Elnézegetve a fejhallgató piacot, egyértelmű trend van kialakulóban: a vezeték nélküli megoldások szép csendben belopták magukat a vásárlók szívébe, állandó és stabil tagjai a kínálati/keresleti oldalnak egyaránt. Az már korábban világos volt, hogy a vezetékek elhagyását egyre kevésbé sínyli meg a hangminőség, vagy ha mégis, kicsi a difi, a másik oldalon található szabadságérzet bőségesen kárpótolja a röghöz „szokott" zenebarátokat. Szerintem minden, „asztali" rendszeren zenét hallgató hifibarát kacérkodott már a gondolattal, hogy kipróbálja a fejhallgatók világát. Sokan már a tettek mezejére léptek és birtokolnak ilyen, olyan fejrevalót. A szélesebb baráti társaságomban gyakran téma ezen készülékek milyensége.
A beszélgetések egybevágnak az eddig szerzett tapasztalataimmal: a fejhallgatókra amolyan kompromisszumot igénylő szerkezetekre tekintenek, néha csak pótcselekvésként használják, többnyire akkor, amikor az asztali készülékeket nem tudják. Pedig többről szól a dolog. Sokkal több is van benne. A HDR 170-es fejhallgató a 220-as kisöccse, kevesebb szolgáltatással és nyilván alacsonyabb árcédulával. A 32 Ohmos füles a 2,4-2,48 GHz-es frekvencián dolgozik, maximum 110 dB-es hangnyomással. Nagyon könnyű darab, mindössze 216 g-ot nyom, ez az alacsony tömeg is hozzájárul a kényelmes viselethez. Valóban az, a bőrpárnák körbeölelik a fülkagylót, a pánton lévő kitámasztók sem nyomják a fejet, a viselet szinte észrevétlen, emiatt hosszú ideig fejünkön tarthatjuk. Már csak azért is, mert ezt az újratölthető akkumulátorok (2xAAA) is támogatják: az üzemidő akár 24 óra is lehet! A 15 csatornás adókészülék egyben töltőként, tartóként is funkcionál, 15 lehetséges csatornáján biztosan akad legalább egy, ahol zavarmentes a vétel. A hatósugara 80 m, ez elég tisztességes érték. Próbára is tettem: a vevő az emeleten, lesétálva az alsó szintre kifogástalan volt a vétel. Onnan bementem egy másik helységbe, az ajtót becsukva még mindig jó volt. Továbbmenve egy harmadik szobába nyitott ajtóval még szólt a zene, becsukva azonban már megszakadt. Figyelembe véve a vasbeton födémet is, ez nagyon jó érték! A kapcsolat azonnal létrejött, nem kellett bűvészkedni, teljesen automatikus és amikor hatókörön kívülre érve megszakadt a kapcsolat, magától helyre is állt amikor újra jók lettek a vételi viszonyok. A kódoló algoritmus amúgy megegyezik a Sennhesier vezeték nélküli családjának csúcsfüleséével: a 170-es is a Kleer tömörítés nélküli adatfeldolgozást használja. A gyártó két extra funkcióval is felvértezte a készüléket: van rajta mélykiemelés és egy surround üzemmód is, az utóbbi a mozi szerelmeseinek. Nekem a plusz mélykiemelés nem tetszett, nagyon rátelepedett a zenére, ellenben a térhatású kiegyenlítés nagyon jól működött.
A hang:
Elsőként moziztam a 170-essel. Mivel nyakunkon a Hobbit második része, mielőtt elzarándoklok a moziba, gondoltam megnézem, amolyan ismétlésként az első részt. Alkalmam lett volna most nagy hangerővel tenni ezt, a sors fintora, hogy ez egyszer fülesre kényszerültem. Nem bántam meg! Kiemelném a film elejét, amikor Smaug letámadja a törpök városát: lendületes, dübörgő, ám mégis semmit el nem spóroló, vagy kiemelő hangkép járult a képi világhoz. A térhatású hangkép bekapcsolása emelt az élményen, végig ebben az üzemmódban néztem meg a filmet, kellő hangulatot teremtve a mozilátogatáshoz. A következőkben komolyzenét hallgattam rajta, kapóra jött a Linn karácsonyi kedvessége, szorgalmasan töltöm le a jogtiszta, kiváló minőségű zenei anyagokat a skótok ajándékát. Dunedin Consort, Brandenburg Concerto No. 3. in G Major (BWV 1048). Bach III. Allegrója zseniális zenemű, azt hittem megfekszi majd a füles gyomrát. A nagyzenekari művek próbára teszik a készülékeket, kivétel nélkül. A Sennhesier HDR 170-e nem rokkant bele a feladatba, ha nem is olyan magabiztossággal, mint a nagytestvér 220-as, de becsülettel lekövette a mű minden rezdülését, nem siettem, hogy letépjen a fejemről. A csembaló talán picit sápadtabb volt a kelleténél, de a mély szekciók bőségesen kárpótoltak érte! Lehet rajta élvezettel hallgatni akár ilyen zenéket is. Nyergeljünk át populárisabb műfajokra, mondjuk egy kis blues muzsikára. Régen hallgattam már Gary Moore-t, sajnos a gitárzseni már nincs közöttünk. 
Ennek ellenére Still got the Blues! Moore hangja tiszta, átható, játékába nagyon könnyű belefeledkezni. Volt valami furcsa a zenében, kezdtem megijedni, de csak bekapcsolva maradt a surround. Nem kell az ide, ki is kapcsoltam. Jól tettem, tiszta sztereó módban a dobok is a helyükre kerültek, annyi és nem több volt belőlük, amennyi kellett. Moore fájdalmasan (na nem a fülünk számára) tépett a húrokba, élveztem minden percét ennek a blues gyöngyszemnek. Kora középiskolás korom óta elmaradhatatlan ez a nóta... Mostanában, jókora szünet után kezdtem újrahallgatni Dead Can Dance gyűjteményemet. A Spiritchaser első száma, a Nierika fejhallgató tesztre termett. A nyitó traktusok visszhangoznak a két csatorna között, pörgős és direkt a megszólalás. Próbaképpen bekapcsolom a Bass gombot, de csak azt érzem, mint korábban: túl sok, megvagyok nélküle. De aki erre izgul, hát csak tessék, csak tessék! A dokkoló hátsó részén van amúgy egy kis kapcsoló, (attenuator) amely -8 dB-el vág. Lehet ugyanis vonalszintű bemenetet is rákötni, de egy telefon vagy mp3 lejátszó analóg kimenetét is. Ilyenkor hasznos lehet ez a vágás az eltérő jelszintek miatt. Végezetül egy kis elektronikus zene, Vangelis, Blade Runner. Az egész albumról most csak két számot emelnék ki: az egyik a Blade runner Blues, a másik a Blade Runner (End Titles). Komor ez a blues, szomorú, de egyben reményt keltő. Jók a szinti lecsengései, a morajlás a háttérben lüktető. Átugrok a dinamikus dobokkal operáló utolsó előtti számra. Epikus szám, aki látta a filmet, nem is kell magyarázni. Aki nem látta, az legalább hallgassa meg ezt. Vangelis egyik legjobb filmzene albuma, magával ragadóan adja elő a kis HDR. Kipróbáltam a Surround gombot, amit korábban, más zenén nem kedveltem, de itt nagyon működik, talán a mozis kötődés miatt. Jó hogy a lehetőség megvan, nem kell, de lehet vele élni. Csak nem bírom ki, hogy írjak az utolsó számról: elemi erejű üstdobbal tűnik tova a melódia, felszívódik, mint könnyek az esőben...
Jó kis fülest készített megint a Sennheiser. Bár a 220-as eszköztelen megszólalását nem tudja elérni, nem annyira precíz mint a báty, de kedvezőbb ára feledteti hiányosságait. Viseletre az egyik legkényelmesebb, amivel valaha dolgom volt, szinte észrevétlen és hangja okán is sokáig hallgatható. Tegyünk egy próbát vele és szakadjunk le a zsinórokról!
Forgalmazó és műszaki adatok: AudioPartner Kft
