The current Bet365 opening offer for new customers is market-leading bet365 mobile app You can get a free bet right now when you open an account.

OPPO BDP-93 EU

Az utóbbi időben egyre többször jelentjük ki egyes készülékekre, hogy kategóriáját felülmúlja, mégis egyvalaminek erre a jelenségre komolyan sikerült rámutatni. Egy olyan lejátszónak, ami most már az álomlista éllovasa – ez az Oppo BDP-93 „mindent játszó”. Na jó, jó, de mi mindent és főleg hogyan? Sokszor leírtuk, hogy a DVD-lejátszók CD-próbálkozásai enyhén szólva siralmasak, az SACD-játszók szinte csak erre a speciális formátumra vannak kihegyezve, a CD-vel ők sem állnak „barátságban. Mindennek tetejébe jött a Blu-ray, a maga minden eddiginél nagyobb kép- és hangfelbontásával, amit természetesen az eddigi „gépek” csak féltékenyen néztek a polcunkon. Ennyi formátumhoz nem vásárolhatunk külön készülékeket! Persze azért mindig van megoldás, így e témában is említhetnénk néhány neves high-end lejátszót, de árban a nagyközönség számára is elérhető produktumból már kevés létezik.


….és jött a doktor, és azt mondta, hogy vegyél egy Oppo-t....(nekem a zene, a zene kell). No, ez nem egészen az örökbecsű LGT dal, de van köze az igazsághoz. Az amerikai gyártó már ezt megelőző gyártmányaival kivívta a piac érdeklődését és a konkurencia féltékenységét. Az Oppo cég nem kezdő a képi megvalósítás műfajában, hírnevüket a két évvel ezelőtt bemutatott 983H jelű DVD-játszójukkal szerezték. Ez nemcsak olcsó, de komolyan jó is volt. A legújabb fejlesztések végterméke a BDP-93 típusszámmal jelölt univerzális lejátszó. Tartalmazza a Marvell QDEO video-processzort és zajcsökkentőt, a 88DE2750 Kyoto G-2 video konvertert és az Anchor Bay ABT 2010 chip-et, mellyel kiváló videó teljesítményt nyújt, pixelenkénti mozgás-adaptív és 3D támogatással. A video-jel a legújabb Silicon Image SiI9334 1.4 képes chip-en keresztül jut ki a HDMI kimenetre. Az audio platformon a már jól bevált Cirrus Logic 8 csatornás CS4382A jelű D/A konvertert használja. Minden analóg kimeneti jel két nagy teljesítményű, alacsony zajú műveleti erősítőn megy át, mielőtt az aranyozott csatlakozókhoz jut. A BDP-93 veszteségmentesen juttatja el a Dolby TrueHD és DTS-HD Master anyagok kiváló minőségét a HDMI csatlakozón keresztül, úgy ahogyan azt a filmkészítők megálmodták. A hanganyagot a beépített többcsatornás audió-dekódoló rugalmasan illeszti akár a HDMI vagy a 7.1-es analóg kimenetre, hogy bármilyen eddigi többcsatornás rendszerünket kiszolgálja.

 


