Nem mondhatjuk, hogy nem adta meg a módját az amerikai Nordost a második generációs Norse sorozat bevezetésének, korunk egyik leginnovatívabb kábelgyártója még év elején, a Las Vegas-i CES-en mutatta be új, középkategóriás szériáját, majd rögtön demonstrációs körútra indult vele, melynek során még hazánkba is eljutott. Az oldott hangulatú rendezvényen, amiről márciusi kiadásunkban részletesen beszámoltunk, igazán meggyőző ízelítőt kaptunk a Norse 2 képességeiből, de ez természetesen még nem akadályozhat meg benne, hogy remetei magányunkban tüzetesebben is megvizsgáljunk legalább néhányat a jövevények közül. A vizsgálódáshoz egy Heimdall 2 készletet kaptunk, ők a háromlépcsős Norse 2 család belépő képviselői, nevüket a germán mitológia egy olyan istensége után kapták, aki rendkívül kifinomult érzékszerveiről, köztük érzékeny hallásáról volt ismert, van tehát okunk nagy reményekkel a meghallgatáshoz látni.
Heimdall 2 hangsugárzókábel
De előbb azért tapogassuk meg kicsit a kábeleket, először a hangsugárzók bekötéséhez szükséges párt, amire nem illenek a hétköznapi fogalmaink szerint értelmezett vezeték jellemzői, a szinte papírvékony, viszont igen széles szalagnak a teflonnal rokon, ahhoz hasonlóan kedvező tulajdonságokkal bíró FEP (fluorozott etilén-propilén) burok ad meglehetősen rideg tartást, nem olyan egyszerű a helyére rendezni, de azért valahogy csak meg tudunk birkózni vele. A színtelen, átlátszó szigetelés alatt 2x9 szál, egyenként bő 0,3 mm2 keresztmetszetű, 60 mikron vastag ezüstréteggel gőzölt, tömör, oxigénmentes vörösréz vezetőszál húzódik, aminek 99,99999%-os tisztasága egy tizedesjeggyel felülmúlja elődjéét, talán ezért is biztosítja a fény sebességének 95%-át kitevő jelközlő sebességet az első Heimdall 90%-ával szemben, amiben még 24 db, viszont szerényebb átmérőjű vezetőmagot alkalmaztak. Kábelünket a kedvezőbb dielektromos állandót és stabil mechanikai struktúrát eredményező Micro Mono-Filament konstrukció lényegi összetevője, a belső vezetőér körül spirálban tekeredő, virtuális légszigetelést biztosító távtartó szál színezi halványpirosra, végeire a Nordost saját gyártmányú, lemezből hajlított, könnyű, aranyozott Z banándugóit forrasztották.
Heimdall 2 összekötőkábel
Interkonnektünk közepes vastagságú, laza szerkezetű, könnyen kanyarítható, nem túl súlyos típus, vasalózsinórra emlékeztetne, ha nem lenne degradáló a hasonlat, na meg itt a sűrű külső fonatot – ami textil helyett ezüst(özött réz?)ből készül, így árnyékol is, egész pontosan 97%-ban – vékony falú, halványpirosra színezett műanyag köpeny is borítja. Belsejében a továbbfejlesztett Micro Mono-Filament eljárással felvértezve, elődjéhez képest változatlan számban, viszont növelt keresztmetszettel fut a hangsugárzókábelével megegyező anyagú, 4 szál, egyenként kb. 0,2 mm2-es vezető, amelyek változatlan (a fényhez képest 80%-os) átviteli sebességet, viszont alacsonyabb kapacitást kínálnak. Csatlakozóul a korábbi WBT-k helyett saját, fémtestű MoonGlo RCA dugóit választotta a Nordost, de készül szimmetrikus XLR, sőt, öttűs DIN végződéssel is.
Heimdall 2 tápkábel
A hármasból egyedül a hálózati kábelt nem tudjuk elődjéhez hasonlítani, ő előzmény nélkül jelent meg a második Norse generációban. Kb. 9 mm külső átmérőjű modellről beszélünk, nem a legvékonyabb tehát a maga nemében, és viszonylag merev is. Persze nem ok nélkül, az átlátszó, világospiros külső héjon át jól kivehető a három, egymás körül csavarodó ér, a FEP szigetelés belsejében ugyanaz az ezüsttel futtatott, tömör OFC rejtőzik, mint a társakban, csak itt darabonként 1,3 mm2 keresztmetszettel. Technológiában sem marad el mögöttük, szintén MMF-es példányról van szó, az egyes vezetékeket spirálszáluk piros, fekete és zöld színe különbözteti meg, az elektronok a fénysebesség 85%-ával áramolhatnak bennük, 300 méterre vetítve mindössze 4 ohm ellenállás fékezi őket. Végein egy-egy IEC C13 csatlakozót és Schuko villásdugót találunk, mindkettő masszív, saját márkás alkatrész, utóbbin a fémes felületek aranyozottnak tűnnek.
