Ilyet sem nagyon láttunk még a Sonytól! Legújabb szériájukban a sokakban kellemes emlékeket ébresztõ múltidézõ külsõt sikeresen párosították az up-to-date felszereltséggel és technikai színvonallal. A Sony designereinek munkáját dicsérõen, a régi vágású új fazon tulajdonképpen még az elõzõ széria arculatánál is elegánsabbra sikerült, jó minõségû csomagolást biztosítva az izgalmas belvilág számára. Míg a legtöbb gyártó a legújabb slim õrületet igyekszik meglovagolni, addig a Sony továbbra is a mindenféle divat-trükköktõl mentes letisztult formavilág és a klasszikus magas építésû készülékház mellett teszi le a voksot.
A felhasználó figyelmét ennél a készüléknél nem terelik el különbözõ tükrözõdõ felületek, vagy varázs funkciók, ami viszont fontos, az könnyedén megtalálható. Az elõzõ DB-780-as készülék keskeny kijelzõjérõl például célszerûbb, az értelmezhetõségnek jobban kedvezõ, magasabb és egyben jobb kiosztású kijelzõre váltottak. Kedvezõ változások történtek a kezelõfelületen is, ergonómiku-sabb és áttekinthetõbb lett az új, teljesen síkfelületû frontlemez. Az egyetlen momentum, ahol a tervezõk nem tudták meghazudtolni japán mivoltukat, a kijelzõ alatt elhelyezkedõ nyomógombok liliputi mérete, de ennyit azt hiszem, bõven elnézhetünk nekik. Apró de figyelmes apróság viszont az aranyozott fejhallgató aljzat és a takaróval fedett elõlapi csatlakozó sor. A készülékhez mellékelt megszokottan méretes távirányító némi rákészülés után már kifejezetten jól használható.
Elõdjéhez képest a DB-790 jelentõs technikai módosításokon esett át. Elõször is hat csatornássá fejlõdött, teljesítményét 5x100 Wattról 6x100-ra fokozva, egyúttal lehetõvé téve olyan új formátumok elõnyeinek kiaknázását, mint a Dolby Digital EX és a DTS-ES. Fentiek mellett természetesen a menü tartalmazza az összes többi megszokott dekódolást is, úgymint DD/DTS/DPL/DPLII., kiegészítve mindezt a Sony saját fejlesztésû Digital Cinema Sound EX módozatával. A felhasználó elképzeléseihez szabott egyéni hangbeállítások a 32 bites DSP által biztosítva, meglehetõsen bõséges mennyiségben állnak rendelkezésre.
A hátoldal azonnal szembeötlõ pozitívumai az RGB csatlakozók, és a digitális csatlakozófelület, ezen belül az optikai csatlakozók száma (négy be és egy ki), valamint a két analóg 5.1 hangbemenet SACD-hez felkészítve. A végfok csatlakozók banándugósak, aranyozás azonban a "nem látható" szekcióra sajnos már nem maradt.
Hangminõség
Kedvenc filmjeimet kóstolgatva hamar megállapíthattam, hogy most egy némileg visszafogott, abszolút nem ripacskodó elõadóval találkoztam, akinek elõadása mentes a hatásvadász elemektõl. Tere koncentráltabb felépítésû, mint az átlag készülékeké, precízen felépített környezetével jól gazdálkodik, egyenlõ léptékeket használ fekete lyukak nélkül. Pontosan pozícionálja szereplõit, mely tulajdonsága általában hasznára válik, de a centernél néha túl pontszerû és talán még a valóságosnál is hangsúlyosabb a több fõs dialógus. Erõteljes hangzású jeleneteit nagy megelégedéssel hallgattam, a "Halálos iramban" verseny jelenetei, vagy a "Star Wars" fogatversenye például kiemelkedõ mozi élményt nyújtott számomra.
Koncert filmnél kis hangerõn valamelyest csökkent a dinamika, de normál hangerõn és felette már kialakult a helyes egyensúly és általában az "ütõs" stílus volt az uralkodó; talán amit a szemére vetnék, az a nagyon halvány mûanyag íz, amitõl néha saját feldolgozásnak hatott az egyébként jól ismert lemez.
5.1 Dolby Digital zenei CD-n szintén az elõbb említett szabályosan felépített, de nem túl nagy teret érzékeltem, markáns, határozott karakterekkel. A produkció természetessége itt meggyõzõbb volt, mint az elõbb említett koncert filmnél, hozzáfûzni valót csak a pozíciók adtak, például a zongora méretes dobogót kapott a lábai alá, ami ugyan nem lehetetlen, csak nem igazán így ismertem az ezerszer hallgatott lemezt.
Ugyanezt az anyagot sztereóban ismételve kicsit szûkösebb teremben élvezhettem az elõadást, az egyes szereplõk fénye talán veszített is egy kicsit, viszont a dobogó eltûnt, így a harmadik dimenzió abszolút a helyére került.
A valódi hazai pálya-érzést aztán az SACD hozta meg. Levegõs, minden irányban szabályos kiterjedéssel rendelkezõ terét az elõbbiekben már magasztalt, jól fókuszált, természetes hangú hangszerekkel és elõadókkal tárta elém, az egyes szóló részletekbe pedig már némi virtuozitást is képes volt becsempészni. Jó formáját az egyes zeneszámok jellegétõl és stílusától függetlenül végig megõrizte, a különbözõ felvételeknek viszont ezzel együtt is egyéni ízt adott.
Ajánlás
Zárszavamban elsõként is kiemelném a megismert termék jó konfigurálhatóságát; gondolok itt a csatlakozó felületek gazdagságára, igényes kivitelére, az egyéni beállítások széles kínálatára és a könnyû elérhetõségekre, de jó benyomást tett rám az ízléses, a gyártótól ismert futurista trendektõl kicsit más irányba kalandozó arculat is.
Filmeken nyújtott produkciója árkategóriájának elitjébe emeli, zenei produkciójának kellemes összképét pedig tovább "fényesítik" az SACD fülbemászó dallamai. Kedvezõ tapasztalataimat és a készülék vételárát tekintve szinte biztosra veszem, hogy az STR-DB790 nem feltétlenül csak a Sony párti vásárló közönség soraiban szerez majd híveket magának.
