Viszonylag ritkán adatik meg, hogy egyszerre jussunk hozzá egy-egy termék régi, kifutott és az új változatához. A fül/fejhallgatók világában ráadásul sokkal nagyobb a pörgés, a termékciklusok rövidebbek, sokszor nem éri meg az egy évet sem és már meg is jelenik az utód. Ez egyesekben visszásságot kelthet, de tudomásul kell venni, hogy (főleg az olcsóbb típusok) a fülhallgatók a könnyebben amortizálódó termékek közé tartoznak és így van igény a váltásra. A PX 100-as sorozat második generációja is a jól beárazott (~20.000 Ft) darabok közé tartozik, átmenetet képezve a fülhallgatók világából a könnyű fülesekébe.
A könnyű itt tényleg könnyűt jelent, észre se venni hogy a fejünkön van. Bár a fejpánt alig különbözik a jóval drágább MM 450-es modellétől, itt mégis jobban oldotta meg a feladatot a Sennheiser, nagyon kényelmes a PX 100-as viselete! Ebben szerepe lehet a pánt finomabb párnázatának és a pont megfelelően szorító pántnak. Műszaki szempontból (pusztán a számokat tekintve) nincs különbség a PX 100 I-es és a II-es típusa között, a 114 dB-es hangnyomáshoz 32 Ohm-os impadencia tartozik, frekvencia átvitele mindkettőnek 15-27.000 Hz közé esik. Annyi változás azért történt, hogy a PX-100-as 6 évvel ezelőtt még keménytokkal együtt érkezett, addig a II-es verziónak már csak egy olcsó szövettok jutott… A vezeték mindkét típusnál 1.4 m hosszú, ez pont jó méret, se nem rövid, se nem hosszú. A füles (össze)hajtogathatóságán szerencsére nem változtattak, mindkettőt ugyanúgy lehet laposítani, hogy aztán tokjukban nagyon kevés helyet foglaljanak. A meghallgatást a régebbi típussal kezdtem, az alábbi megállapításaim mind a II-esre vonatkoznak az I-es ellenében. Azonnal, az első másodpercekben feltűnt, hogy a már jól bejáratott régi modell előnyben van a nyers II-eshez képest! Olybá hallatszott, mintha 114 dB-ből elvettek volna vagy harmincat. Nincs mese, be kell járatni, mielőtt ítéletet hozok, erre pedig egy 24 órás zenebona a legalkalmasabb, a már alkalmazott séma szerint, egy számítógép és egy lágyabb-keményebb zenecsomag közreműködésével. Ez vitathatatlanul jót is tett neki, ezen nincs is mit csodálkozni. Legelőször Madness-el kezdtem, egyik kedvenc bandám, a „Never knew your name” vitathatatlanul nagy sláger, ősi madness-es hagyományokat idéz és aki a 70-es, 80-as években volt fiatal (és szerelmes), azonnal megidézi azokat az időket ezzel a nótával. A kollegák rám zárták az irodaajtót, annyiszor vetettem össze a két fülest (nem csak) ezzel a számmal. Mivel a PX sorozat nyitott rendszerű, kifelé is jócskán dalra fakadtak, de nem baj, ismerve a zenei ízlésüket, rosszat biztos nem tettem velük. 
Szóval Madness és a PX 100 I/II: ebben a dalban benne van minden, ami kell. Észre is vettem, hogy az apuci nem áll a helyzet magaslatán, hiába van benne több száz óra zene, a fia jobban teljesít, és mint ilyen, hozta a papírformát. Az apa membránjai mintha megfáradtak volna, de erről szó sincs, a PX 100 II agilisebb, részletesebben tolmácsolja a zenét. Nincsenek összefolyva a hangtartományok, a mély nem kásás, hanem feszes, talán egyedül odafent érzek némi hiányt: a magasak nem húznak elég magasra. AC/DC és a Thunderstruck, csapjunk bele a lecsóba! Ezt nem lehet megunni, annyira jó zene. A helyzet változatlan: egységesebb a II-es hangja, túlzásoktól mentes, az az érzésem, hogy apa féltékeny és többnek szeretne látszani, mint ami. És ez sose jó! Most is, a dobszólónál: mintha dühből ütné Chris Slade. Közben kezdenek megérkezni a cinek is, az utolsó ütés rájuk elég határozott és életszerű, így kell ezt csinálni. Csodák nincsenek, hiába várunk rá, ahogy Leonard Cohen is énekli. A „Waiting for the miracle” című Cohen szám megfogottabb mélyeket ad, ebben biztosan történt jókora előrelépés. Igazából ebben a versenyszámban ismerszik meg PX 100 II-es előnye, amely feltétlenül kell az élvezetes zenehallgatáshoz.
Ha olcsó fülest keresünk magunknak, és a pici fülbedugósoknál jobb hangra, több mélyre vágyunk, próbáljuk ki nyugodtan ezt a Sennheiser fülest. (Az apuci azért egy picit kényelmesebben csücsült a fejemen, ha másban nem is, de a megkopott izületek okán jobban rám simult. De érje be ennyivel… :)
