Tíz évvel ezelõtt elhatároztam, többé nem írok hifirõl - söpörtem eleget, söpörjön már más is. Betûvetés helyett inkább betûszedéssel foglalkozom, másoknak csinálok újságot, könyvet. Ami tapasztalatot alapfokú hifi-készülékek tesztelésével szereztem egy áru nélküli társadalomban, amúgy sem érhet sokat az új piacgazdaságban. Ezt a saját bõrömön is megtapasztaltam. Mióta nem kell tekintettel lennem a hazai piac sivárságára, az olvasóközönség anyagi körülményeire és egyéb didaktikai szempontokra, végre lelkiismeretfurdalás nélkül szerezhettem magamnak "kevésbé demokratikus", azaz kissé drágább készülékeket, gondolván, hogy én aztán játszva kiismerem magam közöttük. De ahogy feljebb léptem az árlistán, bizony én is elkövettem az összes hibát, és éppúgy megfizettem az árát, mint bárki más.
Szóval, "filiszter lettem magam is."
Most azonban értékes információ birtokába jutottam, szeretném megosztani másokkal. Egy nagyon régi problémáról van szó, amelynek a megoldását sajnos nem én találtam meg (pedig, fene egye, annyira egyszerû, hogy akár én is rájöhettem volna 20 évvel ezelõtt!), hanem egy Roy nevû fickó, aki az általam is olvasott internetes honlapon fertõzget bennünket a tippjeivel.
Helyreigazgatások
Mielõtt azonban ezekre rátérnék, szeretném kihasználni az alkalmat egy kis mentegetõdzésre. Annak idején nagyon sokat kísérleteztünk, és mint búcsúbeszédemben kissé általánosítva megfogalmaztam, "elkövettük az összes lehetséges szamárságot, hogy ne másoknak kelljen elkövetniük". Ezekért természetesen én vagyok a felelõs egy személyben, és örülök, hogy most, tíz év után a Hifi Piac jóvoltából konkrétan is kiigazíthatom két lényeges tévedésemet (ha még érdekel valakit).
Az egyik a kábelekre vonatkozik. Fenntartva természetesen, hogy bármilyen drótnak megvan a maga jellegzetes hangképe, vissza kell vonnom összes nézetemet az odahaza kivitelezhetõ kábelkonstrukciókról. Ez mind tévedés volt. Maradjunk szigorúan a gyári kábeleknél. (Tudnunk kell azonban, hogy a használt kábel eladhatatlan, és az idõk végezetéig a nyakunkon marad. Legyünk hát óvatosak, ne tartsuk a megtakarított pénzünket kábelben")
A másik az úgynevezett hierarchia-elvvel kapcsolatos. Sehogysem akartuk elismerni (bár lapszemle-rovatunkban gyakran idéztük), hogy a leggyengébb és ezért legfontosabb láncszem mindig az, ami legelöl van: a lemezjátszó-futómû, illetve a CD-játszó (utána pedig az elõerõsítõ és így tovább sorban). Ma már tökéletesen meg vagyok gyõzõdve ennek az elvnek az igazságáról.
Honlapok elõnye
Hogy milyen készülékeket használok, azt itt nem fogom elmondani, mert ez nem a reklám helye. Amúgysem "a legjobbak" - én ezekkel tudtam megalkudni. Valamennyi gépem hangszóróstul-kábelestül ugyanannak a cégnek a terméke. A gyárnak van egy internetes honlapja, amelyen több ezer magamfajta õrült próbálja megváltani a világot. Sok jó tanácsot kaptam már ezen a fórumon, persze, mindvégig az általunk favorizált gyártmányokról. A fentnevezett Roy azonban olyasmire jött rá, ami gyanítha-tólag tökéletesen márka-független: milyen legyen az elektromos vezeték a villanyórától a készülékekig. Vagy kétszáz bajtársunkat már megfertõzte a mániájával. Én is kiépítettem Roy vezetékrendszerét, és a nyereség minden elképzelésemet felülmúlta.
