-t és a Park Slope-t feltétlenül hallani kell mindenkinek.
A trió debütáló kiadványa egy tökéletesen eredeti, ízléses produkció, aminek szinte kötelezően ott kell lennie minden lemezgyűjteményben. A két frissen megjelenő Ron Jackson produkció közül véleményem szerint ez az erősebb anyag. Persze ki-ki maga is eldöntheti ezt a saját fülére és érzelmeire hagyatkozva.
Külső megjelenés (art and design) 10/8
Belső (zenei) tartalom: 10/9
Előadás (performance): 10/9
Hangzás (sound fidelity): 10/9
Kiadó: Roni Music (USA)
Honlap: www.ronjacksonmusic.com

