Kétségtelen, hogy reneszánszát éli az analóg lemezjátszózás, az eladások évről-évre növekednek. Egyelőre nem tudni, hol lesz a vége a történetnek, egy dolog biztos, hogy az árak, főleg a korongoké, emelkednek. Lemezjátszót hallgatni sikk lett, sőt, hanglemezt vásárolni is, nem egy esetben nem is a fül, hanem csak a szem számára.
Szerencsére a hardvergyártók tartani tudják a lépést és számtalan lemezjátszó közül válogathatunk, sokféle árkategóriában. A Denon régi szereplője a piacnak, nem ma kezdte a különféle analóg eszközök gyártását, egyik leghíresebb terméke az e tesztben is szereplő DL103-as hangszedő. Ha jól vagyok informálva, a cég megszüntette a hangszedőgyártást, de lehetséges, hogy ha az emelkedő tendencia tartós lesz, visszatérnek a piacra. Lemezjátszók viszont továbbra is készülnek Denon márkanév alatt, ha nem is akkora választékban, mint a konkurens Pro-Ject-nél. A DP-400-as lemezjátszó egy amolyan vedd meg és használd lemezpörgető, beállítva érkezik, egyetlen dolgunk, hogy vízszintes helyre állítsuk le és már mehet is a zenehallgatás. A fehér és fekete színekben elérhető készülék egy új tervezésű S-kart kapott, szíjhajtású, mind a három elterjedt sebességet (33 és egyharmad, 45 és 78 f/p) támogatja. Formája letisztult, fényezése csillogó, illik a márkaarculatba, a csomagolása kellő védettséget biztosít a szállításhoz. A tányért és a csillapítólapot, amely gumiból készült, nekünk kell felraknunk, a szíj motorhoz való illesztését előre telepített szalagocska segíti. Nem egy bonyolult dolog, szerintem az is megbirkózik vele, aki most csinál ilyet először. A lemeztányér egyszerű, préselt alumínium, a káva kompozit műanyag, sajnos a rezgéseket jól vezeti. A fordulatszámot stabilan tartja, azonban a nyomaték nem az erőssége, egy egyszerű bársonykefés lemezlehúzás is megakasztja a sebességet, de ez a lejátszást nem befolyásolja. Képes a félautomata üzemre, ilyenkor lejátszás végén elemeli a kart a lemezről. A liftje nagyon finoman és kíméletesen működik, találunk benne még egy beépített RIAA korrektort, hogy olyan erősítőre is rá tudjuk kötni, amelyben nincs phono fokozat. A csomagban én két hangszedőt is találtam, a már említett DL-103R beállítva a karon, egy másik pedig szintén shellbe szerelve várta a próbát. Ez egy belépő szintű MM hangszedő volt, feltételezésem szerint egy AT3600-as. Mindkét hangszedővel kipróbáltam a DP-400-at, természetesen a beépített phono fokozatával együtt, de a sajátomat is használva. Lássuk, mit hallottam!
Denon DL-103R, beépített RIAA/saját phono (Herbie Mann „Memphis Underground”, Atlantic, USA, SD1522, 1969).
Töredelmesen bevallom, szemöldökráncolással fogadtam ezt a drága hangszedőt egy olcsó lemezjátszóban. A 103-as Denon nem egy könnyen illeszthető darab, tudása maximumához rendesen ki kell(ene) szolgálni, eleve nehéz karban tudja kifutni magát, a lezárásról nem is beszélve. De ha a forgalmazó megtisztelt vele, ám legyen. :) Hamar kiderült, egyáltalán nem az ördögtől való párosítás ez (mintha ezt írtam volna korábban egy Rega RB300/DL-103 párosítás kapcsán is…). Egy felettébb kellemes, bántó kilengések nélküli hangkép fogadott, főleg a felső tartománnyal voltam elégedett, aki ismeri ezt a lemezt, az tudja, hogy hasít. Hasított is ahogy kell, bár a fuvola picit fémesebb szólalt meg a megszokottnál, és bár a basszus erőteljesen, de picit dünnyögősen tört elő a hangsugárzókból, lehetne megfogottabb is. A gitárok hangjával elégedett voltam, ahogy az összeállítás ritmustartásával és a kapott felbontással is.
