Mind többen ébrednek rá újra, mégsem olyan idejétmúlt és szégyellnivaló dolog sztereóban zenét hallgatni, a megélénkülő érdeklődésre pedig a nagy gyártók is kezdenek szépen visszaállni a majdnem elfeledett kétcsatornás audio készülékek gyártására. Az ismét, ha nem is felvirágzó, de életre kapó sztereó kínálat ráadásul mintha az igényesebb kivitel irányába mozdulna, így még a mini rendszerek között is akad jó szóra érdemes ajánlat.
A sztereó műfaj egyik klasszikusa, a Harman Kardon az utóbbi időkben nagyon megtalálta a stílusát, egyre-másra készíti különböző célú, de ugyanabban a jól felismerhető, dísztelenségével díszítő, magasfényű éjfekete köntösben pompázó komponenseit és komplett rendszereit. Utóbbiak között még a többcsatornások vannak többségben, de már két mini sztereó modell is feltűnt a színen, igaz, kettejük között egyetlen árva DAB tuner a különbség.
Az MAS 100 így nem a kisebbik, hanem az alap, analóg tuneres rendszer, amely egy lejátszó-vezérlő komponensből, egy erősítőből és egy állványos hangsugárzópárból áll, az alkotórészek pedig mind annyira elegánsak, hogy érdemes közelebbi ismeretséget kötni velük. Mondjuk az érintésekkel csínján kell bánni, a lekerekített oldalélű, négyzetes alaprajzú kontroller egység tükörfényes felületének nem használ az ilyesmi, nem véletlenül kerül elő a tartozékok közül egy pár mikroszálas kesztyű. Vicces dolog kontrollernek hívni egy készüléket, amin az apró típusjelzés és a CD töltőnyílás környezetében egyetlen kezelőszervnek látszó tereptárgyat sem lehet felfedezni; változik a helyzet, ahogy áramhoz jut a kicsike, feldereng rajta a készenléti állapotot jelző ikon, és a tapintásra ingerlő területet megérintve máris életre kel a kétsoros, pontmátrixos kijelző, valamint maga a kezelőfelület: bizony, az életfunkciók abszurd módon szabadkézi érintésre reagáló virtuális „gombokkal” érhetők el (ahol most ott a rádió programváltás, lemaradt viszont a bemenetválasztás), kénytelenek vagyunk hát mégiscsak taperolni az ilyenformán remekül összemaszatolódó felületet, íme egy újabb eset a gyártótól, amikor megszenvedtet a szépségért. Vagy mégsem, ha kevésbé sajnáljuk ujjlenyomatokkal beszennyezni az ívelt, nagyobb részben ugyancsak fényes testű, karcsú távkapcsolót. Mire túltesszük magunkat a külső különlegességein, észrevesszük, hogy ezzel nagyjából a végére is értünk az extravagáns részleteknek, amik nélkül a vezérlőegység egy rendes CD-s rádió. Mint ilyen, audio CD-t, CD-ROM-ra írt MP3 és WMA fájlokat játszik, megjelenít CD-textet, ID3 taget. A tömörített zenéket szerencsére nemcsak lemezről, hanem a fejhallgató aljzattal és mini jack hangbemenettel együtt az oldalába rejtett USB aljzathoz csatlakoztatott FAT32 háttértárról is elfogadja. Ezúttal teljes RDS funkcionalitást kínál az FM tuner, de zavartalan rádiózásra egyszerű szobaantennával vagy a mellékelt dróttal nemigen számíthatunk, a tuner nagyon igényli a jó vételi körülményeket. A kényelmi szolgáltatások között külön megér egy misét az ébresztés: a becses tervezőnek központi kérdés lehet a felkelés, különben mi másért készített volna be két, egymástól függetlenül beállítható időpontokat tartalmazó ébresztő programsort, külön kapcsolható hétvégi üzemmóddal?
A lejátszó hátlapját jó alaposan megrakták aljzatokkal, nem hiányoznak a digitális és analóg hangbemenetek, még az MM phono sem, jutott ide USB meg iPod dokkoló terminál is, hagyományos kimenetből viszont csak egy digitális és egy analóg audio van, de nincs is nagyon szükség másra, hiszen az erősítővel egyetlen szalagkábel köti össze, ami átviszi a hangot és a vezérlőjelet, cserébe pedig tápfeszültséget szállít.
Az erősítő szellőzőnyílásokkal gazdagon áttört hátlapján így a szalagkábel foglalatán és a tápaljzaton kívül csak két pár hangsugárzó csatlakozót találunk, de nem akármilyeneket, a kifogástalan, aranyozott banánaljzatok szokatlanok, ám mindenképpen üdvözlendők ebben a környezetben. Külsőre kicsit eltér a készülék a kontrollertől, itt csak a fedél csillog fekete tükör módjára, az elő- és oldallapokat szálcsiszolt, grafitszürke lemez borítja, aminek egynemű felületét mindössze a diszkrét cégjelzés és a hangerőszabályzó jellegzetes, belülről megvilágított csészéje színesíti.
