A speciális tuning eszközök kategóriája, vagyis nagyjából minden, ami a hagyományos tüskéken túl van, sokak számára már a negyedik dimenzió, a misztikum vagy a szemfényvesztés témakörébe tartozik, azonban a „csodák” mögött számos esetben műszakilag tökéletesen bebizonyítható és mérhető racionális paraméterek vannak, mint például a japán fo.Q termékek esetében is.
A japán Tudomány és Technológia Intézet valamint a tokiói Műszaki Egyetemen tanító Szumido professzor hathatós közreműködésével kifejlesztett fo.Q rezgéscsillapító termékek olyannyira nem az audio szemfényvesztés témakörébe tartoznak, hogy pályafutásukat nem is a hifiben, hanem a jóval racionálisabb szemléletű építő- és járműipar területén kezdték, mivel eredendően épületek, vonatok és gépjárművek szerkezeti csillapítására tervezték őket. Hatásmechanizmusuk a rezgések és vibrációk elektromágneses energiává, majd következő lépésben hővé való alakításában áll, így a csillapításuk mértéke nagyon hatékony, emellett a legtöbb rezgéscsillapító eszköztől eltérően a fo.Q termékek semmilyen zavaró felhangot nem adnak hozzá a hangzáshoz. Nem véletlen hát, hogy előbb-utóbb az audio szakma is felfedezte őket magának, a Furutech valamint az Acoustic Revive cégek például már termékeik gyártása során is alkalmazzák a fo.Q különféle eszközeit.


A Tivoli Audio kifutó modelleiből, csomagolás-sérült és bemutató készülékeiből tart kiárusítást az Audio Centrum. Alap asztali rádiók, órás és dokkolós készülékekből lehet válogatni esetenként féláron!
Forgalmazó-váltás miatt most jelentős (25%) árangedménnyel kínálja a Zebraudio raktáron lévő hangsugárzóit, de csak a készlet erejéig. Jelen pillanatban még széles a választék, melyet a kiskereskedői hálózaton keresztül is elérhetnek:
November végén nyitotta meg kapuit a Basys Kft. BOSE márkaboltja a Corvin Plaza földszintjén. Az egy éve működő BasysNet szaküzletet alakították át a világszerte elismert gyártó termékeire fókuszálva.
