A hangszedőiről és fejhallgatóiról ismert audiofil gyártó, a Grado is új hazai képviselethez költözött. Az óriási fejhallgató választékot felvonultató Invitone Kft. termékeiből rendszeresen szemezgetünk, nem lesz ez másképp a Grado termékeivel sem, indításképpen mindjárt itt az SR80e.
A nagy múltra visszatekintő amerikai cég tavaly ünnepelte hatvanadik évfordulóját. Az audiofil közönségnek nem kell bemutatni őket, a nagyközönség viszont nem, vagy csak hírből ismeri őket. A Grado még ma is kézzel készíti termékeit, azok így kisebb példányszámban készülnek, és megmaradnak az értő közönség számára, akiknek a hangminőség a legfontosabb.
Az SR80e nem a legolcsóbb árkategória gyermeke, a „Prestige” szériába tartozó füles pontosan ötvenezer forintba kerül jelenleg, és ebben az árban hatalmas a felhozatal, nem árt, ha a termék egyedi, más, mint a többi. A Grado pedig nem tucat termék, összetéveszthetetlen bármely más gyártó termékével, ugyanakkor érdekes kettősség jellemzi. Először nézzük a külső megjelenését.
Sok-sok fekete műanyag felhasználásával készült, mintha visszamennénk az időben 30-40 évet. Nem sokat foglalkoztak a kidolgozással, nagyon lelkesedni sem tudok érte. Én értem, hogy meg kell őrizni a legendás ősök kinézetét, de ez már sok más cégnek sikerült úgy, hogy közben alkalmazkodtak a kor követelményeihez, mind az anyagok, mind a megmunkálás tekintetében. No, a Grado az nem.
A műanyag házba bújtatott új driver hátoldala nyitott, a fül felől hatalmas fekete szivacs borítja. A fülkagylókból kiálló fém rúdon tud elcsúszni a fejpánt két végidoma, ezzel igazíthatjuk fejünk méretéhez a szerkezetet. A 3D elmozdulást sem gondolták túl, a rúd elforgatásával tökéletes pozícióba hozhatók a kagylók. A rugalmas acél pánt műbőr burkolata sem próbál másnak mutatkozni, mint ami valójában, egyszerű, célszerű, de szépnek nem mondható. Kábelezése szokatlanul vastag, olyannyira, hogy csomózódni biztos nem fog, ellenben a csomómentesnek mondott, ugyanakkor rendszeresen összegabalyodó high-tech szilikon csodákkal. Cserében úgy néz ki, mintha egy sztetoszkóp lógna a nyakunkban, erre még rá is erősítettek a jobb és bal kagylótól érkező vezetékek összekötő idomával. Hihetetlen. A drót végén aranyozott 3,5-es dugó lóg, s tartozék 6,3-as átalakítót is kapunk tartozékként hozzá.

A véleményünk azonnal megváltozik, amint a fülünkre helyezzük. Más dimenzióba kerül a kényelem fogalma, mert az SR80e alig érezhetően pihen fülünkön, minimális a fejpánt által kifejtett nyomás, de ahhoz pont elég, hogy stabilan a helyén maradjon. A nagy szivacsok ugyan nem túl puhák – emiatt valószínű tartósabbak is – de kifogástalanul illeszkednek. A nyitott konstrukció előnye, hogy nincs dugulás érzés, hallom a környezetem hangjait is, cserébe ők is részesei valamelyest a hangélménynek. Igen. A Grado valóban élményt nyújt az első pillanattól fogva, olyan természetességgel és könnyedséggel szólal meg, hogy azonnal elfelejtem a nekem nem tetsző látványt. A megszólalás koherens, minden hang a helyén, s mindig csak olyan mennyiségben, ahogy az egészséges. Szellős, levegős és könnyed, kiváló dinamikával és lágy felső tartománnyal. A hangszerek szépen megférnek egymás mellett, egyik sem lóg ki a sorból, nincs feltűnősködés. Nem rajzol irreális képet, a hangszerek teste és ereje egészen valószerű. És csak árad a zene, mindegy milyen műfaj, vagy mennyire jól sikerült a felvétel, öröm hallgatni.
Lehet persze „hibát” is találni. Ha szigorúan az árkategóriájában értékelem, volt már olyan modell, ami erősebb basszust, netán tisztább magas tartományt jelenített meg, s közülük néhány hasonlóan jó összbenyomást keltett. A zeneiség, természetesség tekintetében nagyon magasra helyezi azt a képzeletbeli lécet, legerősebb „fegyvere” a telje figyelemelterelés. Beszippant, kikapcsol, elvarázsol. Ennél többet lehet kívánni?
Ha szeretnél egy „kortalan”, igazi audiofil fülest jó áron, Grado SR80e neked készült. Szerény kinézettel álcázza hatalmas adag muzikalitását, amit ezen az áron csak nagyon kevés modell kínál. Valamit, valamiért. Ha 50 ezerből zeneileg a lehető legtöbbet akarod kihozni, az egyik tippem a Grado SR80e.
Műszaki adatok:
Driver: Dinamikus
Kialakítás: Nyitott
Frekvencia-átvitel: 20 - 20,000 Hz
SPL 1mW: 99.8 dB
Névleges impedancia: 32 Ohm
Ár: 49.990 Ft
Forgalmazó: Invitone Kft.
www.fejhallgatoplaza.hu