The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

Pro-Ject Debut III RecordMaster

Páratlan sikertörténet, amit Heinz Lichtenegger cége az analóg lemezjátszók piacán magáénak tudhat. A siker egyik fontos összetevője pedig a megfizethető, mégis minőségi hangot nyújtó termék, pont, mint a kezemben tartott Debut III RecordMaster lemezjátszó.

Amikor senki egy garast sem tett volna az analóg lemezjátszás feltámadására, a Pro-Ject gőzerővel elkezdte a gyártást, ügyelve a jó hangra és az alacsony árra. Az első debut sorozat nagy sikert aratott, emlékeim szerint bőven 50 000-es árszint alatt kínált belépő szintű analóg hangzást. A CD formátum okozta eufória akkoriban kezdett alábbhagyni, a zene „digitális íze” egyre több hifistát zavart. Az elfelejtett, polcokon porosodó „bakelit” korongok újra előkerültek, nem kis meglepetést okozva a már – sokak számára - kissé feledésbe merült hangjukkal. A leporolt NAD 5120-ak addigra kissé fáradtak voltak már, a kommersz direkthajtásos műanyag gyaluknál pedig hangban sokkal többet nyújtott egy Debut is. Azóta eltelt csaknem húsz év, és az analóg iránti rajongás valahogy nem akar elmúlni annak ellenére sem, hogy közben néhány ígéretes nagyfelbontású digitális formátum is napvilágot látott. A Pro-Ject kínálata pedig az eltelt évek alatt kiszélesedett, s már egészen a prémium kategóriáig ér a kínálat.

Pro Ject Debut RecodMaster Walnuss Walnut

A Debut III RecordMaster-hez hasonló modellek évek óta piacon vannak, mivel az analóg lemezek digitalizálásának igénye már egy ideje szintén létezik. Azok a bizonyos igénytelen műanyag USB modellek - melyek felett a jóérzésű hifista csak értetlenül pislog – rendkívül népszerűek voltak pl. tavaly ilyenkor, ha jól emlékszem az Amazon karácsony előtt percenként adott el egy-egy darabot belőle. Lehet ezt igényesebben is csinálni, amit először a TEAC, majd a Pro-Ject prezentált nekünk. A Debut III-ból igazán jól használható modellt faragtak, a beépített phono és az USB kimenet révén bármilyen analóg rendszerbe, ill. számítógépes környezetbe illeszthető, miközben a lemezjátszó kialakítása, minősége a belépő szintű audiofil kategória kritériumainak továbbra is megfelel. Nézzük részletesebben.

Klasszikus merev vázas konstrukció, a rezgéscsillapításról négy gumibetétes láb gondoskodik. A váz anyaga MDF, gyönyörű zongora-lakk fekete, fehér vagy piros színben, ill. felár ellenében matt dió furnérral választható. A váz tekintélyes tömege és a lágy gumi lábak hatékonyan tartják távol az alátámasztás felől érkező rezgéseket. Meghajtó motorját a szokott módon, gumiszalagok alkalmazásával csatolták el a váztól, a meghajtást pedig lapos szíj közvetíti a - szintén régóta alkalmazott - szub-tányér peremére. A fordulatszám váltás elektronikus, egy nyomógomb használatával kapcsolhatunk át 33-ról 45-ös fordulatra, és vissza (speed box). 78-as korongok lejátszásához a lapos szíj helyett egy vékonyabb, kör keresztmetszetű szíjat kell feltenni, és az alu mghajtó tárcsa megfelelő barázdájába illeszteni, az elekrtonika 45-ös állásában ezzel az áttétellel adódik a 78-as fordulatszám. A szinkron motor külső DC táppal és precíziós AC generátorral rendelkezik, így biztosítja a hagyományos acél tengelyes, bronz csapággyal alátámasztott 1,3 kg-os acél lemeztányér pontos fordulatszámát. Természetesen a filc lemezalátét ennél a modellnél is széria tartozék.

platine vinyle d occasion pro ject debut iii record master back

A 449 Eurós árba nem fért bele a karbon kar, ezért a 8,6”-os alumínium karral szerelik, ami könnyen beállítható menetes ellensúllyal és három fokozatú damilos antiskating rendszerrel rendelkezik. A csomagolásból kivéve csak ezt a két elemet kell felhelyezni/beállítani, az Ortofon OM10 hangszedőt már a gyárban installálták. Beépített MM phonoval rendelkezik, ezért az erősítő vonalszintű bemenetére közvetlenül csatlakoztatható. Az USB „B” kimenet 16 bites Delta-Sigma A/D átalakítója is innét „táplálkozik”, az analóg kimenettel egyidejűleg tudjuk használni ezt is. A felvétel készítés könnyen megy, mivel az eszköz „plug and play”, csupán egy szoftver, pl. az ingyenes Audacity szükséges hozzá.

