The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Pointe Sima 20 – Nem volt sima menet

Az én életemben úgy repült el az elmúlt 20 év, mintha szélvihar söpörte volna el. 1994-ben, amikor a Pointe bemutatta a Sima első generációját (egyben első sorozatgyártású termékét) én még az olcsó (dehogy olcsó, sőt, a zsebemnek igen drága) japán kommersz hifivel ismerkedtem odahaza. Pedig volt már akkor is csöves erősítőm (na jó, receiverem, még pontosabban rádióm) csak nem vettem róla tudomást. Igen, az volt a nagyapám rádiója, a zölden pislákoló varázsszemes. Húsz év már emberi léptékben is hosszú idő, hát még hifis szemmel nézve. A Sima Mk I annak idején már volt a Hifi Piac vendége, idézzük fel újra a teszt summáját...: 

„A puritán külső mögé bújtatott, precízen összerakott (és mellesleg szerényen árazott) erősítők* kivételes erényességükről győzik meg a hallgatóságukat, legnagyobb pozitívumuk a változatos körülmények között tanúsított egyenletes, magabiztos teljesítmény, mértéktartó és mértékadó hangjukkal valahol az értelem és az érzelem határán egyensúlyoznak. Akiknek pedig túlságosan kedvezőnek tűnik az értékelés, csak ajánlani tudom: ha módja van rá, győződjön meg személyesen a leírtak valóságáról, érdemes." *(Zajác Tamás együtt tesztelte a Pointe Simát és az Analogia lemezjátszó erősítőt.) Bevallom, én nem hallottam eleddig egyetlen Pointe terméket sem, így tiszta (és nyitott) füllel indultam neki a Sima20 meghallgatásának. A Sima 20 az ötödik típusú Sima erősítő (Mk I, Mk II, SE, Jubilee, majd a 20). Talán kitalálható, hogy a 20-as szám mit jelöl: bizony, évet, húsz kemény esztendőt, amely egy hosszú utat bejárt ember, Sindrics Tibor munkája fémjelez. Mondanom se kell, hogy a Jubilee mikor jelent meg, igaz? (Pszt... 2004-ben). A Sima 20 már a megjelenésében is utal a jubilálásra. A vastag, legalább 5 mm-es szálhúzott alumínium előlap selymes ezüstjével simogatja a szemet, a bemenetválasztó és a motoros hangerőszabályzó színét sikerült nagyon jól a dizájnba simítani. Ez fekete kivitel esetén jóval könnyebb, illesse dicséret hát őket ezért. A feketére fújt, zárt házban sorakoznak a csövek, a gyártó szerint a végfokcsövek (4 db EL84) kivételével nincs közös, átvett alkatrésze a Sima korábbi generációiból. (Csak a tények kedvéért: EL84-et használnak a Classic és a 672SE Pointe erősítőkben is, mindkettő a Sima fölött helyezkedik el a palettán). Az EI gyártmányú, Made in Yugoslavia NOS csöveket valójában a Tungsram gyártotta, ellenben az előfok csövek (ECF80) már valóban a jugó EI cég gyártósoráról jöttek le. Érdekesség és egyáltalán nem természetes, hogy a munkapontok optimalizálása automatikus (innen már csak egy lépés lenne a végelgyengült csövek kijelzése, megkönnyítendő az olcsó(bb) cserét) és a tápfeszültség is csöves egyenirányítással üzemel, ezt egy kínai, elismert csőgyártó, a Shuguang 5AR4-es csövecskéjével oldották meg. Aki otthonosabban mozog csöves berkekben, az tudja, hogy milyen sok múlik a kimenőtrafókon. A kézi szerelésű, C-vasmagos trafók valóban alacsony zajszinttel rendelkeznek, a pointe1 nagyhangsugárzók terheléssel és terhelés nélkül is gyakorlatilag „fehér zaj" nélkül működnek. A végszerelés példás, mindennek tervezett helye van, slendriánságnak a legkisebb nyomát sem látni. A Sima 20 hátsó felén is katonás rend uralkodik, az aranyozott, minőségi RCA aljzatok és banándugós (csavaros, villát is fogadó) terminálok is az átgondolt tervezésről árulkodnak. A Pointe szerint a 2x12 Wattos csúcsteljesítményről a gyártó annyit közölt, hogy „úgy tervezték őket, hogy megbirkózzanak a nehezen hajtható hangszórók és keresztváltók komplex terheléseivel is", valamint „... normál lakószobában egy 90 dB körüli érzékenységű dobozzal képes legyen komoly hangtömegeket érzékeltetni, legyen az egy fortét játszó szimfonikus zenekar, vagy modern, basszusban erős könnyűzene." Mit ad Isten, éppen egy keresztváltó nélküli, két utas, 8 Ohmos, 90 dB érzékenységű monitorsugárzóval kezdhettem neki a zenehallgatásnak. A csöves erősítőknek különösen fontos a bemelegedési időszak, a Simánál én úgy tapasztaltam, hogy minimum egy, de inkább két órás használat után kezdi legjavát adni a hang. Különösen így van ez az A osztályú kapcsolást használó erősítőknél, korábbi ilyetén birtoklásaim is ezt erősítik meg (csöves és tranzisztoros is). Kicsit meg is lepődtem, hogy a Sima20 A-B osztályban üzemel, erre a mérsékelt melegedése hívta fel a figyelmemet legelőszőr. (A régebben használt Audio Innovations csövesem legalább 15-20 C-al magasabb hőfokon üzemelt.) Ha már megemlítettem a különösen jól sikerült kimenő trafós (Hinchley) AI erősítőt, egy rövid összehasonlítást is megejtenék. A hasonló teljesítmény ellenére a Sima20 karaktere mindenképpen frissebb, pezsgőbb, mondhatni fiatalosabb. Ez különösen rockzenén ütközött ki, ahhoz képest élvezetesebb volt hallgatni a Simát (pedig az AI is a dinamikusabb hangolású csöves erősítők közé tartozik). De milyen csak önmagában? Lássuk!

A Hegel DAC-ot az egyes bemenetre kötve egy Siltech összekötővel, sok eres, sodrott réz hangsugárzókábellel (alacsony ellenállású), Mark Knopflerel és az ő Shangri-La-jával nyitom a szeánszot. A jól (unalomig) ismert lemez egy lassabb bluesos nótával indul, negyed hangerőn. Knopfler énekhangja tisztább, mint szokott lenni, biztosan nem szívott eleget, pedig tudjuk róla, hogy láncdohányos. Az egész lemezen megmarad az énekhang más tonalitása, amire én nem mondom, hogy rossz, mert nem az, csupán (nekem) szokatlan. A lassabb számokon egészen jól teljesített, a magasai alapvetően rendben vannak, de a kraftot igénylő nótákon érzek egy kis bizonytalanságot a mély szekcióban. Talán az utórezgéseket nem tudja kontrollálni, talán a csillapítási faktora nem volt szinergiában a hangdoboz mélyközép sugárzójával, pointe2 nagymindenesetre a dinamikájával nem voltam maradéktalanul elégedett. A közepe ennek ellenére nagyon élvezhető produkciót nyújtott, de ehhez, mint később látni fogjuk, a felvételnek is partnernek kellett lennie. Másodikként Paul Simon „Graceland" című albumát tettem fel, (16 bit / 44,1 kHz). A jó felbontású lemez újfent megerősítette, hogy a Pointe az élénkebb hangú csövesek közé tartozik, a magasai kellően tiszták, lent viszont csak átlagos produkciót nyújtott, ennek ellenére nem volt hiányérzetem, mert a középtartomány a „hátán vitte" a zenét. Ezután magasabb felbontást és műfajt is váltottam, Oscar Peterson „We get requests" (24 bit / 96 kHz) lemeze került terítékre, egyik kedvencem.
Itt álljunk meg egy szóra, pillanatra. Műfajfüggőség. Sokszor felmerül egy-egy hifi berendezés értékelésekor ez a szó, talán a legtöbb alkalommal az erősítés kapcsán. „Jazz-re és hangszeres zenére jó, rockra és/vagy komolyzenére nem", és vice versa. Fájó lehet ezt hallani, főleg, amikor egyes erősítőkre sütik rá „jazz only" billogot, amelyek sokszor a kis teljesítményű, lapos, dinamikahiányos, punnyadt hangú készülékek sajátja. Óriási tévedés, hogy a jazz muzsikához az ilyen készülékek elégségesek. Ha van zenei műfaj, ahol fontos a ritmusjátszó képesség, ahol követni kell a zene megindulásait, dinamikáját, akkor a jazz ilyen műfaj. Függetlenül attól, hogy egy trió muzsikál, vagy (pláne) egy big band. Visszatérve a Simához, elmondható, hogy e műfajon nem kell szégyenkeznie a belépő Pointe erősítőnek. Az ütemet jól tartja, a ritmust jól leköveti, egyedül az időzítésben érzek némi gyengeséget. A dobseprő nagyon selymes, nem karcol, Peterson zongorajátéka azonban lehetne picit élénkebb, de tudom, ezt a hangszert nagyon nehéz plasztikusan ábrázolni. A bőgőnél ugyanazt érzem, mint Knopflernél (a dobot), kellőképpen mélyre megy, de egy hajszálnyival több az utórezgés. A közepe most is varázslatos, és a lecsengések is kellően hosszúak, összességében kellemesnek találtam a Sima 20-at, hiszen át tudtam magam adni a zenének, sőt, még a lábam is járt közben. :)