A hangszedő maradt, azonban átváltottam a saját phono fokozatomra: a hatás azonnali volt. Levegősebb, sokkal jobban hallható hangszerhangokkal örvendeztetett meg, a barázdák mélyéről jóval több információ jutott el a fülemig, tere lett a zenének! A basszus definiáltabb, erőteljesebb, a fuvola szólamai között sokkal több lett a levegő, a megindulások jobban arcul ütöttek. El is döntöttem, hogy marad a külső korrektor a továbbiakban. Lemezcsere következett, a Led Zeppelin „II” került fel a tányérra, szintén Atlantic, de japán nyomásban (P-10101A, 1976). A lemez hangminősége kifogástalan, de a préselés deformálódott, egy nagy hullám teszi próbára a hangszedő barázdakövetését. Gyorsan leírom, a kis Denon-nak nem volt problémája, stabilan követte a számára kijelölt utat. Értékelhető teret hallottam, remek felbontással párosítva, ütős basszussal, síró gitárral, adott árszinten gyakorlatilag hiányérzet nélkül. Aztán ahogy haladt előre a zene, konkrétan a „The Lemon Song” alatt azért a zavarodottság jelei mutatkoztak. Sok hangszer, egyszerre, nagy hangtömeggel, ezt már nehezen követte le, de amit addig mutatott, az teljesen rendben volt és a megoldást a zavarodottságra teljesen más árszinten kell keresnünk! A Zeppelin zenéjét tisztességesen tolmácsolta, megvolt a bugifaktor, a gitárszólamokat nagyszerűen követte. Utolsónak a 103R-el klasszikus zenét hallgattam, egy angol Decca „Bolero”-t (PFS 4048), remek minőségű felvétel, nem drágán, érdemes helyet szorítani neki a gyűjteményünkben. A lemez dinamikáját élvezhetően közvetítette, a tér ábrázolása, a zenészek térbeli elhelyezése meglepően jól ment neki, bár a vonósok nagyobb tömegű megjelenését kicsit visszafogottan, karcosan adta elő, de érdekes módon a sűrűbb játék ábrázolása nem hozta annyira zavarba, mint az előbb a Led Zeppelinnél. A dinamikai váltásokat jól lekövette a felvételen, a hangos és a halk részek egyensúlyban voltak, a lényeges információkat transzparensen ábrázolta.
Mindezek után már félve, de kíváncsian szereltem be a lemezjátszóhoz valószínűleg alapáron járó olcsó hangszedőt, a lemez maradt a Bolero. A hifiben, tapasztalatom szerint, mindig akkor érezzük a nagyobb különbséget, ha a jobb után a kevésbé jó kerül vissza a rendszerbe. Most is ez történt, meglepetés akkor ért volna, ha nem. A felbontás, a finom zenei történések közvetítése szenvedte el az elő csorbát, eltűnt a fény a hangból, a fúvósok hátrébb léptek pár lépést, a drágább hangszedőhöz képest zavarosabb lett a produkció. Pozitívum volt viszont a basszus érezhetően nagyobb hangtömege, még akkor is, ha kevésbé definiáltabban szólalt meg. Itt jön a képbe, hogy a 103R-nek nem volt ekkora súlyú alsó tartománya, a kar nem tudta maximálisan kiszolgálni ezt az egyébként remek hangú hangszedőt. Én ezt nem is vártam el, ez a párosítás nem lesz gyakori, hiszen majdnem annyiba kerül, mint maga a lemezjátszó.
De szerencsére az AT3600 és a DL-103R között rengeteg lépcső található, egy Shure vagy Grado hangszedővel (meg sok minden mással, az előbbi ajánlás szubjektív) igazán élvezetes perceket okozhatunk magunknak és a pénztárcánk sem lesz üres. A Denon DP-400 üdítő színfolt, ajánlott vétel, ha úgy döntünk, hogy ebbe a projectbe vágunk bele.
Horn Distribution (HU) Kft.
Tel: 1/347-0020
www.horn.eu
