Utolsókból lesznek az elsők. Ez lehetett volna a mottó a North Star Design csúcs konverterének, a Supremo-nak a tesztjén. Tudni illik, ahogy már ott is említettem, előbb volt szerencsém a legkisebb DAC-jukat, az Intenso-t tesztelni, mint a zászlóshajót. A megjelenési sorrend mégis változott. A gyártó és a hazai forgalmazó kérésére közöltük előbb a Supremoval szerzett tapasztalatinkat. Egy (összehasonlító) tesztnél mindig érdekes kérdés, hogy mikor nagyobb a kontraszt (ha van egyáltalán) két termék között: ha a gyengébb után jön a jobb, vagy fordítva?
Azonban most mégsem egy klasszikus összehasonlító teszt következik. Óhatatlanul ki kell térnem majd a különbségekre, de az Intenso egy önálló típus, kettejük között pedig ott van az Impulso és az Excelsio. Igényes csomagolásban érkezett ez a készülék is, a dupla dobozolást ugyanúgy megkapta, mint (gondolom) az összes NSD készülék. Kézbe fogva kompaktabb mérete az, ami szembeötlik, a hullámosított előlap a márka védjegye. Egyszerű, letisztult készülékről van szó, az előlapon válthatunk a bemenetek között, a kék LED-ekkel operáló kijelző az aktuális mintavételezést mutatja. Bemenetekkel bőségesen el vagyunk látva, hiszen a két koaxális mellett három optikai és egy USB csatlakozó is a rendelkezésünkre áll. Az Intenso táplálását is hagyományos IEC csatlakozón keresztül oldhatjuk meg, amelyet külön kapcsolóval áramtalaníthatunk. Jó hír, hogy az Intenso megörökölte a csúcs Supremo digitális szekcióját, így PCM jelet 24bit/384kHz-ig, DSD szignált pedig egészen 256x-ig (11.2MHz) meg tud szólaltatni. 
Az analóg kimeneti fokozatot egy alacsony zajú, National Semiconductor LME49860 áramkör működteti, a konverziót pedig egy ESS Sabre ES9016-os chip végzi, a minél alacsonyabb jitter-ért pedig egy dedikált DPLL (Digital phase-locked loops) felel. Míg a nagyobb testvérek különböző, kapcsolható DSD szűrőket is kaptak, addig az Intenso csak a PCM adatfolyamokat tudja befolyásolni ezekkel. Az USB kommunikációt egy Texas ISO7640 áramkör végzi, aszinkron módban, támogatja az integer és a gapless (szünetmentes) visszajátszást is, meghajtóprogram csak Windows operációs rendszerekhez kell, de ezt a gyártó biztosítja. Az USB teljesen DSD kompatibilis, így egyaránt lejátssza az x64, az x128 és az x256-os mintavételezésű hanganyagokat is. A meghallgatásokat Foobarral végeztem, a gyártó útmutatásai alapján (Foobar 1.3.1, foo_input_sacd plugin 0.7.1, Windows 8, Intenso driver 1.0.3.140, Fidelizer 5.0).
