Azt lehetett sejteni, hogyha a Sonus Faber egyszer az életben fejhallgató gyártásra adja a fejét, mint sok más nagy hangsugárzó márka, akkor a végeredmény valami egészen extravagáns, finom bőrből készült konstrukció lesz, és ugyanúgy nagyon erős egyéniséggel rendelkezik majd, mint a patinás gyártó összes hangsugárzója.
És lám, elérkezett ez a pillanat is, ráadásként pedig nem is kell akkora vagyonokat fizetni a Pryma névre hallgató gyönyörűségért, amire a gyártó rangja alapján elsőre tippelnénk, hiszen kiviteltől függően 500-550 Eurónak megfelelő összegért már a miénk lehet. Persze a típus ezzel az árral sem fog éppen a szociális kategóriába tartozni, de a név és a külső, valamint az előélet alapján megelőlegezett minőség fényében ez az ár abszolút reálisnak tűnik.
Mivel hangsugárzót csak otthon hallgathat az ember, fejhallgatót pedig bárhol, a Pryma ideális típus azoknak az ide-oda mozgó vagy utazó embereknek, akiknek a minőség mellett a stílus és a megjelenés is legalább ugyanolyan fontos. Ennek okán a fejhallgató lényegében úgy néz ki, mint egy menő olasz bőrdíszmű termék, a fejpántja pedig egyenesen a karórák csuklószíjára emlékeztet. A fejhallgató külseje kiviteli változattól függően különböző színekben kapható finom bőr, a belső részeket pedig lélegző mikroszálas anyag borítja, nehogy már beleizzadjon az ember a luxus fülesébe. A hangszórókamrákat borító csillogó lemezek pajzs formája egyértelműen a Sonus Faber hangsugárzókat idézi, és az utolsó milliméterig aprólékosan formatervezett kialakítás jegyében még a cserélhető fülpárnák is abszolút egyedi kinézettel rendelkeznek.
A zárt kialakítású, ennek okán mobil használatra is különösen alkalmas Pryma elegáns fülkagylóiba japán fejlesztésű 40 mm-es Mylar membrános dinamikus meghajtók kerültek erős neodymium mágnesekkel és túlméretezett 99,99% tisztaságú OFC lengőcsévékkel, így vélhetően a nagyobb terhelést is remekül bírják. A 355 g tömegű fejhallgató 99,99% tisztaságú OFC kábelének végére aranyozott 3,5 mm-es jack dugót szereltek, és a kábelen a mobil használat okán Android/iOS kompatibilis mikrofonos headset modul is található.
Audiophyl Kft.
Tel: 1/332-5545
www.audiophile-szalon.hu