Alig négy hónapnak kellett csak eltelnie, hogy megérkezzen hozzánk a Hegel új, hálózatos erősítőcsaládjának új tagja, a H120. A csatornánként 75W teljesítményt leadó készülék a három éve debütált Hegel „Röst” technológiájára épül. A Röst volt az első olyan sztereó Hegel erősítő, amelybe a norvég gyártó hálózatos technológiát pakolt, amellyel egy komplett, otthoni szórakoztatóközpont jöhetett létre, csak egy pár hangsugárzót kellett hozzá csatlakoztatni.
Az AirPlay és a UpnP/DLNA tecnológiát (benne a Spotify Connect) meghagyták a H120-as típusban is, de kiegészítették egy USB DAC-al, és már Roon végpontként is használhatjuk, amint megérkezik rá az ígért frissítés. A készülék ugyanúgy magán viseli a klasszikus Hegel formatervezés nyomait, mint elődei, amelyek viszont a hagyományos, letisztult skandináv formajegyek mentén készültek. Az ívelt vonalú, vastag alumíniumból húzott előlap látványa kellemes a szemnek, tapintása pedig a kéznek, a formát csak a két forgatható gomb töri meg, azaz dehogy töri, pont hogy harmóniába hozza a szélektől egyenlő távolságra helyezéssel. Középre egy OLED kijelző simul, amelyen keresztül kommunikál velünk az erősítő. A hátsó fertályt akár mozgalmasabbnak is mondhatnám, a látványt az érdekesen elhelyezett hangsugárzó terminálok uralják. Balra tőlük 2 pár analóg RCA bemenetet, egy pár szimmetrikus bemenetet, és egy pár változtatható jelszintű RCA kimenetet találunk. Jobb oldalon kaptak helyet a digitális bejáratok, úgymint koax, 3 optika, egy USB-A és egy LAN. Sajnos nem jellemző az északi gyártókra, hogy termékeikről bőséges specifikációt közöljenek, így sok esetben marad a találgatás vagy a logikus következtetés. Az USB és a hálózati bejárat digitális feldolgozó egysége szerintem valamelyik Hegel DAC-ból érkezett (vagyis onnan szivárgott tovább a H190-be, ahonnét viszont ide érkezett) és feltételezhetően a japán AKM chipek egyikét használja, külön toroid transzformátorral táplálva az analóg/digitális kört. Az erősítő műszaki adatait böngészve feltűnik a nagyon széles frekvenciamenet: 5 Hz-től 100 kHz-ig tart, maga az adat a régi japán erősítőket idézi, a jel zaj arány pedig szintén impozáns: minimum 100 dB! A csatornák közötti áthallás -100 dB-es értéke előrevetíti, hogy a H120 bizony nagyon alacsony zajjal dolgozhat, pedig a torzítási értéknél látunk már jóval alacsonyabb számot is (Hol is? Ja, igen, megint a 80’-as, 90’-es évek japán erősítőinél): >0,01%. (@ 50 W/8 Ω/1 kHz) Ami még igencsak megragadta a fantáziámat, az a csillapítási tényezője (aka damping factor), ami <2000. Ezért a hatalmas számért a H120 kapcsolástechnikája felel, az ún. SoundEngine névre keresztelt megoldás. A végerősítőt egy hatalmas, szintén toroid transzformátor táplálja, a SoundEngine a gyártó saját fejlesztésű, negatív visszacsatolás nélkül működő és a magas frekvenciás torzításokat hatékonyan megszüntető áramköre. A gyártó szerint a műsorforrás eredeti jele hosszú utat tesz meg, mire a hangsugárzókon keresztül a fülünkig ér, közben pedig a jel különféle torzulásokon megy át. Az alkalmazott és szabadalmaztatott kapcsolás ezeket a disszonáns elemeket minimalizálja, szűri, a gyártó ígérete szerint megtartva a forrás dinamikai arányait és felbontását. Különösen a keresztezési torzítások kiküszöbölésében jeleskedik a SoundEngine, amit ugyan mérésekkel nem, de a fülemmel meg tudok erősíteni.
