Aki komolyan gondolja a fejhallgatózást, biztosan birtokol már egy erre a célra rendszeresített berendezést, vagyis egy fejhallgató erősítőt. Akik nem gondolják komolyan, most biztosan morognak egyet magukban: ugyan mi szükség erre, már megint egy drága kütyü, amiért jó sokat ki kell csengetni! Tény, hogy egy fejhallgatót sok helyre be lehet dugni. Van ilyen lyuk sok erősítőn, cd lejátszón, a mobiltelefonokról, hordozható zenelejátszókról nem is beszélve. Ideális esetben a két berendezés (fejhallgató és forráskészülék) passzol egymáshoz és nem gyötrődés a zenehallgatás.
Aki azonban tényleg át szeretné adni magát a zene élvezetének, hajlandó áldozni is erre, (sajnos ez egy drága hobbi) az szerezzen be egy jó fejes erősítőt. Persze egy jó fejhallgató sem árt, ha van... Mostani tesztalanyunk egy ilyen erősítő. A Lehmann Audiót 1988-ban alapították, ízig-vérig német szemléletű és tulajdonú cég. Portfóliója elég széles, fejhallgató erősítőt azonban csak 2004 óta készítenek. Csak hogy képben legyünk, előtte és utána is nagyon komolyan foglalkoznak lemezjátszó erősítők készítésével, a pro audiós vonalról nem is beszélve. A Linear sorozatú fejes erősítők egyik deriváltja az USB típusjelzésű egység, amely közel tíz év tapasztalatait ötvözi egy digitális/analóg átalakítóval. Kezdjük is a technikai ismertetést vele. Papíron nem egy impozáns darab, a lelke egy Burr Brown DAC (PCM2702), nem tudja kezelni a nagy felbontású anyagokat, mindössze a 16 bites, 44,1 vagy 48 kHz-es felvételeket játssza le. Az ötlet nagyon jó amúgy, mert így csatlakoztatni tudjuk bármilyen PC-s egységhez és az Apple termékeivel is kitűnően együttműködik. Én is így tettem, a Linear USB kényelmesen elfért a számítógépem tetején. Külön öröm, hogy ez a teszt azon kevés alkalmak egyike, amikor cikkírás közben teljes értékűen át tudom adni magam a tesztelt eszköznek. 
Kivitele németesen egyszerű, anyagfelhasználása példás, mind a külső, mind a belső tartalmat illetően. Nálam a fekete változat járt, de elérhető ezüst és felárasan króm fényezéssel is. Belül méretes toroid trafó szolgáltatja a kraftot, a hangerőszabályzó potméterét a japán Alps szállította, a füleseket aranyozott Neutrik csatlakozók fogadják. A készülék hátulján találunk egy pár vonalszintű bemenetet és egy pár kimenetet, így beépíthetjük mondjuk egy cd lejátszó és az erősítő közé. Akad még rajta egy 3,5-es jack csatlakozó is, szintén a hátsó felén, mondjuk egy mobiltelefon számára. Az igaz érdekesség azonban alul található: két, négyállású DIP kapcsolóval állíthatjuk a gain-t 0, 10 és 20 dB-es kiemelést alkalmazva (én hasznát vettem). Az erősítő rész diszkrét A osztályú elemekből épül fel, jó egy órás járatás után éri el hangminősége és hőmérséklete maximumát. Érdemes ezt megvárni (vagy ki sem kapcsolni) mert tényleg hallható a hang változása, pozitív irányban! Kellemesen meleg ilyenkor a készülékház, forró azonban nem lesz, nem kell aggódni. A Linear képes egy időben két fülest is meghajtani, ezt ki is próbáltam. Aki a képekre néz, rögvest észleli a sztenderd IEC és USB csatlakozót (sima PC-s táp,- és USB kábel jár hozzá alapból), remek alkalom a készülék tuningolására. Erről majd később. A meghallgatást alapkiépítésben kezdtem meg, forrásnak a számítógépemet használva. Társaim egy AKG K845BT és egyik régi fülesem, a nehezen hajtható Sansui SS-50-es voltak.
