A fülhallgatók világa zárt világ, a szó átvitt értelmében is. Teljesen máshogy kell nekifogni egy ilyen meghallgatásához, mint mondjuk egy monitor hangsugárzóéhoz. Máshogy is kell megítélni, és bizony a rendszerek közötti ugrálás nem mindig megy könnyen, az át (meg)szokáshoz idő kell. Én egy hetet tudtam biztosítani az RS 220-nak, hogy megmutassa magát, bemutatkozzon, számba vegyem erényeit, gyengeségeit. Nagy előnye egy fejhallgató tesztjének, hogy bármikor sort lehet rá keríteni, akár éjszaka is, a család zavarása nélkül. A típus adu ásza kétségtelenül a vezeték nélküli összeköttetés. Maga a technológia nem új, régóta próbálkoznak a gyártók, hogy elszakadjanak a vezetékektől, váltakozó sikerrel. Korunk csúcs fülesei még mindig a forráskészülékekhez láncolnak minket, de a Sennheiser megpróbált olyan kompromisszumot kötni, amely vállalható a gyártónak, igényes zenebarátnak egyaránt.
A kábel nélküli hangtovábbításban élenjáró Sennheiser 1993-ban mutatta be az első ilyen modelljét, az akkor még infravörös kapcsolaton működő IS 850-et. A PCM adatátvitel használó szerkezet hátránya volt, hogy az adó és vevőkészüléknek folyamatosan kapcsolatban kellett lennie, a rálátás egymásra elengedhetetlen volt a működéshez. Az IS 850 klasszikus zenére is remekül használható volt. 1995-ben aztán megalkották az első igazán vezeték nélküli fejhallgatót, amely már rádióhullámokkal működött és akár a szomszéd szobában is használni lehetett, az adótól távolabb. 2008-ig kellett várni arra, hogy minőségi ugrás történjen: addig valamilyen tömörítési algoritmus segítségével vitték át a hangot, amely minőségromlással járt együtt. Az MX V1 típusú fejhallgató használt először tömörítetlen átvitelt, de az „audiófülek" még mindig nyavalyogtak. Az RS 220-al a Sennheiser egyértelműen őket célozta meg, lássuk, sikerült e a kegyeikbe férkőzni! Csak röviden az alkalmazott átvitelről: a 2.4 GHz-es sávban dolgozó RS 220 DSSS (Direct Sequence Spread Spectrum) jeltovábbítást használ, amely teljesen zajmentes. 22 MHz-es sávokra bontja a jelet, egy egy csomagot többször is elküld, hogy interferencia, vagy bármilyen zavaró körülmény esetén se vesszenek el csomagok, így biztosított a redundancia és a kifogástalan hangminőség. A nagy dobozba csomagolt fejhallgató hatalmas darab, de kézbefogva a fejünkre illeszthető részét (mert két részből áll) érezhetjük, hogy nem egy nehézsúlyú darabról van szó, mindössze 340 g-ot nyom. Fejre illesztve kényelmes a viselet, puha a pánt bőrözése és a fülre is jól fekszik fel. A külvilág zajai eltompulnak, de azért nem érezzük magunkat nagyon magányosan. Ugyanez elmondható a kívülállókról: ha odapörkölünk neki, ők is részesülhetnek a muzsikából. 