A meghallgatáshoz ez alkalommal csak egy pár hangsugárzót kötöttem a Hegelre, mint a teszthez elengedethetetlenül szükséges dolgot, a forráskészülék maga volt az erősítő, ehhez csak a routerhez kellett csatlakoztatnom. A vezérléshez a Bubble UpnP fizetős változatát használtam, amely azonnal észlelte a Hegelt, mint upnp lejátszót. Kezdésnek finom jazz muzsikát indítottam, Art Pepper „Modern Art” albumát, NAS-ról. Azt mindenképpen meg szeretném jegyezni, hogy ez az első Hegel erősítő, amit alkalmam nyílt saját rendszerben meghallgatni, korábban csak a DAC-jaikkal kötöttem közelebbi ismeretséget. Rögtön meglepett az a csend, ami meghatározta később a hangjáról alkotott véleményemet. A csendet ebben a műfajban, amit hifizésnek hívunk, leginkább a zaj hiányaként tudnám meghatározni. Talán a zajtalansága segített hogy az élénk, neutrális hangzásvilág legyen a meghatározó alapkaraktere. Írhatnám azt is, hogy felbontásra hegyezték ki, de ez nem lenne igaz. Csupán az történik, hogy semmi nem nyomja el a felvételeken megjelenő hangokat, megmutat mindent, amit rögzítettek. Elismerem, ezek a dolgok, így, együtt, sokaknak már túl steril lenne, esetleg „zeneietlen”, én mégsem gondolom ezt. Pepper zenéjén a szaxofon cseppet sem fémes, nem bánt, a felrakódások nem zavarják az élvezetet. A dob rettenetesen feszes, pontos, ha jobban fülelek, a „What Is This Thing Called Love?” szám alatt meghallom milyen vastag a hártya a dobon, vagy éppen hogy mennyire kopott az ütő. A magas csillapítási tényező biztosan rányomja bélyegét a hangra, az amerikai stúdiómonitor sem a legjobb párosítás ehhez az erősítőhöz, ennek ellenére élvezem, amit hallok.
Meg is jött a kedvem valami pörgősebb zenéhez, legyen ez mos a Judas Priest „Fire Power” albuma. Bevallom, sokkal jobban tetszik ezen a műfajon, előjött belőle valami brutális fenevad, mintha felszívta volna magát. A hangsugárzóim nagyon bírják a terhelést, a H120 pedig tudja táplálni, nagy hangerőn is stabil marad, zavarodottságnak nyoma sincsen, pedig a kutyák húzzák a láncot, szakítanák, ha tudnák. A hallottak után biztos voltam benne, hogy elektronikus zenén sem vall majd szégyent, ezért került elő az Ancestral Voices „Night of Visions” című lemeze. Sötét és mély tónusok határozzák meg az albumot, a kis Hegel pedig akkurátusan meg is szólaltat mindent, képes atmoszférát teremteni, ebbe pedig beletartozik a térhatás megjelenítése is. A tisztán elektronikus úton komponált zenében jobban megvan a lehetőség, hogy csak azok a hangok jelenjenek meg, amiket a szerző létre kívánt hozni. Talán emiatt is, de a zajtalansága itt még hatványozottabban érvényesül, mondhatni, ez a specialitása az alkalmazott kapcsolásnak. A Hegel H120 rendelkezik fejhallgató csatlakoztatási lehetőséggel is, amit ki is próbáltam. Kicsit tartottam tőle, hogy a 600 Ohmos Beyerdynamic füles sok lesz ebben a felállásban. Nem a meghajthatóságra gondolok, hanem inkább arra, hogy a hasonló hangkarakterek felerősíthetik egymást. A gyanúm részben be is igazolódott. A félig nyitott DT880-assal nagyon jó térhatást lehet elérni, ha ebben partner az erősítés. Ez maradéktalanul sikerült is, sokkal jobban, mint a hangsugárzóknál, a teszthez használt felvétel maradt korábbi számítógépzene. A végtelenül pontos, neutrális megszólalás itt is hallható volt, ellenben a sziszegős magas hangokról ismert Beyer a felső regiszterekben nem volt az ideális párja a Hegelnek. Hajtási gondok nem adódtak, az alsó frekvenciák kontrolláltan és telten szólaltak meg és a középtartomány is élvezhető volt, nagy hangerőn is egységes maradt a megszólalás. Azért én mindenképpen valamilyen melegebb hangú fejhallgatót javasolnék hozzá, mondjuk egy Gradót.
Ajánlás
A Hegel H120-as erősítő alapvetően elnyerte a tetszésemet, amit csinál, azt nagyon jól csinálja, zajtalansága példamutató a kategóriájában, hangképe egységes, semleges, ereje érzéketlenebb hangsugárzókhoz is elegendő, én személy szerint valamilyen puhább, melegebb hangzásvilágú hangsugárzót javasolnák hozzá és akkor lubickolhatunk az általa tolmácsolt zenében.
Audio Centrum
Tel: 1/468-2176
www.audiocentrum.hu