bdp-93-back

Ha úgy tetszik egy kicsit előre szaladtam, de dicsérhetem a csomagolást, amely nem fillér/tonna értékű „hungarocell” (s még ajándék hordozótáskát is kapunk szövetből!), vagy áradozhatnék a szálhúzott alumínium előlap és a középmechanika láttán. Mindezek álljanak itt egy értékes készülék természetes velejáróiként, nem is kell bizonygatni jótékony hatásukat a szubjektív ítéletre! A lemezforgató tálca és annak finoman nyíló fiókja speciális japán (Sanyo) gyártmány, a káros rezonanciák csökkentésével segíti a lézerfejet, biztosítja a tökéletesebb kiolvasást. Ugyanígy komoly szerepe van az aranyozott csatlakozásoknak és a digitális csatolók minőségének.  A BDP-93 jellemzően Blu-ray játszó, 1080p/60Hz, 1080p/24fps vagy akár háromdimenziós képi megjelenítéssel a két 1.4-es HDMI kimeneten. Az összes többi ismert és elterjedt formátumot játssza, akár eredeti kiadótól származik vagy írott. A hagyományos felbontású anyagok felskálázása is elérhető 720p, 1080i és 1080p megjelenítéssel. Mindkét HDMI kimenet DVI-HDCP kompatibilis kameránkkal készített felvételeink minél jobb lejátszása érdekében. A képi menüben elérhető korrekciók az élesség, kontraszt, telítettség, képfeldolgozás és méretezés valamint a képzajcsökkentés kiigazításait tartalmazzák. A HDMI-k teljes értékű multicsatornás hangkimenetek akár SACD és DVD-Audio esetében is, a készülék PCM dekódere 7.1 analóg kijáratra dolgozik. Meg kell jegyezni, hogy sem a másodlagos HDMI, sem a komponens kimenetek nem használják a QDEO jelfeldolgozást, ennek ellenére a régebbi favorit, a komponens megjelenítés is hibátlanul működik. Készülékünket csatlakoztathatjuk az otthoni számítógépes hálózathoz vezetékkel, vagy a gyártó figyelmessége folytán a tartozékként szállított WiFi-dongle adapterrel is. A hálózaton keresztül elérhetjük és lejátszhatjuk saját film- és zenearchívumunkat (a készülék DLNA kompatibilis), így az Oppo médialejátszóként is alkalmazható. A firmware az Oppo saját internet portáljáról folyamatosan frissíthető, alkalmazkodva a friss formátumok által támasztott igényekhez, s javítva az esetlegesen előforduló szoftverhibákat is. Sajnos a rendelkezésre álló VUDU, Blockbuster és Netflix alkalmazások csak az USA területéről regisztrálva érhetők el, de a fejlesztők már dolgoznak európai elérés megvalósítása érdekében.
Az elöl és hátul is rendelkezésre álló USB portokon keresztül lehetőségünk van „pendrive” vagy külső HDD csatlakoztatására, így az ottani kép-és zene tartalom megjelenítésére, lejátszására. Kettő GB memóriájából 1 GB-ot fenntart a BD-Live funkciók megjelenítésére. A dedikált eSATA csatoló a leggyorsabb digitális jelátvitelt biztosítja az erre szakosodott médiatárak és az Oppo BDP-93 között. Az itt felismert és játszható formátumok szintén közkézen forognak AVCHD, MP4, DivX, MKV,WAV, Mpeg1, Mpeg2, WMA, Mp3, AAC, AC3, FLAC, JPEG. Az RS232 és az infravörös szenzort fogadó csatolás minden multi-room integrálás igényeit kielégíti. Az világító kezelőgombokkal ellátott távvezérlő és a grafikus képernyő menürendszer segítségével könnyűszerrel beállíthatjuk, és igényeink szerint konfigurálhatjuk lejátszónkat.