Idejében leszögezem, hogy az alább leírandó mûveleteket kizárólag villanyszerelõ végezheti. Aki maga nyúl bele az elektromos hálózatba, és agyoncsapja az áram, azt a Hifi Piac szerkesztõjével közösen a saját halottunknak tekintjük, de semmilyen felelõsséget nem vállalunk a sorsáért. Ha valaki rászánta magát az alábbiakban ajánlott technológiára, okvetlenül hívjon villanyszerelõt.
MCB-k és kábelek
A villanyórát és az ahhoz tartozó kismegszakítót senki sem bonthatja meg az Elektromos Mûveken kívül. A mért áramot azonban már mindenki a maga felelõsségére vezeti tovább egy mûanyagdobozra, amelyen kismegszakító kapcsolók, angolos rövidítéssel MCB-k (Miniature Circuit Braker) sorakoznak. A lakás különféle áramköreit védik, zárlat esetén lekapcsolnak.
Régi felismerés, hogy a lakásban mûködõ háztartási készülékek zavarják a hifi hangminõségét, célszerûnek látszik fenntartani egy olyan kismegszakítót, amelyrõl közvetlenül és kizárólag a hifi-berendezéshez fut a vezeték. Ez a gyakorlat azonban nem terjedt el, és nem is mindig vált be. Néhány éve magam is kiépíttettem egy ilyen "ösvényt". Pocsék hangja volt.
Mert például az sem mindegy, milyen kábel fusson a konnektorig. Vékony legyen-e, avagy vastag (mennyire vastag)? Egyeres legyen-e, avagy sodrott? Milyen legyen az anyaga, a konstrukciója, a szigetelése? Sorra kérdeztem minden elképzelhetõ szakembert, össze-vissza beszéltek valamennyien. Némelyik hifi-kereskedõ a saját méregdrága hangszórókábelét ajánlotta, ezt sürgõsen felejtsük el. Még leginkább a készülékgyártóktól várhatnánk eligazítást, de hát nem szívesen lépik túl a hatáskörüket. Õk sem tudják, mi a teendõ, meg nem is vállalják a felelõsséget a barkácsolásért és az ezek nyomán bekövetkezõ balesetekért. Szóval, az elektromos hálózat milyenségét illetõen eddig nem alakult ki semmiféle audiofil közmegegyezés.
Megszólal a gyártó
Roy ötleteit eddig nem méltattam figyelemre. Sajnos (vagy szerencsémre) a szobámban kevés a konnektor, ezért a hifihez az ajtó elõtt, a szõnyeg alatt kellett futtatni a hálózati kábelt, amiben mindenki folyton orra esett. Még egyszer rákérdeztem a honlapot menedzselõ gyári adminisztrátornál, nincs-e valami javaslata. Csodák csodája, vállvonogatás helyett végre konkrét tanácsot kaptam: õk külön MCB-t és onnan 6 mm2-es drótot javasolnak. (Mindig háromszoros vezetékrõl van szó; a fázis szigetelésének színe fekete, a nulláé kék, a védõföldé sárga-zöld csíkos.) Visszakérdeztem: õ milyet használ otthon. Nos, õ speciel 10-eset, de a hivatalos javaslatuk a 6-os" Miheztartás végett, a normál gyakorlatban a rézdrót sohasem vastagabb 1,5-2,5 mm2-esnél, különben nem lehetne behúzni a jóelõre bevakolt gégecsõbe. Hatos, pláne tízes vezetéket nemhogy huzalozni nem lehet, de még meghajlítani is alig. A három szálat bele lehet ugyan erõltetni egy 20 mm-es gégecsõbe, de azt utólag vagy sikerül belehajlítgatni-bevakolni a falba, vagy sem. Ha nem, akkor a falon kívül kell vezetni, mondjuk egy fehér mûanyag szerelõalagútban. Az ember tehát háromszor is meggondolja, hogy belevágjon-e. Engem voltaképpen a gyári "hivatalos" javaslat gyõzött meg róla, hogy Roy ideáit komolyan kell venni.
Roy ösvényein
Roy egy második, komplett kismegszakító-dobozt installált, egy egész sor MCB-vel. Õ aktívrendszert használ, összesen 9 készülékében van tápegység, tehát ennyi MCB-t és ugyanennyi "ösvényt" kellett kiépítenie. Közönséges halandónak kevesebb is elegendõ. Általában 3 ösvény tekintendõ optimumnak: egy a forrásokat szolgálja ki (lemezjátszók, tunerek), egy az elõerõsítõt (keresztváltót stb.), egy pedig a teljesítményerõsítõ(ke)t. De persze az a legjobb, ha minden tápegység külön, önálló ösvényrõl mûködik. Mintha valamennyit közvetlenül a villanyórára akasztanánk.
A kábel közönséges, merev, egyeres, szigetelt bolti rézhuzal. Nem tudhatjuk, milyen a minõsége - ezt lehet kapni és kész. Ekkora mennyiségû réz, ennyire nehezen kezelhetõ kábel szinte minden tesztelést kizár, de az eredmény majd fölöslegessé is tesz minden további tesztet. Hogyan is mondta egykor a Linn cég? "Ha bevetted a várost, ne bocsátkozz utcai harcokba."
Az ember azt gondolná, hogy az MCB-krõl az ösvények a fali konnektorokhoz futnak. Tévedés. Roy megszakítás nélkül közvetlenül a készülékekhez vezeti a kábeleit, a végükön egy különleges amerikai mûszercsatlakozóval, amelybe még a 6-os vezetéket is bele lehet csavarozni (errõl még lesz szó). A hálózati kábelt el lehet felejteni. Miképpen a "hálózati kondicionálókat" és egyéb segédeszközöket is, ezeket néha még a tapasztalt hifistára is rásózzák, holott nyilvánvalóan tönkreteszik a hangminõséget. (Roy azóta is a permanens fejlesztés állapotában leledzik, MCB-k helyett ma már másfajta eszközöket is javasol, én azonban ezekkel nem rokonszenvezem, és itt nem is szeretnék kitérni rájuk. "Ha bevetted a várost...")
Vastag? Még vastagabb?
Roy irományai 6-os kábelrõl szólnak, de újabban már õ is a 10-est emlegeti, ezért elõször is a kettõ közötti különbséget akartam megismerni. Egyetlen MCB-t installáltattam, és arról kétféle vezetéket futtattam párhuzamosan, két külön konnektorra. A vastag drótot könnyen bele lehet szerelni a kismegszakítókba - annál nehezebben a normál fali csatlakozóaljzatokba, a villanyszerelõ majd' belezöldült. (Késõbb áttértem az ipari csatlakozókra, ezekrõl is külön szólok majd.)
A vastag rézdrót "beégése" hosszú folyamat, a kábel csak 8-10 hét után nyeri el a végleges hangját, de néhány nap után már egész tisztességesen szól ahhoz, hogy felmérhessük a potenciálját. Konnektorok között sohasem szabad ide-oda váltogatni. (Tettem már tönkre erõsítõt azzal, hogy kikapcsolás után túl hamar kapcsoltam vissza!) Egyszerûen csak zenét kell hallgatni néhány napig, és megfigyelni, hogy mennyi örömünket leljük benne.
A 6-os vezeték meglepõen jó. A hangképben háttérbe szorul, ami eddig kellemetlen és tolakodó, viszont kiemelkedik, ami kellemes. Tisztább, nyugodtabb, zeneibb hifi.
A 10-es vezeték pedig egy egészen más világ. Meggyõzõbb, "felnõttesebb". A térhatása teljesen eltérõ. A szólamok most már nem az orrom elõtt ugrándoznak föl-le, hanem hátrafelé szépen lenyugodva, elhelyezkednek a térben. Elõször érzem, hogy a hifinek - furcsa ezt leírni - VAN valami köze a zenéhez, a hangszerekhez.
Elosztó és hálózati kábel
Az én készülékeim hálózati kábelei mûszercsatlakozósak, vagyis cserélhetõk. A következõ lépésben tehát az egész készletet (elosztójukkal együtt) lecseréltem egy saját gyártmányú 10-es elosztóra, amely a készülékállvány aljáig fut és ott három 6-os vezetékre oszlik. A végükre bolti, 300 forintos mûszercsatlakozót forrasztottam. A kettõs szigetelés kötelezõ. Második szigetelõrétegnek zsugorcsövet választottam (egyméteres szálakban kapható), de persze mást is ki lehet találni. A merev kábellel természetesen ügyeskedni kellett, amíg sikerült odahajlítgatni a készülékek "bejáratához".