A fejhallgató egyik kagylóján találjuk a bekapcsoló gombot, a forrásválasztót, a másikon a hangerőt és a balance-ot szabályozhatjuk. Külön öröm, hogy az energiaellátásról nem beépített, hanem cserélhető akkumulátor gondoskodik (2 db AAA) amelyeket az állványára (amely egyben az adó is) helyezve tölthetünk. A csomagban ott lapul egy tápegység, egy aranyozott csatlakozójú RCA kábel és egy 3.5-ös jack/RCA átalakító is. Az igazi érdekesség azonban az adó részben keresendő. Itt található a rendszer lelke, lent, a talapzaton pedig számtalan ki és bemenet várja a kábeleket. Egy pár analóg bemenet, egy pár analóg kimenet, egy-egy SPDIF (RCA)be és kimenet, valamint szintén egy pár Toslink (optikai) ki és bemenet fogadja a forrásokat, vagy éppen engedi át magán a műsorfolyamot. Akkor is, ha a dokkoló ki van kapcsolva. Ha már dokkoló: az előlapon választhatjuk ki, melyik bemenetet használjuk és visszatérve a hátsó felére, találunk itt egy párosító gombot (hogy megtalálja egymást az adó és a vevő) valamint egy jelszintet állító potmétert. Ha közel tartózkodunk a dokkolóhoz, érdemes lecsavarni, ha távolabb megyünk, tekerjük fel. Elméleti hatótávolsága lakáson belül 30, míg nyílt területen akár 100 m is lehet!
A meghallgatás
Az RS 220 igazi mindenes, köthetjük televízióra, DVD lejátszóra, rádióra, vagy valamelyik hifi komponensünkre is. Én sorra vettem mindent az együtt töltött egy hét alatt, persze a legtöbbet azért zenét hallgattam. Filmet nézni egy élmény volt vele, a 40 mm-es driverek nem viccelnek, amikor arról van szó, hogy Swarcinak fel kell robbantania valamit. Meg amúgy is, tiszta, érthető párbeszédek, andalító az aláfestő zene amikor kell, mozizásra ideális. De éreztem, hogy ennél jóval több van benne... Kezdésnek a mellé csomagolt alapkábellel kötöttem be mindjárt a DAC analóg kimenetére, egy fárasztó nap után. A Foobar-ba betöltöttem a Guns n' Roses „Use your Illusion" albumát, az elsőt. Régen hallgattam már, akkor sem nagy hangerővel, szóval itt az ideje egy kis zúzásnak. Rögvest ki is ment az álom a szememből, a „Dead Horse" felébresztett, de rendesen. A füles nem küszködött egy kicsit sem a megszólaltatással, zúzós riffek, pontos és feszes mélyek, tépett gitár, kitűnő volt a tolmácsolás. Ott is ragadtam ültő helyemben, végigtoltam vele mind a két albumot. Még aznap éjjel eldöntöttem, hogy másnap Dire Straits lesz műsoron, a duplalemezes Alchemy. Igen, már megint. Ez egy kimagaslóan jól sikerült koncertalbum, másfél óra tömör gyönyör, nem mellesleg elsőrangú hangmérnöki munka, teszteléshez keresve sem találni jobbat. Hát, kérem szépen, aznap este nálam volt vendégségben Mark és bandája. Közel már jártak hozzám a többi fülessel, de ide, a zenehallgató szobába még nem cuccoztak be soha. A nappaliban, előszobában már jártak többször is, de most, most valami elemi erővel törtek be hozzám, hatalmas színpaddal, kinyílt térrel. Helyén volt minden hangszer és hang, a közönség pedig élőbb volt, mint valaha. Dire Straits koncerten voltam! Ezt az albumot meghallgattam még egyszer, de erről majd később megemlékezem. Most jöjjön valami mai, a fiatal és pimasz Passenger a kis dolgaival. (All the little Things). Nem flac, csak 320-as mp3. Az RS 220-on nem hallani hogy tömörítve lenne, tiszta, precíz és nyílt a megszólalás, az irány csak a szám címében rossz (The Wrong Direction), nagyon is jó úton jár a Sennheiser. Az „I hate" című számot magamban éneklem (könnyű nekem, mert a telefonon, amivel a Foobart irányítom, a dalok szövege a megfelelő időben tűnik fel). Érik a meglepetés? Hogy fokozzam a hangulatot, kicserélem a gyári kanócot másfél pár „komoly" kábelre. Egy pár megy a DAC analóg kijáratára, egy fél pár pedig az SPDIF-be, onnan a dokkolóba. Oscar tudta hogy lesz változás, csak nem sejtette. Én sem. Mindenből többet kaptam a cserével, felbontásban, sávszélekben, lecsengésben. Nem tartottam túlzásnak a plusz kábelezést, egyben erősen javaslom minden leendő (és jelenlegi) RS 220-as tulajdonosnak, hogy ha eddig nem tette meg, legalább próbálja ki mennyit hoz a jó összekötő. Nem lesz nehéz feljebb lépni a gyári kábelről!
A dokkolón található digitális bejárat azóta birizgálta a fantáziámat, hogy megláttam, van ilyen is. Mindenképpen tenni akartam vele egy próbát. Ebben nagy segítségemre volt, hogy a fülesről, szaladgálás nélkül váltogathatok a dokkoló bemenetei között. Tehát másfél pár IC bekötve, tegyük fel újra az Alchemyt. Szem becsuk, indulhat a móka. Analógon kezdtem a hallgatózást, aztán váltottam a digitális kijáratra. Bár ne tettem volna. Na, nem azért mert rossz volt, hanem 
épp ellenkezőleg. Nem tudom mit varázsoltak a Sennheisernél, miféle DAC-ot szereltek az RS 220-ba, de leiskolázta az asztali DAC-om hangját, a macska rúgja meg! Pont olyan volt a változás, mint az előbb, az összekötő cserénél. Először arra gyanakodtam, hogy a coax-on magasabb jelet kap a füles, ezért érzem jobbnak a hangot (az analóg kijáraton csak 1.3v a jelfeszültség), de nem. Dinamikusabb, tisztább a megszólalás, kapcsolgatva a két kijárat között az analóg vérszegényebb, laposabb és fakóbb. Pedig amíg nem próbáltam a digitet, milyen jó is volt! Ki kellett próbálnom mással is, feltettem hát az utolsó Pink Floyd stúdióalbumot, a „The division Bell"-t. Gilmour zseniális és feledhetetlen gitárjátékkal ajándékozott meg minket a „Marooned" című számban. Ezt kifogástalanul tolmácsolta nekem a fejhallgató. Nagyon tiszta, élő a játéka, kiegyenlített a hangkép, nem húz sehova. „Take it Back"! Ez a szám is jobban szól (sajnos, mondja a DAC-om) az SPDIF csatlakozón, ami nem baj, sőt... Nagyon jól összelőtték ezt a dolgot, élvezzük hát! Brad Mehldau-val folytattam, nagy kedvencem ő is, legyen egy kis kortárs jazz is műsoron. „The art of the Trio, Vol.3", River Man. Érdekes, itt tompultak a kontrasztok a két kijárat között, talán azért, mert ez a műfaj kevésbé fekszik tesztalanyomnak. Nincs komoly baj, de a zongora élhetne picit jobban is, kissé műanyagos a hangja, ellenben a dob úgy szólal meg ahogy kell, vállalható a produkció. Próbáljuk ki a „Jazz at the Pawnshop"-ot, a Limehouse Blues-al vajon citromba harap a füles? Remek a klubhangulat, oldott, mint a nyelvünk két feles után. Van is ok a jó hangulatra, mert az rögvest kiderül, hogy az RS 220 felbontása és térábrázolása nagyon jó, megannyi apró részlet tűnik fel, amit a „nagy" rendszerem nem ad ennyire aprólékosan vissza. Utolsóként meghallgattam még Paul Simon „Graceland" című lemezét (újrakevert kiadás), szintén remek hangmérnöki munkával, kellemes, hangulatos album. A nyitódal, a „The Boy in the Bubble" dinamikus, pörgős dobjaival elvarázsol, az egész lemez varázslatos (nem kis szerepe van ebben annak a több mint 53 zenésznek, akik közreműködtek!), amit kitűnően ad vissza a füles.