Végül, de nem utolsósorban következnek a hangsugárzók, hiszen ebben a kivitelben ők legalább olyan mutatósak, talán még különlegesebbek is, mint a két elektronika. Persze a változatosság kedvéért náluk is csavartak egy finomat a dizájnon, ezúttal a tetőlap kapta a selyemfényűre csiszolt borítást, a többi pedig fekete fényeset. Az ugyancsak szépen lekerekített oldalélű kabinetbe teljesen hagyományos kétutas rendszert építettek, maguk a hangszórók viszont megvalósításukban már nem annyira hagyományosak, a tölcséres fészek mélyén ülő árnyékolt csipogó 25 mm-es MMD (Metal Matrix Diaphragm) dómjában a teljes vastagság 90%-át alkotó fémes alumínium kívül-belül alumínium-oxid kerámiát hordoz, a merev és könnyű szendvicsszerkezet a gyors, színezetlen hangvisszaadás kulcsa. Ugyanez a szerep vár 2200 Hz alatt a finoman szőtt, méhsejtmintázatú kompozit síkmembránra a 13 centis mélyhangszóróban. Természetesen a doboz nyitott, a befelé tölcséresen szűkülő reflexport sajnos hátulra került, ahol ugyan nem zavarja a látványt, de a csak névleg állványos, általában inkább polcra helyezett hangsugárzó a falig hátratolva nem fogja túl jól érezni magát. Azért némi örömet is lelhetünk a hátsó fertályon, ide is az erősítőn megismert kiváló banánaljzatokat irányították a gondos tervezők.
Hangminőség
Csak semmi pánik, még a technikától viszolygó, az alkalomhoz fehér kesztyűbe bújtatott kezek is könnyedén fogják összerakni a rendszert, hiszen a szalagkábel és a tápzsinór helyét lehetetlen elvéteni, egyedül a mellékelt, egész hosszú és vaskos, csak éppen túl röviden csupaszolt végű hangsugárzókábellel kell küzdeni kicsit, alkalomadtán mindenképpen érdemes banándugókat szereltetni rájuk. Még egy rövid kíváncsiságpróba a feléledő MAS 100-zal, vajon ő visszatér-e a CD lejátszáshoz forrásváltás után („természetesen” nem), és a rövid bemelegítés után indulhat is meghallgatás.
A hegedűversennyel tiszta, nyílt, és a körülményekhez képest kiemelkedően letisztult a hangzás, a harmani hagyományokhoz híven finom puha, de kellemesen testes a megszólalás, bár kétségkívül feltupírozott kissé a felsőbasszus. Könnyed, laza a szólista, de azért nem teljesen modulálatlan, van egy enyhe szintetikus kicsengése, ám még így is egész jól hallgatható. Nincs különösebb gond a részletekkel sem, nem mosódik össze a zenei háttér, jól dimenzionált a hangszínpad, még a tuttik környékén sem omlik el a hangkép, amihez persze átlátszó cselt vet be a rendszer: nemes egyszerűséggel lenyeli a dinamikai csúcsokat, várnánk a jó kis katartikus megindulást, és nem kapunk mást, mint egy enyhén nyomatékos belépőt, ami nem feltétlenül elegáns eljárás, de a recsegve-ropogva kínlódás még kiábrándítóbb lenne. Operán hasonló, vagy inkább még egy fokkal jobb a hangélmény, mert ezt bizony már valódi élmény, lelkiismeret-furdalás nélkül lehet parádésnak nevezni az énekhangot, elképesztő, mi hang kifér a kis dobozokon, valós, fókuszált a tenor, energikus, lendületes, most még a kivezérlési csúcsok is egészen ütősek, cseppet sem lóg a levegőben az előadás, -10-es hangerőállásnál már nagyobb térben is kiválóan érvényesül, nem torzít, nem bizonytalankodik, nagyon jó hallgatni, ami azért nem akármi ezzel a műsorral. Jazzel elsőrendű a térérzet, plasztikus a megszólalás, élénk, kifelé forduló, el nem évülő érdemeket szerez a magastartomány, egészen felfrissíti, felszabadítja a hangzást, de nem lendül át a ló túlsó oldalára. Maradéktalanul szórakoztató így a játék, élénk a ritmus, alaposan kidolgozottak a hangszerek, ám az eddigieknél kevésbé bensőséges a hangulat. Sting olyan, amilyennek hallani szeretjük, telített, átható, dallamos, és főleg méretes, messze túlnő a hangkép a dobozkákon. Nem szenvedünk hiányt semmiből, az ének kifejező és pontos, a háttér teljes értékű, részletes, de nem izgága, jól felhangosítva szép fokozatosan erőre kapnak a közepek, de kerülik a harsányságot, fontosabb a hangerőnél a precizitás. A basszus mondhatni tökéletes, ebben a méretkategóriában nehezen lehetne többet kihozni belőle, most nincs felfújva, alul is stabil, végig alapos, jól követhető. Még keményebb rockkal is teljesen egyben van a hang, feszes, majdnem ütős, nagyon jól sikerül eltalálni az ének jelenlétét, nem lehet belekötni a húzós gitárszólókba, mintha csak a súlyosabb mélytartomány hiányozna az igazi rockerséghez.
Ajánlás
A H/K törpéje kimondottan kellemes vendég volt, nála a csillogó külső nem egyszerű szemfényvesztés, az igényesség a belső értékekben is tetten érhető, ha így fejlődik, érdemes lenne gyakrabban elővenni ezt a kategóriát. Tagadhatatlan persze, hogy némi dizájn-felár is tapad az MAS 100-ra, de még így is egész korrekt ajánlat, adja a különlegesség érzetét, kellemes szolgáltatásokat és nem mellesleg nagyra becsülendő hangminőséget, amivel akár még az első számú zenehallgató rendszer szerepére sem érdemtelen.