A „Barry Harris Trio" egyik finom koncertlemezével kezdek, jófajta dzsessz muzsikával. Szokásomhoz híven pécézek ki egyetlen számot sem, hagyom, hogy leforogjon az album (milyen jó, hogy megtartottuk ezt az analógból jött kifejezést itt is, igaz?). Elsőre meglep a részletek előadásával. Nem takargatja az eseményeket, hanem precízen tolmácsolja azokat. Szép teret is rajzol, széltében és hosszában is fog a ceruzája. Plasztikusan, tisztán, helyes tonalitással szól a koncert, a dobszóló feszes és erőteljes. A fúvós kellően ércelődik, de nekem egy kicsit túlságosan németes az előadás. Egy olasztól, kérdezhetnénk? Igen. Hogy fokozzam a tempót, de azért hellyel-közzel a műfajnál maradjak, Quincy Jones egyik albumát, a Big Band Bossa Novát indítottam el. „A Soul Bossa Nova" nagy elánnal indul, lelkesen, nagy tüdővel. Jól definiált a színpadkép, ismételten megállapítom, hogy remek a készülék nyújtotta térérzet. A felbontást sem spórolja el, nálam ez mindenképpen előny. Tiszta és precíz hangú jószág ez az Intenso, lássuk, mit szól, ha intimebb hangulatot kell varázsolni! Ehhez nagy-nagy kedvencemet, Eddy Louiss és Michel Petrucciani közös koncertlemezét, a „Conférence de Presse" hívom segítségül. Rájuk már többször is hivatkoztam, hiszen e két zenész zseniális anyagot tett le az asztalra ezzel a dupla klubkoncert lemezzel. Nem könnyű, forrásoldalról sem visszaadni ezt, hiszen Louiss és Petrucciani között valóságos szimbiózis létezett, zenéjüket sorozatos improvizációs betétek sokasága szövi át. Tisztességes munka az Intenso, de kicsit túl precíz, mintha lámpaláza lenne. Pont, mint amikor Eddynek franciául kell megszólalnia két szám között, köszöntve zenésztársát, egyben bókot dobva a francia közönségnek. Mert amit csinál, az tulajdonképpen rendben van, de kissé merev, nem oldódok fel teljesen a muzsikájukban. Pedig megvan minden, amit szeretek: jó a felbontása, levegős az előadás, a hangszerhangokban sincs kivetnivaló. 
A nagytesó és a kistesó közti áthallást Mark Knopfler hozza, a „The Ragpicker's Dream" című albummal. A „Why Aye Man" a Supremo-n teltebben, dinamikusabban szólt, míg az Intenso kicsit elspórolta e két paramétert, de aki nem hallotta az olaszok csúcsmodelljét, annak fel sem fog tűnni. Bár az kétségtelen, hogy a Supremo minden tekintetben jobb készülék, az a bizonyos zeneiség azért, ha marginálisan is, de az Intenso-ban is jelen van. Az érzelmekre kevésbé tud hatással lenni, inkább a szárazabb, precíz vonalat követi. Ha önmagában nézem, levegős, szép teret rajzoló és tiszta hangú az Intenso, a gitárt különösen plasztikusan helyezi a hangsugárzóra, a basszus telt és erős. Metallica következik, a „King Nothing", a Load című albumról: erőteljes és robbanékony az olasz, a halk részeken is hordoz magában elég dinamikát, és amikor megérkezik a teljesen kivezérelt jel, akkorát robban, mint egy atombomba. Utolsóként, természetesen kipróbáltam DSD felvételeken is, hiszen az összes North Star Design konverter DSD kompatibilis. Azonban önmagában a DSD, nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb, mint a PCM jel. Ez teljes egészében felvétel függő, lehet 16 biten is első osztályú anyagot készíteni. Örvendetes, hogy a belépő Intenso is megbirkózik az ilyen kódolású felvételekkel. Klasszikus zenén tettem próbára, a Trondheim Solistene „Divertimenti" című albumának első száma, a „Britten Simple Symphony, Op 4: I. Boisterous Bourree" szól: egyből belecsapnak a lecsóba a vonósok, hiszen Britten vonóskarra írta ezt a művét. És hogy micsoda energiákat képes megmozgatni egy húros hangszer, arra nagyszerű példa ez a mű. Az Intenso pedig jó karmester, összefogja a hangokat, a zenekart, helyenként érzelmes, máskor inkább katonásan pattogós. Folyékonyan, az átmeneteket jól kezelve vezényli le a számot. A DSD esetenként pont ilyen, már ha jó a felvétel is: folyékony, tele élettel, kevésbé digitális ízű, van benne fantázia.
A North Star Design jól keveri a lapokat, nem úgy készítette el az Intenso-t, hogy lebutította a nagyobb modelljeit. Sok gyártó él ezzel a lehetőséggel, szerintem ez nem jó stratégia. Az Intenso alanyi jogon is egy jó készülék, az gyártó palettáján pedig az előrelépés nem pusztán szoftveres kapcsoló, mint sok autógyárnál. Van mögötte valós teljesítmény, ha ebben az árkategóriában keresünk konvertert, adhatunk neki egy esélyt a bizonyításra.
Forgalmazó: Akusztika