Hangminőség
Mindezek ismeretében azt állítom, még nem volt a piacon lejátszó ennyi tudománnyal a tarsolyában. Hivatkozhatok a nagyságrendekkel drágább Ayre Acoustics-re, McIntosh-ra vagy a Lexikon kooperációra – az Oppo ezeknek a méltán híres márkáknak szállított már saját fejlesztésű részegységeket, komplett elektronikákat. Egy magasugró világbajnoki magabiztosságával „viszi át” a lécet, akár képi akár hangzásbéli feladatok adódnak. Ezt azután mertem kijelenteni, mikor végignéztem Stacey Spears és Don Munsil mérnök duett vizsgáló és értékelő lemezét Blu-ray formátumban. Kalibrációs és méréskiértékelést segítő ábrák sora bizonyította a BDP-93 lejátszási minőségét. Ezek a statikus minták képviselik a legújabb viszonyítási alapot. Az eddigi mérő/beállítólemezeknél részletesebb és a jelenleg használt nagy felbontás szemléltetéséhez nyújt kapaszkodót. Beállítások után csak műszerekkel lehet mérni eltérést az ideálistól, látni nem lehet. Természetesen egy „valódi” Blu-ray film élményt is ad. Az Oppo lejátszó a lehető leggyorsabban tölti be a műsoranyagot – az eddigi konkurens „gyorshajtóknál” kb. 13 másodperccel gyorsabb. Mindenekelőtt az arcbőr természetes színei és a színek teljes árnyalatainak skálája ragadott magával. Mindez kellő tö-mörséggel, még a filmgyári sminkes (a sminknek mindig jónak kell lenni, még a természeti katasztrófa kellős közepén vagy a dzsungelben is) munkája is szemléletesen látszik. A kontraszt széles skálája a valósághoz vagy az analóg fekete-fehér fotózáshoz hasonlítható.
A hang több meglepetést is tartogatott. Az természetes, hogy a Dolby True HD és DTS HD Master alapanyagokkal kitűnő eredményt érünk el, a „hagyományos DTS” formátum hangélménye ezt hajszálra megközelíti. Egy 22 évvel ezelőtt felvett DD 5.1 orgonakoncert (Denon Ambience DVD-02009) meghallgatásakor jött az igazi döbbenet (hol volt akkor még a HD felbontás?) Ezen a lemezen a templomban felvett anyagot kétféleképpen lehet meghallgatni, egyszer - mint rendesen - szemben ülünk az oltárral és körbe ölel a tér, másodszorra szemben ülünk az orgonával (!), így jobban tudunk koncentrálni a hangszerre. Az Oppo döbbenetes élményben részesíti a zenerajongókat, ez a felvétel a jelenlétérzetével tarol. A CD-lemezek játszásakor észleltek újra értékelik bennem a DVD-játszókkal elérhető audió-teljesítmény fogalmát. Nem titkolom, mindent elkövettem a jó hang kicsiholásáért, hálózati szűrésben, kábelezésben, rezonancia elvezetésben (és a készülékben kikapcsolhatók a video áramkörök (pure audio), ha igazán azt akarjuk, hogy minél kevesebb legyen a zavaró tényező) mégis meglepődtem. Olyan módon állítja elő a hangzást, amint a csak CD-lemezekre szakosodott igen drága masinák. Ezek után egy percig sem csodálkoztam azon, hogy rövid idő alatt saját rajongó tábora alakult ki a gyártónak. No, de vissza a hanghoz! Már sokszor ki lett hangsúlyozva a nyílt, levegős hangzás. Ez itt olyan hangzási balansszal párosul, amibe nem lehet belekötni. Nem a képembe tolja az előadót, hanem elhelyezi a térben és hallani lehet azt a kis színpadi mozgásteret, amit a hangmérnök neki szánt. Referencia lemezeimen található egy szólóhegedű játék, ahol az előadó csekély mértékben ugyan, de elmozdul játék közben, ez is szemléletesen mutatja az Oppo. Mindenképpen hihetünk az előadásnak, az van a lemezen, amit hallunk!
Bizonyára sokan a net-es hálózati igények miatt is „vadásznak” jól integrálható és jó játszási képességű lejátszóra. Biztosíthatom, hogy igényeikre a tartalmas választ az Oppo-ban meglelik. A veszteségmentesen tömörített zenei file-ok kibontása CD-lemezzel egyenértékű, csak egy kicsit jobban feltűnik, ha a felvétel eredeti állapota hagy némi kívánni valót maga után. Már vásárolhatunk a net-en nagy felbontású hangfelvételeket. ezeket lejátszva nem érdemes háttérjátékosnak használni a hálózatba kapcsolt masináinkat még második-harmadik multi-zóna kiépítés esetén sem. A hangesemények magukkal ragadók, élvezetesek, részletező képességben nincs hiány, a hangszerek saját terjedelmükben szólnak, a szólamok nem fedik egymást, nem akar nagyobbnak látszani egyik hangszer sem.

Ajánlás
Az Oppo BDP-93-hoz nem nehéz ajánlást írni, olyan készülék ez, amiért rajongani lehet. Akinek fontos az „all in one” jelleg és a kitűnő kép,- és hangminőség egyszerre, de korlátozott a keret, nem kell tovább keresgélnie, biztos, hogy hosszútávon is elégedett ezzel a lejátszóval, erre a hálózatos funkciók adják a garanciát.
Akinek pedig ez sem elég, következő számunkban megismerkedhet a nagytestvérrel, a BDP-95-tel, melyet már “high-end”-ként emlegetnek szerte a világban