A hang: Charlie Haden & Kenny Barron, „Night and the City", Twilight Song. Zongoradallamra épülő koncepció, bőgővel megtámogatva, közben klubnyüzsi van. Kicsit a Limehouse Blues-ra hajaz, vagy csak nekem tűnik úgy? Az AKG-n picit fényes, művi a zongora, a basszus rendben van, mélyre megy, de levegős is marad. Könnyű hang. A Sansui-n megjön a zongora teste, súlya van minden leütésnek, a bőgő ellenben tömörebb. A Linear jól megfogja a szokatlan, kétutas konstrukciójú japánt, kézben tartja a meghajtást a 8 Ohm-os (!) impadencia ellenére is. A hangerőt lejjebb kell vennem nála, az AKG bír többet is. Össze se lehet hasonlítani a meghajtást egy integrált megoldással. A felbontás mindkét fülessel több mint kielégítő, ezen a felvételen én a 
Sansuira szavazok, dicséret a Lineárnak hogy megbirkózott fele. (a legtöbb integrált erősítő füles kimenete hallgathatatlan vele!). Queen, „The Works", Radio Ga Ga. AKG: hifis hang, könnyű, de nem rossz értelemben. Nagyon jó basszus, megfogott, a Sansuinak súlyosabb, tömörebb a hangja, Mercury hangja az osztrákon tetszik jobban. Plusz hangosításért is kiált, tekerem is neki, amit bír (a fülem). Hagyom peregni a számokat, már a „Tear it Up" szól. Dinamikus, kézben tartott a japánon, szellősebb a sógorokén. Folyamatosan játszom a hangerővel, attól függően melyik van a fülemen. Ritmus, lábdobolós ez a felvétel, mind a kettőn. A kontrollként használt integrált erősítő csak lohol a Linear nyomában, de esélye sincs befogni. Utolsó szám, „Is this the world we created..?". Brian May gitárjátéka gyönyörű, transzparens, az AKG-n ez jobban tetszik, a Sansuin most ez a felvétel nem bejövős. Christian Willisohn, „Hold On", Hold on, I am waiting for you. A szaxofon hangja lehengerlően valós, mind a két fülesen. A cinek fényesek, finoman a háttérben maradnak, a Sansuin Willisohn füstös baritonja jobban kiemelkedik, az AKG-n inkább a dobok tisztasága dominál. Átváltok egy pörgősebb felvételre, a Kis halra (Little Fish). Zongora és dobszerkó felesel egymásnak. Az AKG levegősebb, a Sansui tömörebb, de mindkettőt nagyon élvezem, talán a japánt jobban, mert a kis rock'n'roll beütésű nóta jobban illik a karakteréhez. Megint váltok, most Deitra Farr van műsoron, a „Let it Go!" című albumról szintén egy dinamikusabb nóta, az „It Really Doesn't Matter"-re. Egy átlagos „fejhallgató hüvelyről" a Lineárra váltva hihetetlen tisztaságú dobokkal indul a dal, a zongora mintha mellettem lenne, Farr hangja elbűvölő! Végig is hallgatom az egész albumot, kétszer. Először az AKG-n, majd a Sansuin. Érezhetően az osztrákkal van könnyebb dolga, ez nem kérdés, de a „lehetetlen" impadenciájú japánt is nagyon jól megfogja. Érdekes jelenségre bukkantam eközben. A Linear USB hőmérséklete folyamatosan emelkedett, úgy egy órás intenzív használat után érte el a kellemes kézmeleget, majd hirtelen leesett a hőmérséklete, visszahűlt, pedig a terhelést továbbra is kapta. A hangján semmi változást nem tapasztaltam.
Ígértem egy kis tuningot az elején. Elsőként az egyszerű nyomtatózsineget cseréltem ki egy középkategóriás Audioquest USB kábelre. A teszthez az AKG-re esett a választásom, mert azzal könnyebben boldogul az erősítő és a felbontása, levegőssége is jobb egy picit a japánénál. Kerestem egy referencia felvételt, ez pedig Mark Knopfler mostanában sokat hallgatott albumáról, a Shangri-La-ról az „Our Shangri-La". Hát kérem, ég és föld! Kezdjük a basszussal, amely mélyebb, megfogottabb lett, az egyszerű pc-s USB kábellel nem volt ennyire jól definiált. De ha valamin, akkor Knopfler gitárjátékán egyértelműen lemérhető, mennyit számít egy jó kis kábel a DAC és a számítógép között. Tiszta, jobb felbontású és lecsengésű volt minden akkord, a dobseprő eddig alig hallható zaja felerősödött, apró kis részletekkel egészült ki ugyanaz a felvétel. Amikor egy Kondo tápkábellel is kiegészült a setup, na akkor jött el az zenei Nirvana (vagy inkább Shangri-La!). A kissé mélyszegény AKG úgy megtáltosodott, hogy vissza kellett tegyem egy próba erejéig a Sansuit, pedig már visszacsomagoltam selyemmel bélelt dobozába. Egyértelműen jobb fülest vettem ki a dobozból, mint amit betettem nemrég. A változások a fentebb tapasztaltakkal mérhetők, kár, hogy ezért a Linear árának egyharmadát kell(ene) elkölteni. De megéri, mert nagyot tol a hangon, általuk az erősítő is szintet lép. Írtam, ez egy drága hobbi. Bárcsak minden füles barát ilyen társra lelne, a fejhallgatóktól idegenkedők meggyőzésére pedig ennél jobb eszköz aligha kell!
Forgalmazó: AudioPartner Kft
