Helyszín: A38-as hajó (Budapest)
Időpont: 2016. június 30.
Small Talk Session néven indul újra a Random Szerda, amely Barabás Lőrinc trombitás vezetésével 2005 és 2010 között a budapesti hiphop-jazz színtér jeles képviselőiből alakult alkalmi formációkat vonultatta fel. 2008-ban Small Talk címmel koncertlemez jelent meg a projekt legsikeresebb felvételeiből. A nemzetközi szinten is jegyzett trombitásunk (és effekt „zsonglőrünk”), Barabás Lőrinc a dobos, Mihalik Ábel, a bőgős és basszusgitáros, Csizmás András és a gitáros, Czitrom Ádám társaságában lépett fel az A38 Kiállítóterében. Egy rendkívül izgalmas koncert részesei lehettek azok, akik „vízre szálltak” ezen a nyári estén. A műsor különlegességét többek között az adta, hogy a csapat nem egy kész repertoárral vonult fel a színpadra. Minden, amit ott elhangzott a közönség szeme láttára és füle hallatára a mostban született. Igaz improvizatív zene volt ez, méghozzá hatalmas „merítési mintával”. Ez alatt azt értem, hogy Barabásék zenei világában a jazznek, a távol keleti zenének, a kortárs zenének éppen olyan fontos szerepe volt, mint például a rocknak. A muzsikusok érezhetően igyekeztek beépíteni minden dallamot, a zenefolyamba és minden zenei stílust képviseltetni. Az eredmény egy sokszínű, lüktető nagyvárosi muzsika. Feltétlenül meg kell említeni, hogy a hagyományos hangszerek mellett nagy szerep jutott az elektronikának is. Habár ebben nincs semmi meglepő, hiszen a különböző effektek már szinte védjegyének számítanak Barabás zenéjének. Így, az este anyagát is gazdagon fűszerezték különleges effektekkel. Az, hogy az összhatás ilyen lett volt egy pici szerepe a természetnek is. Ugyanis a Duna hullámzó vize kellemesen „hintáztatta” a koncerttermet és ezzel együtt természetesen a közönséget is. Így a hallgatóság még inkább részese lehetett flow érzésnek.
Akik eljöttek erre a koncertre azok egy könnyed dallamokból kibontakozó, hömpölygő és spirálisan magába szívódó zenei produkció részesei lehettek.