A pályafutása során a high-end világ számos nagy nevének tervező-bedolgozó Bladelius Design Group természetesen saját készülékeivel is igen magasra teszi a képzeletbeli minőségi mércét. Mike Bladelius látványosan attraktív külsejű Embla CD lejátszója/beépített szilárd memóriás szervere például újszerű, felsőkategóriás megoldásaival, kiváló minőségű alkatelemeivel és sokrétű tudásával izzaszthatja meg a versenytársak készülékeit. A legtöbb hálózatos illetve médialejátszótól eltérően az Embla nem valami átalakított számítógép CD másolás és memóriából való lejátszás funkcióval, hanem a Bladelius saját fejlesztésű DSP egységén alapuló készülék, ami így mind az adatok beolvasását, mind a lejátszást precíz kontroll alatt tartja.
Méretes és szögletes, erőt és tekintélyt sugárzó házában a Bladelius Gyűrűk Ura figuráit idéző nevű Gondul M referencia CD játszójából merített technológiák alapján felépített CD játszó és szilárd memóriás média szerver mellett high-end analóg előerősítő, és kapcsolható digitális szűrőkkel rendelkező 32 bit/192 kHz-es DA konverter található. A slot in „beszívós” rendszerű résen „betolt” CD lemez a precíz Teac mechanika „karmai” közé kerül, ezután a felhasználó döntheti el, hogy szimplán csak lejátssza az anyagot, vagy pedig begrabbeli; utóbbi művelet a Bladelius precíziós Bit perfect copies eljárásával történik, ami okos algoritmusával gondoskodik a pontos adatbevitelről és az esetleges hibákat is kijavítja. A beolvasás nem „real time” történik, így a művelethez nem kell végigülni a komplett játékidőt, a folyamat mindössze pár percet vesz igénybe és persze teljesen automatikus. Beolvasás után a lejátszás immár a semmilyen mozgó-forgó egységet nem tartalmazó szilárd flash memóriából történik, innen ered a készülék Silent Playback System megnevezése. A memóriából való lejátszás tökéletesen zajmentes, a memória mérete 64 MB-ról akár 2TB-ra upgadelhető. Az Embla kifinomult analóg előerősítő fokozata precízen 0,5 dB-es lépésekben szabályozza a hangerőt, ennek köszönhetően a készülék komfortos lejátszást biztosít. A kényes áramkörök táplálásáról méretes toroid transzformátor és többszörösen szabályozott tápegységek gondoskodnak.
A készülék digitális AES/EBU, koaxiális és Toslink bemenetei mellett Bluetooth és USB bemeneten keresztül is fogad adatokat, Ethernet portja révén pedig PC-hez, a hálózathoz vagy külső NAS tárolóhoz is csatlakoztatható. Formátumok terén a PCM, WAV, HR x, FLAC, MP3, WMA és OGG jelek fogadására valamint lejátszására képes 32bit/192 kHz rendszerűre felkonvertálva a zenei információkat. Aszimmetrikus RCA (2 szett) és szimemtrikus XLR analóg bemeneteinek köszönhetően külső analóg műsorforrások jeleit is fogadja/felerősíti, így teljes értékű előerősítőként elegendő egy külső végfokot csatlakoztatni hozzá és máris komplett elektronikai lánccal rendelkezünk.
Nagyméretű, könnyű áttekinthetőséget és navigációt biztosító érintőképernyőjén az előadók neveit, a lemez illetve track címeket, a lejátszási időket valamint a borítók képeit is képes megjeleníteni, míg adatbevitelkor a képernyő egy kényelmesen kezelhető látványos billentyűzetté alakul át. A készüléket gyárilag már feltöltötték egy jókora album adatbázissal, így Etherneten kommunikálva maga is le tudja tölteni az általa ismert albumok képeit és információit.
Az Embla kétféle verziója közül nálunk a komolyabb Standard vendégeskedett, az olcsóbb Basic változat a fenti szolgáltatások és kiviteli elemek közül az érintőképernyőt és az analóg bemeneteket nélkülözi, DA konvertere feleannyi chipből épül fel, belső memóriarendszere pedig a 2db SSD slot helyett egy darab FLASH slot-ból áll.
A készülékhez mellékelt távvezérlő elegáns, alumíniumból készült egység, a számos apró gomb miatt azonban az eligazodás némi megszokást igényel, ennyi nehézség azonban bőven belefér a sok jóért cserébe.
Hangminőség
Elsőként begrabbeltem a Jazz at the Pawnshop CD-t, mint stabil teszt pontot. A készülék abszolút idióta biztos megoldásként a lemez behelyezése után automatikusan felkészült a folyamatra, ami egyetlen gombnyomással el is indult. A mindössze néhány perces művelet aktuális állásáról a kijelző folyamatosan tájékoztatott, és csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy 43%-os adatbeolvasásnál a rendszer már 70560 hibát javított ki, úgyhogy az Embla esetében nem csak egy szimpla adatbevitelről, hanem egyben komoly minőség javításról is beszélhetünk. Állítása szerint a készülék egyetlen hibát sem hagyott kijavítatlanul, így akik lemezgyűjteményüket az Embla gondjaira és merevlemezére bízzák, biztosak lehetnek abban, hogy kedvenc anyagaik járulékos haszonként még fel is frissülnek a művelet során.
