A Norma Audio elektronikáit messze megelőzte jó hírük az év elején, ennek megfelelően igen sokat vártunk tőlük, ahogy tesztünkből végül kiderült, nem hiába. Érthető hát, hogy örömmel láttuk vendégül a Norma digitális forráskészülékeinek királyát, a Revo-DS1-et is.
A kivitelezésében hagyományos asztali modellnek mondható hangjelforrásból háromfélét kínál a Norma Audio, a látszat ellenére lemezmechanika nélkül készülő Revo-DAC1 digitál-analóg konvertert, az általunk legutóbb próbált Revo-CDP1 CD lejátszót, valamint kettejük kombinációját, egyben az utóbbi evolúciós továbbgondolásának számító Revo-DS1-et. A trió – nyilván praktikus megfontolásokból kifolyólag – ugyanazon a házon osztozik, így külsőre alig térnek el egymástól. Nem mintha bármi szükség lenne a CDP1 kasztnijának módosítására, a nem mágneses, vaskos alumíniumpanelekből épített test megformálása, kidolgozása messzemenően esztétikus, az anyagminőség és -mennyiség bombabiztos helyet ad a belső szerveknek. Köztük elsősorban a jól bevált, audio célú felhasználáshoz tervezett, 5 mp-es olvasási bufferrel felextrázott TEAC CD mechanikának, amin mindenképpen módosíthattak valamit a lejátszóhoz képest, mert itt nyoma sincs működési kelletlenségnek, flottul megy a sávváltás és a gyorskeresés, mintha csak a '90-es évek közepén lennénk. Hasonlóan múltidéző az óriási szegmensekből kirakott kijelző, a hozzá tartozó, még a legalacsonyabb fényerőre állítva is látóideg-romboló színnel azonban a legkevésbé sem sikerült megbarátkozni. Az akár 8-szoros túlmintavételezésű digitális szűrőhöz magunk választhatunk kétféle változat között, a hangminőséget extrém alacsony zajú, nagy sebességű, igen széles (2 MHz-et meghaladó) átviteli sávú áramköri topológia szolgálja, az analóg kimeneti fokozat teljes egészében diszkrét komponensekből épül fel. A megbízható működés hátteréül egy termetes, minimális mechanikai zajú, alacsony kimeneti impedanciájú toroid trafó szolgál, szűrőkondenzátorokkal és feszültségszabályzókkal alaposan megszórt tápegységgel és természetesen külön ággal a digitális és analóg szekció irányába.
A CD-ről a távkapcsolón egy gombnyomással átválthatunk DAC üzemmódra, és máris négyféle digitális bemenetről terelhetjük a jelet a Burr-Brown PCM1704 konverterhez: koaxból van kettő is (egyikük átkonfigurálható a CD kimenetévé), manapság nem hiányozhat az USB sem, az optikai mellett pedig az egzotikus AES/EBU teszi abszolút professzionálissá a kínálatot. De Enrico Rossi, a maximalista tervező nem elégedett meg ennyivel, minden egyes bemenethez saját (44,1–192 kHz) túlmintavételezési frekvencia, digitális szűrő opció, fázis és órajelforrás állítható be. Ez utóbbi a DS1 külön érdekessége, ugyanis kétféle (22 és 24 MHz-es), precíz (üzemi hőmérsékleten 10 ppm pontosságú), alacsony jitterű időzítőoszcillátorral is felszerelték, ami valószínűleg pontosabb konverziót eredményez, mint ha a bemeneten érkező szinkronjelre hagyatkoznánk.