Nem szokásom, de ezúttal nem hagyott békén a dolog, mindenképpen meg szerettem volna hallgatni egy másik felállásban is az erősítőt. A forgalmazó honlapján, az egyik képen egy Triangle hangsugárzóval szerepel, hallgassuk meg akkor egy ilyennel is. A 92 dB érzékeny doboz egyik legnagyobb erőssége az atompontos időzítés, jól lejöhet, tényleg összeillenek egymással? A korábban használt hangsugárzókábelt is felváltotta egy, a Sima 20 árával vetekedő Siltech kanóc. A műsorforrás kezdetben lemezjátszó volt, elsőként a The Gene Harris Trio „Plus One" című korongja forgott, remek felvétel! A zongora élénk hanggal nyitott, most nem éreztem hiányosságot, sem pedig azt a műanyagos hangzást, amit sok készülék produkál. Hiába, a zongora nehéz, megtanulni még nehezebb, de reprodukálni egy hifi láncon, na, az az igazán nehéz! Itt és most sikerült, pipa, azonban előjött egy másik probléma, a hangerő kérdése. 12 W (csöves ide vagy oda) nem a világ, a Triangle pedig óriási. A hangerőszabályzó 12 órás állásáig Simán működik a két készülék duója, felette azonban elfogy az erő, az eddigi kiművelt produkció harsány lesz, (torzításról szó sincs!) nem is erőltetjük. Koncentráljunk inkább egy másik paraméterre, a térre. pointe3 nagySzéltében nagyon jó, mélységében kevésbé, de ez szintén nehezen végrehajtható mutatvány, sok berendezésnek beletörik a bicskája. Következzék egy kis „mai", tipikusan kompresszált zene, a Red Hot Chili Peppers „BSSM" albuma, még mindig vinylről. Mielőtt a jellemzésre kerül sor, gyorsan elmondom (a véleményem) hogy ezt a felvételt (sok egyéb maival együtt) kár volt korongra préselni. Az erősen tömörített, eredetileg digitális rögzítésű „BSSM" lemez kiváló alkalom arra, hogy megnézzük, hogy veszi ezt az akadályt a kis Pointe. Remélem, minden zenebarátnál akad ilyen anyag és azt nem rejtegetjük a barátaink elől, sőt, mi több, sokszor felkerül akkor is, ha egyedül vagyunk. Sajnos a hallott hang lapos, erősen a membránokhoz kötött és lassú. Védelmében megjegyzem, ez egy nem kifejezetten audiofil felvétel, sőt, a rockzenék többsége sem az. Akad azért kivétel, az elmaradhatatlan Dire Straits, amely banda összes lemezén odafigyeltek a minőségre, köszönjük a hangmérnököknek! A hang, bár rock ez is, gyökeresen megváltozik a RHCP-hez képest: megjelenik a dinamika, vele együtt a boogie (Brothers in Arms LP), de továbbra is hiányzik az az átütő erejű hangzás, ami főleg a gitár riffeken köszönne vissza. Tipikus példa lenne erre a B2-es nóta (The Man's Too Strong). Ekkor jött még egy ötlet: az eddig egy lebegő szekrényre állított Sima alá betettünk egy szett Darumát. Hasznára vált (nem véletlenül tartja az elv egy verzióját a Pointe is a kínálatban, használjuk hát!), az előadás megfiatalodott, frissebb lett, mintha odahaza portalanított könyvet vennénk le a könyvespolcról egy nagytakarítás után. Ugye hogy jó érzés? Maradva az LP-nél, fejezzük be komolyzenével a programot. Rimszkij-Korszakov, „Greatest Hits". A cím nem hangzik túl bizalom gerjesztően, de ne aggódjunk, nem diszkó válogatásról van szó, sőt, a kiváló minőségű lemezre olyan karmesterek legjobb felvételei kerültek rá, mint Bernstein, Kostelanetz, Ormandy. Szóval: bár a Sima 20 nem tud nagy légtömegeket megmozgatni ebben a konfigurációban sem, mégis, komolyzenén nagyon szerethető, amit csinál. A zene folyamatos, nem esik szét, összeszedett. Lelkesen adja vissza a nagyzenekar rezdüléseit, őszintén megvallva éppen az ellenkezőjét csinálja, mint amire a komoly műfaj próbája előtt számítottam!

Összefoglalva az egy hét tanulságait az erősítő kapcsán, nem volt sima menet, mert, mint kiderült, all rounder eszköz nem létezik ezen a szinten (sem). Kicsit kényelmetlenül is érzem magam, mert azt gondolom, hogy a megfelelő hangsugárzóval sokkal többre lenne képes a Sima 20. De melyik lehet ez a doboz? Egy Audio Note? Egy Klipsch? Vagy egy szélessávú? Esetleg egy tölcséres? Vagy hagyjuk a csudába és üljünk le zenét hallgatni vele!? Azt lehet.

Utóirat: kaptam egy Pointe tápkábelt a tesztre. Az erősítő mellé csomagolták. Kipróbáltam, természetesen. Egy Kondo és egy Siltech mellett is. A Sima 20-al meglepő szinergiában voltak, ha az említett vetélytársak mellé helyezem, akkor ár/érték arányban igen jó kábelről van szó! Ajánlott vétel, nem csak Pointe termékekhez!

Forgalmazó: Pointe.hu