Hangminőség
Először csak a hangsugárzó- és az összekötőkábel veszi át a Siltech New York szett helyét a rendszerben, hogy rendkívül élő, áradóan zenei szimfonikus hangzással örvendeztessenek meg, ritkán ennyire áthatóan erőteljes, ugyanakkor kifinomultan érzékeny a megszólalás. A szimfonikus zene minden lírája és drámája pompásan érvényesül, pazar lendülettel, ellenállhatatlan nyomatékkal nőnek ki a semmiből a tuttik, mégsem keltenek nyomasztó hatást, a hatalmas súlyt tökéletesen felveszi a stabil megjelenítés. A szólista dallammal telített, kontúros játéka hibátlanul ível, nagy hozzáértéssel adja át a mondanivalót, szabatos, egyértelmű, hiteles, és még barátságosságnak sincs híján, cseppet sem távolságtartó. A Nordost nem éppen megbomlott egyensúlyú rendszerek utólagos hangolgatására szánja hagyományosan semleges, lenyomat nélküli kábeleit, a tökéletesen transzparens Heimdall 2 szettet sem ilyesmire találták ki, biztosan nem fogja elvinni más irányba a rendszer alapkarakterét, inkább a felesleget, a lerakódásokat tisztítja le róla. Persze csak azokat, amik nem részei a felvételnek, a Nordost kiválóságai szemérmetlen naturistává teszik a láncot, olyasmit is meghallhatunk velük, amit nem feltétlen szeretnénk, nemcsak a teremakusztikára, a fegyelmezetlenül motozó közreműködőkre irányítja a figyelmet, de a rögzítéstechnika zajait, korlátait is megmutatja, semmi sem menekülhet, ami a mesterszalagra került. Úgyszólván fésűként működik kábelkészletünk, a nélküle kuszának, kócosnak tűnő dolgok vele szépen kisimulnak, kiválóan megvezeti, a helyes mederbe tereli a hangot. A szalagkábel cérnavékony vezetőszálai a legkevésbé sem fogják vissza az energiát, viszont ügyesen rendet tesznek a hangképben, ha kell, a fegyelmezetlenkedő mély hangokat is szépen megrendszabályozzák. A dimenziókat viszont nem képesek kitágítani, bár az érezhetően szebben, eszköztelenebbül szóló zene tere is jobban tetszik, a színpadkép valódi terjedelme most sem más.
Jóllehet idáig egyértelműen semleges hatásúnak tűnt a Heimdallok hatása, Andrea Bocelli – aki mintha egy lépéssel hátrébb helyezkedne, mint a Siltech-ek kezelésében – énekén lágyítanak picit, a mássalhangzók kerekebbek, nem koppannak akkorát. Nem úgy a kitartott magas hangok, a felkiáltások, de azoknak kár is lenne az útjukba állni, így szépek, élénken, teli tüdőből kieresztve. A Pawnshopba érkezve tágas, levegős hangtér és friss ritmus fogad, már első hallásra is a nagybőgő az úr a háznál, úgy látszik, nagyon kell a nordosti kéz a friss B&W CM8-pár mélyeinek megregulázásához, sikerül végre helyre tenni a Siltech-kel feltupírozottnak érződő basszust. Helyre tenni, nem pedig elnyomni, most is elsöprő a hangszer jelenléte, lehetne még ennél is szerényebb, de már így is üdítően rendezett, magabiztos. Nem akármilyen lett a rendszer részletláttatása, rendkívül analitikus, bár nem örülünk neki felhőtlenül, de a pazar zongoraszóló alatt pl. végig jól kivehető két hölgy folyamatos és lelkes cseveje.
Ha a tesztláncot kiegészítjük a Meridian receiverbe dugott tápkábellel (ami egy teljesen hétköznapi hálózati vezeték szerepét veszi át), még élénkebbé válnak a magasak, hitelesebben csendülnek a cinek és csörgők, igencsak tömény, átható így a hangképzés, ennek mellékhatásaként basszusból is több érkezik, feszesebb tartással, pedig már idáig sem volt csenevész. A vibrafonütemek ehhez képest majdhogynem tompán puffantak idáig, nemcsak dinamikusabb, tisztább így a zene, de gazdagabban árnyalt, választékosabb is.
Ajánlás
Annak idején (HFP65) úgy tapasztaltuk, hogy már a Heimdallok korai verziója is kiérdemelte isteni névadóját, de a második generációról ennyi év távlatából is bátran kijelenthetjük: tudatosan tökéletesített, még kiválóbbra sikerült, kiegyensúlyozott, rendszerető típusok, amelyek már a mély hangokat sem nyomják el, jelenlétük csakis a rendszer javára válhat, tolakodás nélkül segítenek a kibontakozásban. Nem mellesleg egy kipróbált, világszerte elismert konstrukció zászlóvivői, így várhatóan értéktartásban is átlagon felül teljesítenek, ha egyszer netalán továbblépésre kerülne sor, bár esélyesebb, hogy biztos pontként simán túlélnek egy-két, készülékváltással járó fejlesztést.
