Hans Lüdemann az egyik legkeresettebb német jazz zongorista, akinek a nevét a hazai közönség is jól ismeri, hiszen – nagy örömünkre – gyakori vendégnek mondható nálunk, néhány hete például a T.E.E. Ensemble zenekar tagjaként hallhattuk őt a budapesti Opus Jazz Clubban. Lüdemann azon muzsikusok közé tartozik, akik egy nagyobb formáció tagjaként (pl. az előbb említett T.E.E. Ensemble) éppen úgy jól érzik magukat a színpadon, mint szólóban.
Az előadó legújabb, a BMC Records gondozásában megjelent albuma, a Das reale Klavier- Ein Kölner Konzert is az utóbbi „kategóriába” tartozik, ugyanis egy szólókoncert anyagát őrzi a kis ezüst korong. A koncertlemez anyaga két különböző helyszínen rögzített felvételekből állt össze. A repertoár nagyobbik része a kölni LOFT-ban került rögzítésre, az album utolsó kompozícióját pedig a zongorista önmaga vette fel a düsseldorfi Steinway-Haus-ban. Az utóbbi helyszín nem véletlen, hiszen az „Arabesque” a legendás hangszergyártó, a Steinway & Sons felkérésére született.
Az album bő 70 percnyi hallgatnivalót kínál a minőségi zenei műsorra vágyók számára. A változatos repertoárt döntően nagyobb lélegzetű művekkel töltötte meg a komponista-előadó. Talán kevesen tudják, hogy Lüdemann-nak, a Trio Ivoire tagjaként van egy „Afrika projekt”-je is, ennek jelen esetben csak azért van jelentősége, mert a friss album két számában, a „Heartbeats”-ben és a „Spring Rites”-ben visszaköszönni látszik az „afrikai korszak”. Az említett két kompozíció a lemez legizgalmasabb számai közé tartozik, de a többi szám is a nagy precizitás és kreativitás szellemében született. Ennek eredményeként összességében egy homogén szerkezetű, igazán erős anyag született.
Lüdemann zongorajátéka tiszta, precíz és ezernyi szín jelenik meg benne. A lemezt hallgatva kiderül, hogy Lüdemann éppen úgy képes virtuóz megoldásokra, mint a visszafogott, „filozofikus” játékra. Akinek tetszik az új album, az feltétlenül látogassa meg időnként a muzsikus honlapját az aktuális koncertidőpontokért. Igazi élmény őt a színpadon látni.
A lemezen található számok listája:
- Präludium 1 8:50
- Blaue Kreise 10:19
- Heartbeats 7:25
- Präludium 2 6:31
- Spring Rites 12:17
- Ankunft 8:03
- Love Confessions 6:27
- Rollende Steine 7:25
- Arabesque 4:58
Honlapok: