A jelenleg még csak három tagból álló új Chora sorozatban a kettő álló modell mellett egyetlen állványos hangsugárzó található, amely természetesen ugyanúgy a múltkor bemutatott Chora 816 álló típusban megismert technológiákkal és alkatelemekkel készül.
Örvendetes módon a Focal összes többi hi-fi hangsugárzójához hasonlóan még a belépő kategóriájú Chora sorozat tagjainak kabinetjeit és meghajtóit is Franciaországban tervezik és gyártják. A hangsugárzók dobozai a Focal Saint-Etienne-i központjától nagyjából kétórányi távolságra lévő burgundiai Bourbon-Lancy nevű kisvárosban készülnek a jórész helybelieket alkalmazó üzemben, ráadásként pedig túlnyomó részben kézi munkával. A Focal még 2007-ben a gyártókapacitásának akkori bővítése céljából vásárolta meg az üzemet, amely már régóta működött és korábban is a városka legnagyobb munkaadója volt. A kabinetekhez hasonlóan a Focal hangsugárzókban lévő különféle hangszórók is házon belül készülnek a Saint-Etienne-i főhadiszálláson, ami kétségkívül nagyobb rugalmasságot biztosít, továbbá megkönnyíti és egyszerűbbé teszi a különböző alkatelemek és részegységek pontos összehangolását is.
A 43 cm magas állványos/könyvespolc hangsugárzó társaihoz hasonlóan háromféle színváltozatban elérhető, melyekhez különféle színű fényes előlapok párosulnak. A klasszikus fekete dobozhoz fekete előlap jár, a sötétebb fához szürke, míg a világosabbhoz drapp színű, amit legutóbb a valóságban is láttam a Denon márkaboltban és nekem speciel nagyon tetszett. Az ízléses megjelenésű hangsugárzók kedvező árpontját leginkább a szögletes sarkok és a faimitáció doboz bevonatok jelzik, az összhatás azonban nagyon kedvező, olcsóság érzete pedig egyáltalán nem támad az embernek. Bizonyos szögben nézve ráadásként a doboz előlapjára eső fény a fémráccsal védett tweetert egy nagy mélységű 3D elemnek mutatja, ami egészen egyedi hatást eredményez.
A két-utas front bassz-reflex rendszerű Chora 806 hangszórókészlete egy 25 mm-es alumínium/magnézium ötvözetből készült inverz TNF tweeterből és egy enyhe kékes színben játszó 165 mm-es Slatefiber mély/középsugárzóból áll. Utóbbi hangszóró a sorozat legfőbb újdonságaként a korábbi mikro üveggömböket tartalmazó Polyglass helyett egy teljesen új fejlesztésű anyagból, a névadó Slatefiberből készül, amelyet a Focal tervezett és gyárt Franciaországban. A speciális anyag ismét csak egy nagyon izgalmas fejlesztés, mégpedig a hőre lágyuló polimer és a nem szőtt újrahasznosított szénszálak különleges kombinációja, amely a gyártó szerint az eddigieknél is nagyobb csillapítást, merevséget és könnyedséget biztosít. A hangszórók között a váltás 3000 Hz-en történik, a váltó egy igényes alkatelemekből felépített OPC típus.
A hangszórók alatt található alacsony turbulenciájú kör keresztmetszetű reflex port dinamikus megszólalást és alacsony torzítást biztosít, front oldali pozíciója révén a hangsugárzó a hátsó falakhoz közelebb vagy akár egy közvetlenül a falnál álló könyvespolcon is gond nélkül is elhelyezhető. Napjaink gyakorlatának megfelelően a doboz hátoldalán single csatlakozó terminált helyeztek el, amely a banándugók mellett csupasz kábelvégeket is fogad.
