A Vishnu és a Valhalla közt elhelyezkedõ Brahma megjelenésével teljessé vált a hindu istenhármas, ráadásul a Nordost négytagú tápkábel választéka is logikus ársorrendbe rendezõdött, ami szerint a feljebblépésért minden esetben az összeg megduplázásával kell fizetni. Ennek megfelelõen a Brahma a tesztben viszonyítási alapként használt Vishnu árának durván kétszeresébe kerül, de egy fõisten talán csak megérdemel ennyit. A Shivából mennyiség és méretnöveléssel képzett Vishnutól eltérõen a Brahma komplexebb szerkezet és technológiailag is többet nyújt, olyannyira, hogy a felépítése nagy vonalakban megegyezik a Valhalla és Valkyrja interkonnekt és hangsugárzó kábelekével, csak éppen erõsebb vezetõkkel kivitelezve, melyek mérete az ezoterikus Valhalla tápkábelben alkalmazottakhoz hasonlóan 16 AWG-re növekedett, a számuk pedig 5, a Valhallában használt 7-tel szemben.
A nagytisztaságú oxigénmentes rezet a 60 mikronnyi ezüst extrudálása elõtt és után egyaránt alaposan megtisztítják és polírozzák, a lilánál vitathatatlanul esztétikusabb látványt nyújtó külsõ halványkék színû THV borítás pedig a micro-monofilament technológiának megfelelõen légszigetelést létrehozva kerül a helyére. (A Nordost mérnökei természetesen arra gondosan ügyeltek, hogy a Brahma, minden erénye ellenére a Valhallának véletlenül se jelentsen konkurenciát, ezért többek között a dual mono-filament technológia továbbra is csak a csúcsmodell kiváltsága maradt.) Mivel a borítás félig-meddig áttetszõ, tökéletesen látni engedi a kemény THV belsõ szigeteléssel ellátott, piros, fekete és zöld színekkel precízen megkülönböztetett három csoportot, vagyis a pozitív, a negatív és a föld "szálat".
Különösen impozáns adatként a Brahma jelvezetési sebessége meghaladja a fénysebesség 85%-át, míg a sztenderd típusok esetében a képzeletbeli traffipax általában csak 50%-os értéket mutatna. A kábel végeire ugyanazok a Wattgate 320 IEC és 13 Amperes csatlakozók kerülnek, mint a többieknél, s közös családi vonásként a Brahma is meglehetõsen hosszú bejáratási, vagy ahogy a Nordostnál mondják, beégetési idõt igényel.
Múltkor a szintén elõkelõ Vishnu volt a mérce, most viszont a hóhért akasztják, így õ kényszerül viszonyítási alap szerepkörbe. Helyt is áll, amennyire bír, ezért kettejük különbsége elsõre korántsem olyan markáns, mint az elõzõ megmérettetésen, amin nem is lehet meglepõdni, hiszen itt már két igazi ínyenc áll egymással szemben. Ennek megfelelõen az eltérések nem igazán "hifis" jellegûek, vagyis nem a mélyek illetve magasak mennyisége, a dinamika és egyéb hasonló paraméterek különböznek elsõsorban; talán ezért nem is olyan látványos a hatás - legalábbis felületesen nézve. Valójában azonban a Brahma árnyaltabb, részletezettebb és simulékonyabb karakterû, ami révén az általa táplált CD játszó muzsikája sokkal valóságosabb, behunyt szemmel jóval könnyebb a valódi instrumentumot magam elé képzelnem. Mélyebb betekintést nyújt a zene szöveteibe is, ezért izgalmasabb, a nagyobb hangerõt illetve az erõsebb kivezérléseket pedig ügyesebben kezeli; hozzá képest az önmagában különösen kultúráltnak megismert Vishnu néhol szinte kifejezetten harsánynak tûnik, ráadásul mintha különbözõ felrakódások is lennének rajta, melyeket a Brahma sebészkés pontossággal farag le. A Brahma megszólalásának gazdagsága elvitathatatlan, s a különbség közöttük egyre csak nõ, ahogy a muzsikában újabb és újabb hangszerek, hangszercsoportok szólalnak meg. Fiziológiai hangerõ különbséget viszont most nem tapasztalok, vagy csak alig, sõt néha a Vishnu tûnik erõteljesebbnek, de ezzel együtt elnagyoltabb is; durva hasonlattal élve az õ ereje a parasztlengõ, a Brahmáé pedig egy tökéletesen kivitelezett, de kevesebb svunggal megvalósított tanítani való jobbhorog.
A fizikai összecsapás hasonlatnál maradva, a jazz, rock és egyéb könnyebb mûfajokon viszonylag még kevéssel elmaradó Vishnu Vivaldi Concertojánál esik ki a kötelek közül, akárcsak Fekete Pákó, a kegyelemdöfést pedig Andrea Bocelli adja meg neki. A komplett szimfonikus megszólalásnál aztán végleg kiteljesedik a Brahma egyértelmû fölénye, a másiknál nem tapasztalt ízekkel és zamatokkal kiegészülõ, kivételes jelenlét érzetet adó hegedûk, csellók és fuvolák könnyedén szakadnak le a dobozokról, miközben a zsírtalanított mélyek a pincében biztosítják a kivételesen stabil alapokat.
Visszatérve a Vishnura jócskán hanyatlik az élvezet és lecsökken a realitás szintje is, azonban az olcsóbb típus még ezzel együtt sem válik hallgathatatlanná, jelezve, hogy azért esetében is egy igencsak nívós produktumról beszélhetünk. A Brahma viszont, különösen hangszeres zenéken teljesen más, és idegesítõen jobb. Amit kérnek érte ugyan kissé nehezen emészthetõ, de "sajnos" mûködik, s egy hifi beruházás mindent eldöntõ mércéje végsõsorban csak ez lehet.