Már írnám a végső verdiktet, de még nem lehet, mert vissza van két műsorforrás. Két olyan, amelyet eddig még nem hallgattam fülhallgatóval. Sok reményt nem fűztem hozzájuk, de mindjárt kellemes meglepetés ért. Oldie tuner, direktbe kötve (erősítő nélkül) a dokkolóba. Éppen a Keszthelyi Kamarazenei fesztiválról volt közvetítés, és bizony ott ragadtam a fotelben, annyira élő, transzparens volt a muzsika! Gondoltam egy merészet és bekötöttem az RS 220-at az analóg láncomba, pontosabban a lemezjátszó erősítőbe. Úgysem hallgattam még hanglemezt fejhallgatóval. Hát majdnem leestem a székről meglepetésemben. Az „Industrial Disease" (Dire Straits, Love over Gold, Vertigo LP) valami olyan elemi erővel szólalt meg a Sennheiserből, amit eddig soha nem tapasztaltam fülhallgató teszteknél! Fülemig ért a szám, ilyen hangot digitális forrás nem nagyon tud produkálni. Annyira élő és természetes volt amit hallottam, hogy bántam, miért nem próbálkoztam meg korábban ezzel. De tudom is a választ: nem volt kedvem a zsinórokkal bajlódni, meg a lemezjátszó mellett ácsorogni. Azt is hozzátenném, hogy az analóg láncom többszörösébe került a digitálisnak, a hanglemez pedig zajmentes volt. Nem volt menekvés, sorra kerültek fel a fekete korongok a lejátszóra: „István, a király" (pont aktuális volt), Coltrain, „Blue Train", Lou Reed, „Mistral", stb. LP-t hallgattam azután csak vele, a lakás minden pontján. Rántotta készítés közben, a fürdőszobában, sőt, még porszívózás közben is. Ilyet sem lehet egy vezetékes fülessel tenni, nem igaz? A gyártó 30 m-es elméleti, maximális hatótávolságot ad meg, én a lakásban gond nélkül használtam, mind a két szinten, úgy, hogy egy 40 cm-es vasbeton födém választotta el a két szintet. A 30 m-t így közelítve már szakadozott az összeköttetés, de a 20-25 m-es távolság semmi gondot nem okozott! A dokkolóval azonos szinten (emeleten) pedig röccenés nélkül vette az adást.
Egy dolgot sajnálok csak, hogy vissza kell adnom, de örülök, hogy itt járt, mert nagyszerű élményekkel gazdagított a legdrágább vezeték nélküli füles a piacon. Két észrevételem azért lenne, így a végén: kár, hogy nem használtak fel prémiumosabb anyagot a fejhallgatónál: fémet mondjuk. Ez többek között azért lehet, nehogy megemelkedjen a tömege, de talán azért is, mert akkor kevesebb okosság jutott volna a belsejébe. A másik: ez egy nyitott füles, nem zárja ki teljesen a külvilágot, ezért a nyugalmas, csendes helység javasolt, már csak azért is, hogy mi sem zavarjunk másokat: kifelé is hangos, ha feltekerjük! Ajánlom mindenkinek, aki eddig ódzkodott a technológiától: nem kell feltétlenül ragaszkodni a vezetékekhez, azt a szabadságot, amit az RS 220 ad, bőven kárpótolja az a kevés veszteség, amibe a kábel elhagyása kerül. Nem állítom hogy ez egy HD800, de a HD600 szintjét egészen biztosan hozza! Ja, és lehet LP-t hallgatni fogmosás közben is! ;)
Forgalmazó: Audio Partner Kft
Frekvencia átvitel: 16 Hz - 22 kHz
Jel/zaj viszony: 90 dB
Maximális hangnyomás: 106 dB
Működési frekvenciasáv: 2400 - 2483 MHz
Üzemidő: 6-8 óra
Tömeg: 329 g (fejhallgató)