Az eredeti gyári kábeleket rövidesen felpakoltam a szekrény legfelsõ polcára. Soha többé nem lesz rájuk szükségem, legföljebb ha valamelyik készüléket majd el kell adnom. A hangminõség nagyjából ugyanakkorát és ugyanolyan irányban javult, mint a konnektor kiépítésével. Elhatároztam, hogy kiépítem mind a három készülék számára a teljes 10 mm2-es ösvényt. Viszont mindenképpen közbe akartam iktatni konnektorokat plusz villásdugókat. Mi ugyan a gyári ajánlásnak megfelelõen éjjel-nappal bekapcsolva, üzemi hõmérsékleten tartjuk az (egyébként félvezetõs) készülékeinket, de vihar idején azért mégiscsak jobb mindent kihúzni a falból.
Aljzatok és dugók
Ipari célokra ugyan, de készül olyan aljzat és dugó, amely felveszi a 6-os kábelt meg a kissé körbereszelt 10-est is. Nagyobbak a szokványosnál, kissé ormótlanok. Belül vaskos réz nemiszerveik vannak, a kontaktus úgyszólván tökéletes. Sokféle kivitelben kaphatók, nekünk nyilván a hárompólusú változatra van szükségünk, a dugalj típusszáma DAFR 162, a dugóé DFM 162. Az aljzatnak fel-lecsapható fedele van, azt le kell fûrészelni. A dugóból el kell távolítani a hátsó, csavarokkal ellátott rögzítõelemet, a vastag kábel miatt amúgy sincs rá szükség. Három ilyen konnektort installáltattam, három MCB-rõl, gégecsõben futó 10-es kábelekkel. A "hálózati madzag" is zsugorcsõbe bugyolált 10-es kábel. Sajnos, a zsugorcsõ vagy túl szûk, vagy túl tág, hevítés után nem simul rá szépen a kábelekre. Nem igazán elegáns.
A felforrasztott bolti mûszercsatlakozók nem váltak be. Vékony pléhbõl készült lemezeik idõrõl-idõre elgörbültek, gyakori volt a kontakthiba. Egy alkalommal az Audio Tuning cégnél járva elmeséltem a kábelsztorit Kiss Róbert barátomnak, szót ejtve Roy különleges mûszercsatlakozójáról. Robi csak kiszaladt a raktárba, és már hozta is a dugót. Masszív érintkezõi vannak, a kontaktus tökéletes. Ugyanaz érvényes rá, mint a konnektorokra, a 6-os kábelt egybõl be lehet csavarozni, a 10-est kissé körbe kell reszelni. A mûanyag házat hátul ki kell vájni, hogy a vastag drót belemenjen. Szerelés után pedig célszerû a kábelt epoxigyantával is beragasztani, vagy másképpen rögzíteni. (A mûszercsatlakozók IEC szabvány szerinti bekötését lásd az alábbi képen).
A mûszercsatlakozó dugójának bekötése az IEC szabvány szerint, szembõl nézve (vagyis ezeket a lyukakat látjuk a dugó elején, mielõtt belenyomnánk a készülékbe). A: fázis, B: védõföld, C: nulla.
Akinek a hálózati kábelei nem bonthatók, magára van utalva. Senkinek sem ajánlom, hogy "belebarmoljon" a készülékeibe. Elõbb-utóbb minden hifit eladnak, elfuserált masinát viszont senki sem vesz, gyári állapotban kell maradnia. Az "ösvény" ilyenkor jobb híján véget ér a konnektornál. Még így is jobb lesz, mint bármi más, de készíteni kell hozzá valamiféle toldalékot az ipari csatlakozóaljzat és a normál villásdugó között. Nincs tippem. Mindenki a saját felelõsségére járjon el.
MCB, de milyen?
