A Keces Audio választékában a különféle tápeszközök mellett erősítők is találhatók, köztük egy kisméretű és kedvező áru integrált típussal, amelyben bónuszként még egy USB DAC is helyet kapott.
Az E40 névre hallgató integrált erősítő az összes többi Keces termékhez hasonlóan szilárd alumínium házzal készül, ami nemcsak a mechanikai hatásoktól, hanem a különféle káros sugárzásoktól és zavaroktól is hatékonyan megóvja a belsejében lakó elektronikákat. A mindössze 22 cm széles készülék megjelenése egyszerű és minimalista, az egyetlen design ötletet esetében a fekete ház és az ezüstszínű hangerőpotméter kontrasztja jelenti. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, minden kezelőszerve pontosan működik, és stabilnak illetve megbízhatónak tűnik. Mindent egybevetve a kis erősítő egy jól összerakott, stabil és megbízható készülék benyomását kelti, ami a kedvező ár függvényében már önmagában nagyon bizalomgerjesztő.
A készülék kis hely ellenére optimálisan kialakított belsejében egy túlméretezett nagy hatásfokú toroid transzformátorral és egy stabil analóg tápegységgel táplált AB osztályú tranzisztoros erősítő egység található, amely 8 Ohmon 2×50 W, 4 Ohmon pedig 2×65 W kimenő teljesítményt produkál, ami normál körülmények mellett bőségesen elegendő, amúgy meg sokkal több, mint amennyire ránézésre számítana az ember egy ekkora analóg erősítőtől.
Bemenetek tekintetében a repertoár kettő line RCA és egy MM phono analóg bemenetből, valamint egy USB B portból áll. Utóbbi 16 bit/48 kHz felbontásig képes fogadni és feldolgozni a beérkező digitális jeleket, így lényegében a klasszikus CD (DAT) felbontású zenei anyagok esetében számíthatunk rá. A beépített phonó fokozat a leírások szerint nagyon alacsony zajszintű, ami egyébként a rövidre optimalizált jel utakkal rendelkező erősítő komplett egészére is igaz. A pre out kimenetnek köszönhetően külső végfok illetve aktív szub-woofer is csatlakoztatható a készülékhez, a fejhallgatósokat pedig az előlapon található 3,5 mm-es fejhallgató aljzat szolgálja ki. Az aktuálisan kiválasztott bemenetet kis kék ledek jelzik.
Az erősítőhöz mellékelt egyszerű kinézetű fekete távvezérlővel be- és ki lehet kapcsolni a készüléket, ki lehet választani a kívánt bemenetet megváltoztatását, aktiválni lehet a némítás funkciót és természetesen szabályozni lehet a hangerőt is.
♫
Kapásból többféle pozitívumot ki lehetne emelni az állványon szerényen megbúvó E40 megszólalásából, először azonban mégis az aprócska erősítő nagy, energikus és dinamikus hangját említeném meg, amivel erőlködés nélkül képes akár nagyobb méretű hangsugárzókat is meghajtani és átlagos méretű terekben már nagyjából fél hangerő felett hangosan szólni. A kis méretből fakadó félelmek tehát pillanatok alatt szertefoszlanak, így most már nyugodtan koncentrálhatunk a készülék egyéb jellemzőire és finomságaira, amelyekből szerencsére szintén bőven akad. Általánosságban nézve az E40 megszólalása lineáris, koherens, egységes és dinamikus, az a fajta, amiben nagyjából minden rendben van, ezért hosszabb távon is problémák nélkül lehet hallgatni és nincsenek olyan zavaró tulajdonságai, amelyek a többi pozitívum ellenére elrontanák a zenei élvezetet. A készülék kedvező árának viszonylatában akár már azt is mondhatnánk, hogy ennyi bőven elegendő az üdvösséghez, a kis Keces tarsolyában azonban még