A teljességhez hozzá tartozik az analóg és USB kábel és a porvédő fedél, ezek a csomagolásban mind megtalálhatók, így a RecordMaster üzembe helyezéséhez és használatához egyéb kiegészítőre nincs szükség, csupán a lemezek lejátszás előtti tisztításához elengedhetetlen lemezkefét érdemes feltétlenül beszerezni – ez minden Pro-Ject kereskedő polcán ott kell legyen alapból.

A kar beállítása tűerőmérő nélkül is megoldható, mivel az ellensúly kalibrált. Leengedett karlift mellett, antiskating nélkül egyensúlyozzuk ki a kart, állítsuk 0-ra a skálát, majd forgassuk el 15-ös állásig az ellensúlyt, helyezzük fel az antiskatingot középállásba, és nagyjából készen is vagyunk.

Hang
Felmerül a kérdés, mit várhatunk ma egy komplett analóg lemezjátszótól 120 ezerért, ráadásul phono fokozattal és A/D konverterrel felszerelve? Azt azért úgy gondolom minden analógban járatos olvasó érzi, hogy ez az ár ma már nagyjából az ajándék kategóriát súrolja, ezért magam is megbocsátóbb hangulatban tettem fel az első korongot. A tányér felfutási ideje néhány másodperc, a fordulatszámot jelző kék led egészen addig villog, amíg a stabil fordulatot el nem érjük. A befutó barázda zaja alacsony, éppen csak akkora, hogy tisztában legyünk azzal, hogy éppen analógot hallgatunk. A tonális egyensúly alapvetően rendben van, a hangtartomány kiterjedt a mély és magas hangok irányába egyaránt, feltűnő hibákat az első felvételek után nem tapasztalni, igaz Tracy Chapman korongja a lemezjátszók jó oldalát domborítja ki legtöbbször. A dobbeütések ereje, energiája egészséges, van elég levegő, és a gitár hangja is szép színes, összetett. Virtuóz jazz zenén tudja követni a ritmust, az élénkebb ütősszekció játékának lekövetése már komoly feladat elé állítja a hangszedőt. Vannak ugyan apró megingások, de ettől eltekintve élvezetes az előadás, a hangulati elemek sokban hozzájárulnak ehhez. A térábrázolással óvatosan bánik, összeáll a színpad, ha nem is célkeresztben, de behatárolható a zenészek helyzete a közepes méretűnek mondható színpadon.
Eric Clapton Unplugged lemeze került a kezembe, amit úgy látszik nem csak én, de a kis Pro-Ject is szeret. Szimpla élvezet végighallgatni a korongot, hamar elfeledkezem arról, hogy éppen tesztelek, s még az utolsó dal, a belső barázdára került „Layla” is hozza azt a minőséget, ami egy koncertfelvétel átéléséhez szükséges. Remek ritmus, szép, kottázható gitárhangok és karakteres ének hallható, a magas hangok „analógosan” tiszták.
Lang Lang zongora koncertjét hallgatva ismét vannak kisebb bizonytalanságok a zongora hangjának felsőbb tartományaiban, de nem ez a feltűnő, inkább a testesség és az egészséges dinamikatartomány megléte tölti el elégedettséggel a hallgatót.
A lemezgyűjteményem régebbi, „agyonjátszott” rock és pop korongjai ma is élvezhető minőségben szólalnak meg a RecordMaster által, a némileg lekerekített magastartomány és minimálisan magasabb lemezzaj nem rontják számottevően az élvezeti értéket.

pro ject debut iii record master walnut

A Pro-Ject csomagja kitűnő és kedvezően árazott „instant” megoldást kínál a lemezgyűjteménnyel rendelkező zenebarátok részére. A futómű egészen biztosan kiszolgálna jobb hangszedőt is, de akkor még mindig ott a kérdés, vajon a beépített phono korlátait mikor érjük el. Ezt nehéz megmondani, de nincs is sok értelme. Aki maga szeretné megépíteni a lemezjátszóját, az megvásárolhatja részegységenként is. A „RecordMaster” összeállítás viszont úgy jó, ahogy van, kiegyensúlyozott hangzással, szép külsővel és a lemezeink digitalizálásának lehetőségével kitűnő vétel!

Ár: 119.900,- Ft (dió furnér változatban 149.900,-Ft)
Forgalmazó: Inter Audio
www.audiocentrum.hu
Tel.:36-1/468-2176