A Sultan of String névre hallgató zenekar gyökerei 2004-ig nyúlnak vissza, akkor talált egymásra a hathúros hegedűn játszó Chris McKhool és a flamenco gitáros Kevin Laliberté. Az évek során szépen gyarapodva a duó világzenei nagyzenekarrá bővült. Az együttes a bemutatkozó albumát, a Luna-t 2007-ben készítette el, a folytatásban először a Yalla Yalla (2009) készült el, majd pedig a Move (2011) következett. Az újév „nyitányaként” most itt van az új mű, a Symphony!. Az album leginkább egy nagy olvasztótégelyhez hasonlítható, amelybe McKhool és Laliberté a világ számos részéről érkezett dallamokat dolgozott össze egy különleges eleggyé.
Egy dolog nagyon határozottan kijelenthető, még pedig az, hogy a Sympony!-t hallgatva az ember egy nagyon egyedi zenei világba csöppen. Egy olyan miliő ez, ami úgy tud új lenni, hogy közben tele van ismerős dallamokkal. Nem kell sokat várni az első, „de ismerős ez valahonnan” felismerésig, ugyanis a lemez nyitószámának (Monti’s Revenge) az ihletője a Monti Csárdás volt. A folyatatásban olyan, kellemes atmoszférájú számok követik egymást, mint a Palmas Sinfónia, az Emerald Swing és a Sable Island.
Összességében az egész lemeznek kicsit olyan filmzene jellege van. Ennek a magyarázata vélhetően az, hogy az album elkészítésében egy nagyzenekar is részt vett. Szerencsére az album nem ma divatos recept alapján készült, vagyis itt az elektronikus effektek helyett, hús-vér emberekkel és valódi hangszerekkel csináltak világzenét.
Közreműködnek:
Chris McKhool – hegedű és ének
Kevin Laliberté – gitár
Eddie Paton – gitár
Drew Birston – akusztikus és elektronikus basszusgitár
Rosendo Chendy León – dobok és ütősök
Bassam Bishara – oud
James Hill – ukulele
Larry Larson – trombita
Paddy Moloney – pennywhistle & Uilleann pipes
Dala – ének
55-tagú nagyzenekar Jamie Hopkins vezényletével
A lemezen található számok listája:
- Monti’s Revenge
- Palmas Sinfónia
- Jose, Emerald Swing
- Sable Island
- A Place to Call Home
- Road to Kfarmishki
- Luna
- Will You Marry Me
- Encouentros