♫
A megjelenéséhez hasonlóan a Chora 806 hangzása sem a belépő kategóriát és a kedvező árat jutatja az ember eszébe; az egyszerre pontos és zenei hangzás, a levegősség és a színezetlenség egyaránt a minőségi audiofil hangsugárzók karakterét idézi fel. A tonalitás semleges, ami a gyakorlatban a valós hangszínek kozmetikázás nélkül való visszaadását jelenti, ami ismét egy nagyon vonzó és egyben felfelé mutató jellemző. Állványos hangsugárzóként a Chora 806 feszes, gyors és nagyon dinamikus, utóbbi tekintetében sokszor állódobozokat idéző megszólalást prezentál, a basszusa azonban „csak” átlagos szintű. Tervezőinek egyértelműen nem a kategória és a méretosztály legteltebb és legdögösebb basszusának összehozása volt a célja, hanem inkább a pontosság, a kontrolláltság, a gyorsaság és a feszesség megtartása, mely paraméterekben ez a hangsugárzó egyaránt kiválóan teljesít. A végeredmény mélyek tekintetében összességében így is kedvező, a teltséget pedig a hátsó falakkal játszva lehet tovább fokozni. Nyitott könyvespolcon alkalmazva az eredmény szintén nagyon jó, hiszen mint tudjuk, a könyvek szuper akusztikai elemek, így még a Lenin összes is nagyon jó szolgálatot tehet. Karakterét tekintve a Chora 806 a nemrégiben bemutatott nagyobb testvéréhez hasonlóan a korábbi kimagasló precízség némileg fékezettebb „habzású” változatát kombinálja a kellemesebb, érzelmesebb és lágyabb hangzásvilággal, ami egy kellően érdekes, izgalmas, de cseppet sem fárasztó megszólalást eredményez. Kevés hangszeres, bensőségesebb hangulatú témáknál kifejezetten monitoros jelleggel zenél, néhol egészen bensőséges és jó értelemben véve direkt hatást keltve. A különféle hangszerek és szólamok szépen elválnak egymástól és a dobozoktól, a zenészek pontosan tagoltan helyezkednek el a minden irányban kiterjedt színpadon, ami kategóriáján felüli méretű és kivételesen nyitott hangzást biztosít. Az a bizonyos „Sweet Spot” most a szokásosnál nagyobb területet jelent, így nem kell feltétlenül a dobozok mértani közepében lennünk, hogy jó térhatást élvezhessünk. Az énekhangok simák, természetesek, magukat az énekeseket a hangsugárzók pontosan pozícionálják a közöttük lévő területen a felvétel függvényében akár egészen mélyen is, a színpadot egészen a hátsó falig felépítve.
Pop és rockzenéken ugyanilyen kedvező az összkép; a pontos, kerek és dinamikus mélyekhez kifinomult színvilág párosul, a hangzás pedig még gyengébb felvételekkel vagy hangosabban hallgatva sem válik élessé vagy sarkossá. A többi új Focalhoz hasonlóan a korábbinál diszkrétebb jelleg révén már kevesebb a csillogás és „sziporkázás”, ami bármilyen furcsa, még ezeken a műfajokon is jól jön, és például akár selymesen finom, lágy szinti hangokat is eredményezhet, aki pedig még „kövérebb” basszust szeretne melléjük egy jó aktív szubbal is párosíthatja a hangsugárzót.
Ajánlás
Az utóbbi évek Focal hangsugárzói közül a múltkori Chora 816 gyakorolta rám a legnagyobb hatást, és hozzá hasonlóan az állványos kistestvérét is egyértelműen a kategóriáján felüli doboznak érzem, ami a legtöbb paraméterével a nálánál drágább komolyabb audiofil típusokat idézi fel. Éppen ezért érdemes jó minőségű partnerekkel párosítani; az általam szintén nemrégiben tesztelt új Cambridge Audio CXA61 erősítővel például egészen szenzációs kettőst alkottak, ebből kiindulva vélhetően a jó minőségű, telt és kellemes hangzású, szélsőségeket mellőző típusokat kedvelheti a leginkább.
Focal Chora 806
Frekvencia átvitel: 58 Hz-28 kHz (+/-3 dB)
Ajánlott erősítő teljesítmény: 25-120 W
Váltási frekvencia: 3000 Hz
Érzékenység: 89 dB
Impedancia nom/min: 8/4,6 Ohm
Méretek: 210×431×270 mm
Tömeg: 7,35 kg
Ár: 199.990,- Ft
Horn Distribution (HU) Kft.
Tel: 1/347-0020
www.horn.eu
Bemutatóterem:
Denon Márkabolt
Allee bevásárlóközpont
1117 Budapest, Október 23. u 8-10.
Tel: 06-1-209-0298
www.denonmarkabolt.hu