Akik kicsit is benne vannak a témában, azok jól tudják, hogy a Cambridge Audio készülékei mindig is megnyugtató megoldást jelenthettek azon hifistáknak, akik elérhető áron akartak kivételesen jó hanghoz jutni. Nos, az élet nem állt meg, aki a HD korszakban is a piacon akar maradni, annak ismét mutatnia kell valamit. Örömmel jelentem, újra nagyot alkottak az Azur 650BD-vel, mely (jóformán) mindent lejátszik, amire csak megkérjük, ráadásként olyan gyors, mint a villám!
A készülék első ránézésre elég zárkózott egyéniségnek tűnik, hiszen húzott alumínium előlapján a felületbe simuló apró gombokon kívül csak a középen lévő drive tálcájának ugyancsak süllyesztett előlapját, valamint az alatta helyet foglaló, egysoros, teljes fényerőn már két és fél méterről is nehezen olvasható, de szerencsére kikapcsolható displayt látjuk. Érdekes megoldásként a fronton található USB aljzatot egy „gumidugó”-val fedték le, ami azoknak lehet kényelmetlen, akik sokat használnák mobil zenelejátszójukat ezen keresztül. (Ajánlott a furcsa fedőelem biztonságba helyezése, mert ha nem így teszünk, pár hét alatt - az apró tárgyak eredendően gonosz természeténél fogva - garantáltan eltűnik az idő és tér feneketlen bugyraiban.) A hátlap szépen rendezett, és minden van rajta, ami csak kell: optikai digitális, koaxiális digitális, komponens, kompozit, S-Video, HDMI (1.3c-nek jelzett változat), 7.1 analóg kijárat, egy multiroom rendszerekhez szükséges – 3,5 mm-es jack szabványú - infra emitter bemenet, egy Ethernet és még egy USB. A készülék a BD, DVD, és CD írt és újraírt változatain kívül boldogul még a HDCD, SACD és DVD-Audio korongokkal is, amivel az audiofilek arcára is mosolyt csalhat. Bár nem hiszem, hogy elsődlegesen bárki is erre pazarolná a Cambridge Audio Azur 650BD tehetségét, mégis mp3, wma, és wma pro file-okat is képes lejátszani. Gépünk a Mediatek MTK8520/MTK8575 chipset-re épül, és Crystal CS4345/CS4361 jelzésű 24 bit/192kHz rendszerű DAC-kel büszkélkedhet. Támogatja a 2.0-ás BD (live) profilt, és van 1 GB belső memóriája is. 24, 50 és 60 Hz-es képfrissítéssel tud dolgozni, a gyengébb minőségű videoanyagok 1080p-ig történő felkonvertálását pedig könnyedén elvégzi. USB-ről akár filmeket is nézhetünk, és a jpg képfájlokat is kezeli, miközben zenét játszunk le. Érdekesség, hogy még a túlméretes képek kicsinyített mása is megjelenik, de teljes nagyságban nem válnak láthatóvá. Videó dekódere az MPEG2, MPEG2 HD, MPEG4, MPEG4 AVC, VC-1, XviD, WMV, WMV HD, VCD, AVCHD, MPEG ISO, JPEG, JPEG HD tartalmakat tudja megjeleníthető formába önteni, és akár .mkv kiterjesztésű filmeket is le tud játszani. Az internetes társadalom erre bizonyára felkapja a fejét, hiszen így egy valóban univerzális készüléket kapunk, ami ráadásul sokkal jobban is néz ki, és összemérhetetlenül kifinomultabb technológiát hordoz, mint a sokszor a kétpálcikás, gazdaságos DVD-játszók külsejét mintázó médialejátszók. (Az azonban már egészen messzire vezetne, ha az otthon őrzött „matroskák” legalitását kezdenénk firtatni. Maradjunk annyiban, hogy a fogalom - néhány extrém kivételtől eltekintve - leginkább csak a hajdani szovjet fababa-importból származó darabok kapcsán jöhet szóba.
De hát ez a digitális tartalomvédelem – és egész világunk – egyik rákfenéje: amire van kereslet, előbb-utóbb lesz kínálat is.) Készülékünk menüje, fájlkezelése frappáns, OSD-je szép betűtípust kapott, kezelése gyerekjáték. Ismeri az ékezetes betűket, és külön figyelmet érdemel a fájlnevek ízléses scrollozása is, valamint a CD-text korrekt megjelenítése. Távja elegáns külsejű, de nincs háttérvilágítása, a gombok pedig a középső navigátortárcsát kivéve mind egyforma alakúak és méretűek, a feliratok is aprók, így nem csak sötétben, de akár délutáni mozis félhomályban is jó esélyünk van a mellényúlásra. Lemezkezelése elképesztően gyors, a korábban diplomatikusan ráérősnek titulált, egyébként idegesítően lassú készülékekre utcahosszt ver rá, hiszen BD-n 35-40 másodpercre szorították le az olvasási időt, DVD-ről akár 10-15 mp alatt indulhat a film, míg CD esetén még ennyi sem kell a műsor indításához.
Hang és kép
HD mozi hangja lenyűgözően tiszta, és csillog, mint egy briliáns. Mélyei óriási erővel, de cseppet sem zabolátlanul zúgnak át a hangtéren. Akción kifogástalan a tér felépítése, és a dinamika, míg az izgatott filmzene sem esik túlzásokba, nem akar primadonnaként előretolakodni. Egyetlen rossz szót sem lehet rá szólni. BD képe kontúros, színei élénkek, de nem túlhúzottak. Ha mégsem tetszik maradéktalanul az, amit látunk, akkor több paramétert is meglehetősen széles intervallumban szabályozhatunk a menüből, így egészen biztosan megtaláljuk a kedvünkre való beállításokat. Részletezése inkább természetes, semmint bántó, bár még így is látszik egy jelenetben, hogy a sminkesek nem végeztek tökéletes munkát, és nem sikerült egy fiatal női arcról teljesen eltűntetni egy apró bőrhibát. Összességében meggyőző a látvány, mindössze néhány pillanatra jelenik meg némi felesleges nyüzsgés a homályos háttér egynemű felületein. (Ha az ember a filmre kíváncsi, és nem a pixeleket számolgatja, akkor ez nem fog feltűnni.) DVD-n a színek mélysége kopik meg, és a körvonalak mosódnak el egy kicsit, de ez sem olyan mértékű, ami miatt búskomorságba kellene esnünk. DTS és DD sávjai energikusak, teltek, beszédhangjai sok általam ismert lejátszót lejátszanak a színpadról. A csörgés-zörgés ugyancsak más színezetet kap, a zajok nem hasítanak, hanem csak simán a helyükre kerülnek. A sok esetben túlkevert sávok új életre kelnek, és amint megérzik partnerük jóindulatát, az erőlködést félredobva, könnyed tónusban, ám mindvégig pontosan szólalnak meg.
Zenés anyagon hatalmas tér, és a szokottnál több visszhang fogad, ám ez dicséretesen közelít a valós hangérzethez. Az előadás több rendszeren hallott sterilitása oldódik, így a hangulat is magasabbra hág. Hangszerei remekelnek, a kórus is nagy tömegben támogatja a műsort, és a legszebb talán a hegedűk fájának olykor furcsán kesernyés hangzása. SACD-n ahogy vártam a komolyzene is nagy átéléssel, és házimozi-rendszeren kihallható megingás nélkül, méltóságteljesen hömpölyög, ám jobb lesz megszorítani a karfát, mert a zenei tetőpontok dinamikája nagy hangerőn mélyen megrázó lehet. Jazzmuzsikán egészen laza örömzenélésbe csöppenünk, ami azonban távolról sem jelent fegyelmezetlenséget. A szaxofon hangja vibráló feszültséggel telíti a levegőt, az elektromos orgona pedig mintha tényleg a szoba sarkában állna. Dobja, ritmusa precíz, de nem kínosan kiszámított. CD-n bár a denzitás csökken, mégis élvezetes a meghallgatás, az eddigiekkel egybecsengő, kulturált és barátságos hozzáállás miatt. Magasainak fénye inkább meleg árnyalatú, akárcsak a hagyományos izzólámpa, melynek sugarai a szúrós neonénál sokkal jobban esnek az embernek.
Ajánlás
A teszt lebonyolításához szükséges időnek nagyjából két és félszeresét ültem gépünkkel szemben, és csak kapkodtam a fejem. Nehéz mindenre kitérni, de árához képest óriási tudás van benne, tényleg az eddigi leggyorsabb, képénél ugyan láttam már finomabbat, hangja előtt azonban le a kalappal! Az elmúlt idők tapasztalata, hogy míg a BD-játszók képe közötti különbség a legtöbb esetben nehezen definiálhatóan kicsi, addig hangjuk igencsak eltérő karaktert mutathat. Sokat elárul, hogy a Cambridge Audio Azur 650BD-t sajgó szívvel adom majd vissza, ha eljön az ideje, de addig is igyekszem a lehető legtöbb közös programot szervezni vele.
