Alig három hónapja vendégeskedett nálam a dán hangsugárzó specialista passzív doboza, az Aura 1, amelyre a mai napig úgy emlékszem vissza, mint egy remek alkotásra. Pici doboz, nagy lélekkel, írtam akkor, így evidens volt, hogy ismét nálam landoljon egy másik SA hangsugárzó, az aktív meghajtású Saxo 1-es. Akkor azzal zártam azt a tesztet, „mindenképpen ajánlom kipróbálásra, mert ebben a méretosztályban nem hiszem hogy ennél jobb doboz létezik..." A méretosztály nem változott, a meghajtás ellenben igen, a Saxo 1-et már csak forrásoldalról tudtam megtámogatni, lássuk, mire jutottam vele!
Az apró dobozból még apróbb dobozkákat csomagoltam ki. A lakk-fehérre fényezett, elegáns (vagy inkább trendi) hangsugárzó párhoz egy borotvacsatlakozós hálózati kábel és egy három méter hosszú hangsugárzó kábel jár, és persze egy filigrán távirányító. A dobozka méretei igazi polcsugárzóvá predesztinálják: 26 cm magas, 13 cm széles és 20 cm mély, egy átlagos monitor mellett (is) eltörpülnek. Természetes előfordulási helyük a polcok és íróasztalok környéke, a bátrabbak egészen az állványokig is elmerészkednek, nem tartva attól, hogy egyensúlyukat vesztve a mélybe zuhanhatnak. A gyártó ez alkalommal meglehetősen szűkszavú, már ami a technikai paramétereket illet, így csak ránézésre állapítottam meg, hogy a csöppségben egy 4,5"-os membrán dolgozik egy 1"-os magassugárzó társaságában. A hagyományos, kétutas elrendezésű hangsugárzó hátsó felén egy pici reflexnyílás segíti a mélyközép munkáját, meglehetősen combos basszussal megtámogatva. A doboz belsejében egy 2x40W-os, D-osztályú erősítő dolgozik, ez a „fő" egységben van, csakúgy, mint az egy pár igényes, banándugós hangfalkábelt is (mellette csavarost is) fogadó terminál, (ezzel tudjuk összekötni a másik dobozunkat) egy pár analóg RCA bemenet, egy 3,5 mm-es jack analóg csatlakozó, valamint egy sub-kimenet mélyládához. Akad itt még két optikai kimenet is, ha tovább szeretnénk vinni a digitális hangfolyamot és egy USB-A csatlakozó is, ami valójában egy szimpla töltő, egy kedves gesztus, nehogy lemerüljön a nagy stream-elésben az okostelefon. A Saxo 1-en még egy áramtalanító kapcsolót is találunk, sajnos ez manapság egyre több készüléknél hiánycikk, én örülök, hogy erre jutott. A borotvacsatlakozó sem népszerű manapság, itt viszont kénytelenek vagyunk beérni vele, ami elsősorban a kábel hívőknek rossz hír, a vásárlók 90%-át pedig nem érdekli. 
Az SA Saxo 1 Active egy teljes értékű szórakoztató központ, csak egy forráskészülékre van szükségünk és már szól is a zene. A hangerőt az előlapról is állíthatjuk, vagy a mellékelt távirányító segítségével és a kakaóra nem lehet panaszunk, mert hatalmas tartalékok vannak elrejtve a fehér csöppségben! A hangerő-potméterrel ellentétes oldalon egy, vele harmonizáló, kör alakú műanyaglap alatt találhatók az állapotjelző LED-ek, pl. kéken (hogyan máshogy?!) világít, ha Bluetooth-on rácsatlakoztunk. Mert a legnagyobb királysága kétségkívül ez, vezeték nélkül nyomhatjuk a zenét, méghozzá a BT 4.0-ás, veszteség nélküli aptX szabványával, ami CD minőségű jelátvitelt ígér. Ez gyakorlatilag kékfogú fülhallgatóként párosodik össze a mobiltelefonnal, így bármilyen zenét képes megszólaltatni, amit egyébként a telefon (tablet, médialejátszó) képes lejátszani. A gyakorlatban mindez zökkenőmentesen lezajlott, de előbb a hagyományos, vonalszintű analóg bemeneten küldtem rá zenét, közvetlenül a (egy) DAC-ból.
Elsőként egyik kedvencem, Hugh Laurie második albuma, a „Didn't it Rain" került terítékre. A színész-énekes nemsokára hazánkba látogat, hogy fehér blues zenéjét élőben is megcsodálhassa a közönség. A Saxo 1-en keresztül interpretálva színes, leginkább a fiatalos füleknek hangolt előadásba csöppenünk bele. A felső tartomány selymes, de cseppet sem tompa, jól eltalált csipogója nagyszerűen adja vissza a neki szánt hangszereket, teszi mindezt természetesen, együtt lüktetve a zenekarral. Amit hallok, az tetszik, el tudok vonatkoztatni attól a ténytől, hogy lehetne kevésbé bugis az előadás, hiszen nem én vagyok a Saxo 1 célcsoportja. Megdöbbentő ugyanakkor, milyen testet kapnak a hangok általa, egészen biztos, hogy valamilyen trükk van a dologban (nevezhetjük a „szokásos" felső-basszus kiemelésnek), mondhatnám, hogy valami bűzlik Dániában! De szívesen hagyom magam becsapni, mert egységes, hallgatható a blues, mi több, szórakoztató is! 
A fentebb tapasztaltak szerint meg voltam bizonyosodva, hogy az elektronikus zene is feküdni fog a pöttömnek, jöjjön hát egy kis Mike Oldfield (Oxygene Part IV). Remek előadás, tiszta, nem agresszív, de nem is tunya, hanem inkább kiegyenlített, nem húz sehová. Transzparens, felbontása (ha jó a forrás) jó. A verdikt elektronikus zenén: kiszámítható! Rockzenére váltok, Eagles, Live II. Elég gyors és dinamikus hozzá, hangja dús, testes, meglepő és megint csak a méretein csodálkozom! Végighallgatva ezt a koncertalbumot, megállapítom, hogy nem nyújtott ugyan kiemelkedőt, de komoly hibái sincsenek. Legyen dzsessz is, Oscar Peterson egyik koncertlemeze, komoly, másfél órás anyag. Végig is forgatom, de bevallom, tartottam tőle. Nem kellett volna: a Saxo 1 szépen rajzolja a teret, igaz, csak széltében, az erőtartalékai itt is jól jönnek, a zongora utolsó oktávjai szó szerint átütnek a kis membránokon. Hogy csinálja?! Végül Mark Knopflerrel zárok, a Shangri-La-val: erőteljes a basszus, de itt azért elcsípni, hogy csalós kicsit. Túlságosan forszírozza, ezért omlós, nem elég precíz. Érdekes, eddig rendben volt. A magasak azért nagyon rendben vannak, bár Knopfler hangja nekem most picit lágy, tónusa azonban megfelelő.
Jól összehangolta ezt az aktív dobozt a System Audio, igazi mindenes, házi szórakoztatóközpont. Tudja amit kell, szolgáltatásai sokrétűek, ha nem kap jelet, készenlétbe helyezi magát, energiatakarékos, szóval nagyon trendi. A kékfogas kapcsolat megbízhatóan működött, fix forrásról is szépen zenél, távirányítható, erőtartalékai pedig akár 30-35 nm2-re is elegendő kraftot biztosítanak! Egyszerű telepíthetősége csak hab a tortán, ajánlott vétel!
Forgalmazó: Audio Centrum
