Helyszín: Opus Jazz Club (Budapest)
Időpont: 2016. február 11.
Egy kivételes énekesnő, Lilienn és egy virtuóz zongorista, Kónyai Tibor duójának tapsolhatott a közönség a budapesti Opus Jazz Clubban. Az előadó kettős már három éve koncertezik itthon és külföldön egyaránt, repertoárjukban francia, spanyol, portugál, olasz örökzöldek és saját kompozíciók szerepelnek. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg bemutatkozó albumuk, ami a Jazz For Two címet kapta. Gyakran előfordul, hogy vendég muzsikusokat visznek magukkal egy-egy koncertre, ahogy ezúttal is, hiszen a koncert első „félidejében” Lakatos Pecek Krisztiánnak (nagybőgő) és Lakatos Pecek Andrásnak (dobok) köszönhetően négyfősre bővült az előadó gárda. A szünet után pedig, Tóth Viktor személyében egy altszaxofonos is csatlakozott a csapathoz. A jól szerkesztett repertoárban ugyanúgy jelen voltak a lágy, romantikus dallamok, mint a tüzes latin zene. A közönség mondhatni, most sokszorosan is vevő volt erre a produkcióra, hiszen az utcai esős, nyirkos közeg után hatványozottan vágyott a napfényre. Az Opusban a felszabadult szórakozást és a latin dallamoknak köszönhetően a napfényt is megkapta.
Lilienn hangja valósággal simogatja a hallgató fülét, de ugyanakkor egy energiával teli hangot kell elképzelnünk. Vele kapcsolatban is joggal fogalmazódik meg a kérdés; hol tarthatna már, ha a jazz valamelyik fővárosában születik és ott indítja el a karrierjét, egy ilyen hanggal… A nemes hangot egy remek zenész csapat vette körül, játékuk technikailag hibátlan, magabiztos és teljesen egységes volt. Összeszokott zenekar benyomását keltették, ami nem véletlen, hiszen egymást jól ismerő muzsikusokról van szó. Egyikőjük sem akarta „túljátszani” a másikat, maximálisan figyeltek egymásra. Az altszaxofonos Tóth Viktor meghívása kifejezetten jó ötlet volt. A mai magyar jazz fiatal generációjának kiemelkedő alakja ő, aki a szárnyaló és spirituális töltésű előadásmódjával sokat adott hozzá a „közöshöz”.