jóval több van ennél. A műszaki leírásában megemlített zajszint például a gyakorlatban is valóban nagyon alacsony, amelynek újabb hozadékaként a mikro információk is meglehetős bőségben érkeznek. A hangok minden esetben tiszták, szépen formáltak, kellően határozottak és energikusak, a jó minőségben hallgatható műfajok tekintetében semennyire sem megkötve a felhasználók kezét. A hangok szépen leszakadnak a hangsugárzókról, a magasak élénkek, levegősek és finomak, a közepek részletezettek és nyitottak, a mélyek pedig megfogottak és kellően karakteresek. Ráadásként a készülék reakcióideje is nagyon rövid, ezért a lendületes és gyors attakokat is hatásosan jeleníti meg. Az alapvető karaktere természetes és semleges, de ezzel együtt eléggé szórakoztató is, jól megtalálva az egyensúlyt a racionalitás és az élvezetes előadásmód között. Jó felbontása dacára nem akar kíméletlenül „leleplező” karakterű lenni, de az olcsóbb erősítők esetleges problémákat ügyesen elkendező fátyolossága sincs meg benne, velük ellentétben neki nincs semmi takargatnivalója. A tere a kategóriájához képest nagyon jól fókuszált, a zenészeket és a különféle hangszercsoportokat levegősen és tagoltan helyezi el a minden irányban kiterjedt színpadon. Újabb magasabb szintek felé mutató jellemzőként a megszólalása meglehetősen plasztikus, amikor például a vibrafon hangját hallgatom, nem csak a hangszer hangszíneit és tónusát, hanem az ütők és a fémlapok találkozásának fizikai kontaktusát is jól érzékelem, ami a megszólalást sokkal valóságosabbá, élvezetesebbé és hihetőbbé teszi, az erősítőt pedig az áránál jóval értékesebbnek mutatja.
A beépített DAC a lineáris és semleges megszólalásával szintén nagyon jól szól, azonban a felbontása meglehetősen korlátozott, ezért pontosan a számítógépes zenehallgatás egyik legnagyobb előnyét, a nagyfelbontású zenefájlokhoz való könnyű hozzáférést nem lehet vele kihasználni. Fogjuk is fel inkább úgy, mint egy bónuszt, amit vagy kihasználunk, vagy nem, mert a készülék az árát már pusztán analóg erősítőként is vastagon megéri. Főleg, hogy a beépített MM phonója is nagyon korrekt, alacsony zajjal, semleges és színezetlen hanggal, így az erősítő árszintjéhez passzoló lemezjátszók esetében jól használható, kiváltva így a külön megvásárolandó külső típust.
Ajánlás
Úgy tűnik időről időre meg kell jegyeznünk eddig ismeretlen új márkaneveket, amelyek mögött olyan kiváló készülékek állnak, amelyek bátran felveszik a versenyt a jól csengő, „bejáratott” márkák típusaival. A Keces Audio receptje a nagyszerű hangzás és kedvező ár kombinációja, egy igényesen megépített, egyszerű hatású külsővel. A bemenetek száma némileg limitált (2 line), azonban akiknek ez a phonóval kiegészítve elegendő, azok nagyon kedvező áron vihetnek haza egy nagyon korrekt és élvezetes hangzású erősítőt, amely kis mérete ellenére még akár hangos és dinamikus zenehallgatásra is tökéletesen alkalmas.
Keces Audio E40
Teljesítmény: 2×50 W (8 Ohm)
2×65 W (4 Ohm)
Teljes harmonikus torzítás (THD+N) <0.008% 1kHz A-súlyozott.
Teljes harmonikus torzítás (THD+N) fphono MM bemeneten <0.02% 1kHz A-súlyozott
Jel/zaj viszony 110dB A-súlyozott
Jel/zaj viszony Phono MM bemeneten 82dB A-súlyozott
Méretek: 220×220×66 mm
Maximális terhelhetőség: 600 VA
Tömeg: 4 kg
Ár: 210.000,- Ft
Forgalmazó: Stream Audio
Tel: 30/211-5253
www.streamaudio.hu