A jazz klub valós atmoszférával és életszerű közönséggel épül fel, a zene karakteres stílusban, „kövér”, erőteljes hangokkal, igazán realista stílusban szólal meg. A hangszereknek szinte kézzel fogható testük és jól érzékelhető fizikai kiterjedésük van, aminek megjelenítésében inkább az analóg lejátszók szoktak jeleskedni. A dobok és a bőgő határozottak, pontosak és megfogottak, a zene feszesre húzott, friss és üde, lazsálásra nincs lehetőség. Kevés alkalommal éreztem eddig ilyen életszagot, a hangzás a jazz-rock kocsmák élményét idézi, amihez képest a legtöbb otthoni hang csak „makett” hangzás, gyenge utánzat. A klarinét szintén jól cifrázza, tökéletesen érezni a hangszerből kiáramló levegőt, stílusát tekintve pedig a pontosság és a kellemesség arányos egyvelegét nyújtja, csakúgy, mint a finoman csilingelő, valóságos ízű lecsengésekkel szóló vibrafon.
Vivaldi négy évszakának Tavasz tételének üdesége, frissessége és lendülete valóban az újjászületés évszakának hangulatát idézi a kirobbanó rügyek energiájának érzetével. Megszólalásában a zene ritkán hallott mélységei tárulnak fel, a pontosan pozícionált szólóhegedű húrjainak legfinomabb rezdüléseivel és a hangzás összetett szövetének precíz, mégis érzelmes bemutatásával.
Hans Zimmer és a Dead Can Dance énekesnőjének, Lisa Gerrardnak közös munkáján, a Gladiator filmzenén a csata téma erőteljessége és energiája mellett elsősorban a rafinált hangzás és az énekesnő utánozhatatlan hangjának sejtelmessége nyűgöz le, a jazznél említett testes hangzás természetesen itt is visszaköszön, és még az elektronikus eszközökkel megszólaltatott zenének is egyfajta virtuális valóságérzetet kölcsönöz.
Ugyanezen jellemzőnek köszönhetően olyan zenék is „brutálisan” szólalnak meg, mint például Paul Van Dyk táncparkett-szaggató ritmusai, úgyhogy az Embla a könnyedebb műfajok rajongóinak is képes komoly meglepetéseket okozni, persze nem csak az energiák és a basszus, hanem a finoman összetett, sokszínű és izgalmas szintetizátor és énekhangok terén is. Általánosságban az Embla erőteljes és dinamikus basszusához és közepeihez levegős, könnyed és barátságos tónusú magasak párosulnak. A különféle témák, és zenei hangulatok közti átmenetek pontosak, csakúgy, mint a dinamikus és a halk, finom zenei részletek közötti váltások.
Barb Jungr Forever Young című számának felszabadultan könnyed hangvételét ügyesen tolmácsolja, a hangulat a „minden rendben van” érzetet sugallja, és egészen kikapcsolja a hallgatót a napi gondokból. Testes, dinamikus és erőteljes mélyei ezzel párhuzamosan a realizmust testesítik meg, és természetesen stabil alapokat biztosítanak a kellemes dallamoknak. John Ward andalító violin muzsikájánál szintén az emócióké a főszerep, a zene sajátos atmoszféráját hitelesen ragadja meg, és az előadó szándékával összhangban egészen elvarázsol. Megszólalása számtalan apró részletből áll össze, s noha érezni a részecskék finom felbontását, mégis a komplett egység élvezete köti le a figyelmemet.
A „Girls were made to love and kiss” számot Alfie Boe uralja, egyedi ízű orgánuma kitölti a dobozok közti méretes teret, a valóságérzet pedig olyan mértékű, hogy becsukott szemmel egészen könnyű őt odaképzelni a szobába. A nagyzenekar megszólalása komplex, egyszerre határozott és érzelmes, tónusában nagyon sok az analógos elem. Térábrázolása és levegőssége kimagasló mértékű, a hangok könnyedén és lazán szakadnak el a hangsugárzóktól, amik néha pusztán felesleges, funkció nélküli berendezési tárgyaknak tűnnek a szobában.
A készülékben rejlő minőségi potenciál révén a HD és a 16 bites zeneanyagok közti amúgy sem elhanyagolható mértékű különbség brutális módon mutatkozik meg; előbbiek realizmusa, precízsége és analógosabb jellege lenyűgöző és egyben elszomorító – ekkor gondol bele a minőségre fogékony zenehallgató, hogy bárcsak várt volna anno még egy kicsit a Sony és a Philips a CD bevezetésével, hogy a technika lehetővé tegye a 24 bites felbontás megvalósulását.
Ajánlás
A Bladelius Embla meg kell, valljam, magánemberként is óriási hatást gyakorolt rám, ezért a készüléket habozás nélkül felvenném a „hazavinném-megtartanám” listámra. Nem bánnám ugyan, ha egy kissé kisebb és formásabb lenne, de ezért a „full-HD”, maximálisan realista, mégsem könyörtelen hangzásért ennyi „áldozatot” könnyedén bevállalnék. CD gyűjteményemet mindenféle bonyolult menükben való kotorászás és rendszerezés nélkül beolvastatnám, hogy aztán feljavítva és mindegyiket könnyen elérve mindössze egy jó végfok csatlakoztatásával élvezzem őket az Embla számos egyéb tudásával és kényelmi funkciójával egyetemben.