Hifiben a jól szólásnál én általában többre tartom a hallgathatóságot - de a jobb energiaellátás folytán mindkét paraméter bámulatosan sokat javult. Ezen a ponton abba is akartam hagyni a kísérletezést, dehát nem bújhatunk ki a bõrünkbõl, a hifista mindig hifista marad és utána akar járni a dolgoknak. Roy annakidején végigpróbált egy csomó MCB-típust, és oda lyukadt ki, hogy egyik pocsékabb, mint a másik - még a legelviselhetõbb az angol Memera. Minthogy a tippjei eddig mind bejöttek, ezt a tézisét már nem kérdõjelezte meg senki, és elkezdték vásárolni a Memerákat. Én is beszereztem három darabot, bár nem fûztem hozzájuk nagy reményeket. ("Ha bevetted a várost...!") És ekkor jött a meglepetés. A legendás Memera hangja steril, sávhatárolt, se alja, se teteje. Az én szobámnak van egy erõteljes 60 Hz-es rezonanciája, ráadásul a hangszórók a sarokban állnak, elkerülhetetlen némi jótékony bummogás - de a Memera még ezt a 60 Hz-et is kiszûrte.
Demonstráció céljára készült 16A-es ABB belsõ szerkezete. A kék nyíl azt a szakaszt szemlélteti, amelyen egy
rézkallantyú elmozdulása létrehozza/megszakítja az
érintkezést. A tekercs, amelyen a feszültségnek keresztül kell futnia, a valóságban csaknem 10 mm átmérõjû.
Szerintem tehát Roy tévedett. De már az is nagy szó, hogy egyáltalán felismerte: az MCB-knek hangminõségük lehet! A kismegszakítók bonyolult belsõ szerkezete - lásd a 3. képen - indokolhatná ezt, dehát utólag könnyû bölcsnek lenni. Most már további MCB-típusokkal próbálkoztam. (Kétféle típus van forgalomban: "B", azaz gyors, illetve "C", azaz lassú. Bennünket a "B" típus érdekel. Van rajtuk még egy, nem túl lényeges adat, ez a mi számunkra 3000 és 4500 között van. A 6000-re specifikált típusok inkább a villanyórába valók.) A boltban elmagyaráztam az eladónak a problémámat, és megkérdeztem, szerinte melyikkel érdemes kezdeni. Kapásból rangsorba rakta a típusokat. Õ persze alighanem a megbízhatóságuk alapján ítélt, tény, hogy a francia-olasz Merlin Gerint tette az elsõ helyre, így hát ezt próbáltam ki elsõnek. Nos, a Merlin szinte azonnal sokkal kellemesebben zenélt mind a Memeránál, mind pedig az eredetileg installált, a hazai Bakony Mûvek gyártotta SBS-nél. Mire teljesen beégett (nettó 20 óra), az SBS-hez képest akkora különbséget tapasztaltam, mint egy közepes és egy nagyon jó lemezjátszó között. Amit én eddig a hifim eredendõ gyöngeségének véltem - monós, nem igazi a magasa, zavaros a mélye, torzít a közepe, a tenor krákog, a szoprán selypít, a dzsesszmuzsika unalmas - az bizony jórészt a gyatra MCB hibája volt. De hogy kevésbé jól kiépített, esetleg közös MCB-rõl futó vezetékkel, olcsóbb készülékek (hifi-tornyok?) zenéjén is meg lehet-e hallani két kismegszakító különbségét? Ki tudja. Én arra tippelek, hogy igen. Egy ilyen próbát megejteni csak fillérekbe kerül.
16A kontra 32A
A hangminõség szempontjából tehát az volna a legjobb, ha egyáltalán nem használnánk MCB-t - dehát megkerülhetetlen. Sõt, még egyfajta hierarchiába is kell illeszkednie. Ha a villanyórán lévõ "fõkapcsoló" mondjuk 32A értékû, akkor az utána következõ, a lakás egy-egy körzetéért felelõs MCB nem lehet nagyobb 16A-nál, hogy zárlat esetén csak ez az utóbbi MCB vágódjon le. Akkor csak egyetlen áramkör marad feszültség nélkül, nem pedig az egész lakás. Logikus.
Roy túltette magát ezen a szakmai elõíráson. Felismerte, hogy a nagyobb értékû MCB-k jobban szólnak, ami nem is csoda, hiszen vastagabb anyagokkal jobb kontaktust lehet elérni. Én sokáig vacilláltam, mert (végülis!) eddig nem követtem el szakszerûtlenséget, de hogy a lakás 32A-es kismegszakítóját egy lényegében ugyanilyen értékû MCB kövesse, az szakmailag teljesen értelmetlen, és sem mérnök, sem villanyszerelõ nem fogja ajánlani. Ezért mint ismeretterjesztõ újságíró felhívtam a Fõvárosi Elektromos Mûveket, és konzultáltam egy üzemvitelben-üzemfejlesztésben illetékes szakemberrel. A következõk derültek ki.