♫
Igen-igen kiforrott, áthatóan természetes, messzemenően közvetlen a New York-i Filharmonikusok játéka, ebből következően kimagasló a hallgatási komfort, fölényesen kiegyensúlyozott, nyugodt a hangkép. Lenyűgöző benne a tisztaság, a hitelesség, nincsenek művi pózok, felvett szerepek, tökéletesen őszinte a produkció. Pazar a hangfestés, friss, világos a hangszerábrázolás, a szólóhegedű különösen kifinomult, igazi jutalomjáték számára az előadás, minden oldalát megmutatja, alig pihegve sóhajtozik, hogy aztán nagy ívű, romantikus dallamíveket írjon, jól áll rajta a vidám táncmester ruhája, és a kíséretét is rátermett csapatkapitányként vezeti, tegyen bármit is, különleges választékosságot kapunk tőle. Mindehhez elengedhetetlen az átható felbontás, lenyűgözően sokrétű, információ dús a hangkép, kiválóan átlátható, sokszínűen változatos a darab, a sokadjára hallott melódiák is tudnak újat, érdekeset mutatni. A rendkívüli gördülékenységhez, folytonossághoz rengeteget tesz hozzá a pazar dinamika, élmény hallgatni, ahogy egymásba fűzi a dallamokat a rendszer, nincs bizonytalankodás, tétovázás, pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy ilyen könnyedén magasodnak elő, majd ülnek el a zenei csúcspontok. Ehhez jön bónuszként vagy inkább természetes velejáróként az intenzív térleképzés, hiszen a sztereókép sem mindennapi, egészében és részleteiben is kézzel foghatóan plasztikus a megjelenítés, tágas és levegős a színpad, a távolabbi hangszercsoportok magabiztosan fognak pozíciót, az pedig különösen látványos, ahogy a kéznyújtásnyira játszó művésznő felsőtestből mozogja ki a hegedűszólókat.
A Pawnshop-hangulat megidézésében sem kell számítanunk csalódást keltő hozzáállásra a DS1-től, az egész hangképben a tökéletességre törekvés, a valóság megidézése uralkodik, rendkívül kidolgozott, biztos kézzel berendezett a produkció, minden kellék a számára eleve elrendelt helyen és időben tűnik fel. Mondhatnánk, hogy patikamérlegen méri ki a hozzávalókat a lejátszó, de nem valami mérnöki alapossággal dolgozó, szigorú gyógyszerész módjára, hanem művészi hajlamú séfként állítja össze a menüt, minden tehetségét a szórakoztatás minőségére fordítja, a szertelen, itt-ott kissé nyers alapanyagot élvezettel fogyaszthatóvá teszi, mindenből annyit tálal, amennyi még pont jól esik. Esetleg a basszusból egy kicsit többet, a hiperaktív nagybőgőt nem könnyű megregulázni, a nem kevésbé intenzív cineket viszont remekül kézben tartja, szurkálódás helyett inkább kellemesen hűsítenek a kora nyári hőségben.
Ezek után csoda lenne, ha pont a Deep Purple-lel nem kapná el a fonalat a lánc; szerencsére nem tesz ilyet, alaposan a lovak közé csap, amitől persze a legkevésbé sem esik szét a paripa mozgása. A jó hard rock hangzás egyik fontos jellemzője, hogy nem lehet elég hangos, a „Normalizált” rendszer pedig készséggel kiszolgálja az ilyen irányú igényeket is, pazarul egyenletes átvitellel nyomul, amikor a basszus eléri a koncert közeli hangnyomásszintet, az ének még mindig nem harsog, az orgona és a szólógitár sem gyaláz dobhártyát, a magasak még szinte szelídek is, és ezt minden bizonnyal a környékbeliek is meg tudják erősíteni.
A Revo-DS1 vérbeli audio ínyencség, együtt van benne minden, amire a számítógépes hátterű zenehallgatásra nyitott, de közben komoly lemezgyűjteménnyel és hasonló minőségi igényekkel is rendelkező, és persze anyagi lehetőségekben sem szűkölködő hifistának szüksége lehet. A sokféle beállítási lehetőség még a kísérletező kedvet is kibontakoztatja, a végleges elhatározás előtt kötelező egy meghallgatás bárkinek, aki ilyen árkategóriában keres digitális lejátszót.
Norma Revo-DS1
Frekvencia-átvitel: 0 Hz – 22 kHz
Méretek: 430×75×350 mm
Tömeg: 10 kg
Ár: 3495 GBP
Forgalmazó: Audiophyl Kft.
Tel: 1/332-5545
www.audiophile-szalon.hu