Az, hogy 32A-t 32A kövessen, szakszerûtlen ugyan, de önmagában véve semmiféle veszélyt nem rejt, és a közüzemi szolgáltató sem tiltja. Egyszerûen csak arról van szó, hogy az adott szektorban bekövetkező zárlat esetén elõfordulhat, hogy mindkét MCB egyszerre vág le, és az egész lakás sötétben marad. A zárlat megszüntetése után természetesen csak fel kell kapcsolni a megszakítókat, és minden megy tovább. A zárlati áram az épület biztonságát sem veszélyezteti, még a szokásosnál nyilván jóval kisebb ellenállású 10-es vezetékünk miatt sem, feltéve, hogy a lakás villanyórája nem esik az épület saját, nagyobb méretû kismegszakítójának közvetlen közelébe. Nálam ez a távolság 6-7 méter, ezt gyors számítás után bõségesen elegendõnek mondták.
Így aztán kipróbáltam a 16A-es Merlin után a 32A-es Merlint is. Jobban szólt. Tisztábbak, artikuláltabbak lettek a magasak, egészségesebb a térhatás. Legnagyobb elõnyének azt látom, hogy lejátszhatóvá vált néhány, eddig reménytelenül torznak ismert, túlvezérelt felvétel. Mindazonáltal a hangzás balanszát némileg megváltoztatta, márpedig a hifi-hang lényege a kiegyensúlyozottság. Tehát még ha a 32A mellett dönt is valaki, akkor is célszerû elõbb 16A-t installálnia, hogy aztán majd pontosan érzékelje a változás irányát.
Az MCB hangjai
Eljátszottam a gondolattal: ha ez az ügy húsz évvel ezelõtt derül ki, biztosan szerveztem volna egy MCB-körtesztet, összehasonlítva az összes létezõ típust. Hányfélét is találtam volna a boltban? Egyetlenegyet: a hazai gyártmányt. Talán még egy keletnémetet meg egy bolgárt. Ugye, milyen nehéz elképzelni ezt ma?! Ma már csak magánzó vagyok, komplett tesztre nem vállalkozom. De ha már itt volt a kezemben egy marékra való nyugati MCB (most már csupa 32A-es típus), szerettem volna legalább benyomást szerezni róluk. Mindig egyszerre hármasával cseréltem le õket.
A Siemenstõl sokat vártam, de nem vált be. Tárgyilagosan muzsikál, sztereó, de tolakodó, nem lendül meg a basszusa. Sem zenén, sem háttérzenén nem tudtam megszeretni. Jobb nála az ABB: hallgatható, mélyebb tónusú, a basszusa már képes megrázni a padlót, a magasátvitelét azonban szûknek találtam. Nem torzít, de monós, nem eléggé érdekes. Olyan, mint a Bakony, csak kulturáltabb kivitelben. Ezzel szemben a Legrande túlságosan lágy, elomló. A basszustartása kitûnõ, de a prezensze hiányzik, nincs benne elég élet. Jól mûködhet agreszív hangzású rendszerekkel.
Az, hogy mindegyik jobb a Bakonynál, nem sokat mond. "Mit ér az MCB, ha magyar?" - kérdezte (volna) Ady Endre. Tény, hogy minden típusnak megvan a maga sajáthangja, amely éppúgy elemezhetõ, mint az erõsítõké vagy a hangszóróké. Bizonyára rendszerfüggõek is; az én felületes próbálkozásaim eredményébe nyilván bele kell kalkulálni a gépeim sajáthangját. Az eddig szóba került 6 típusból számomra mindenesetre a francia Merlin Gerin zenéje a legrokonszenvesebb (ismét Adyval szólva: "Párizs az én Bakonyom"), a tévedés kockázatát ennél érzem a legkevésbé nyomasztónak. Hadd ajánljam tehát kiindulópontnak, amíg valaki jobbat nem talál.
Darvas László
(1979-1992 a Hifi Magazin szerkesztője)
